Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: IRODALOM (ÁLTALÁBAN)

IRODALOM (ÁLTALÁBAN) Budapest újkori történetének a kutatása és feldolgozása nemcsak az őskori és é)kori, hanem a középkori kutatásokhoz képest is igen elmaradott. Ebben az elmaradásban éppúgy szerepet játszott a magyar történettudománynak az újkori várostörténet, mint a régi városi vezetőségeknek az újkori történeti kutatások iránti közömbössége. A XVIII. században, illetőleg a XIX. század első felében a hajdan oly pompás magyar főváros története iránt érdeklődő írók, mint Vánossy Ferenc budai polgármester (Neu aus seinem Stein-Hauffen wiederum aufwachsendes Ofen, 1733), Miller János Ferdinánd városi főjegvző, Schuster János egyetemi tanár, Schams Ferenc, Patacsich József (Történeti jegyzetek szabad királyi Pest városáról. Pest 1839), Palugyay Imre igen kevés figyelmet szenteltek a város közelmúltjának, saját koruknak a történetére. Legfeljebb mint krónikások és egymás adatait átvevők jegyezték fel azokat az eseményeket, amelyeket a város története szempontjából lényegesnek tartottak (mint a járványokat, a városi kiváltságlevél elnyerését, a kuruc hadieseményeket, a bíróságok Pestre helyezését, az árvizeket, Mária Terézia látogatását, az egyetem Budára majd Pestre helyezését, a kormányhatóságok Budára helyezését, a budai országgyűléseket, a királykoronázást, József nádor működését, a Szépítési Bizottmány alapítását, a lóversenyt, az akadémiát, az 1838. évi nagy árvizet). Amikor az 1820-as években a szabad királyi városok története iránt érdeklődő kamarai hivatalnokok (Podhradczky József és Pupp Jakab) kutatói figyelme már a várostörténet újkori forrásaira is kiterjedt, kutatási eredményeiknek csak egy része, főképp a város középkori történetére vonatkozó része került nyilvánosságra. Podhradczky újkori forrásokat is bőven tartalmazó munkája (História diplomatica urbis Budensis et Pesthiensis), három ívrét kötetben, máig is kiadatlan (sőt mai kutatók által is alig használt) kézirat az OSzK kézirattárában, Rupp Jakab kutatásainak eredményei pedig, amelyeket 1868-ban tett közzé Pesten, csupán ,,Buda-Pest és környékének helyrajzi történeté"-re vonatkoznak. A város újkori története fő forrásanyagának, a városi levéltáraknak a jelentőségére elsőnek Horner Flóris figyelt fel. Ró mer 1873-ban megjelent könyvének (A régi Pest) különös és máig maradandó érdeme, hogy „tüzetesen" tárgyalja „Pestnek a török csapás után való újjászületését", és munkáját „levéltári fürkészések" adataiból építette fel. Felismerte azt, hogy milyen felbecsülhetetlen anyag lappang „nemcsak okmányokban, a pörös iratokban, az ülések jegyzőkönyveiben, hanem a telekkönyvek régibb köteteiben, a városok számadásaiban és egyél) bármilyen csekély értékűeknek látszó iratokban is". Tudta azt: a monográfusnak nem lehet többé a fő feladata, hogy a „nyomtatványokban elszórt adatokat szép, hangzatos szavakkal összefűzze, quodlibet gyanánt össze-vissza hányja, vagy ragyogó irállyal a világ- vagy a hazai történelem mezején kopott általánosságokban tündököljék". Rómer Flóris „többhavi vakoskodása" eredményeiből nemzedékek éltek, pedig ő csak úgy gondolta, hogy „korszerű adalékok gyanánt fog ezen vázlat tekintetni, mivel oly kérdéseket is szellőztet, melyeket eddigi íróink figyelmükre nem igen méltattak". 0 „más szaktársakat hasonló kísérletekre" buzdított, de azok néhány hasznos, azonban szerény kivétellel csak az ő adatainak felhasználásáig jutottak el. Rómer kutatásaival egy időben, 1870-ben kapott megbízást Pest város tanácsától Salamon Ferenc Pest város története, majd 1876-ban a fővárosi tanácstól Budapest története megírására. Első megbízásának eredménye csupán egy rövid közlemény lett, Pest város 1709. évi összeírásának kitűnő tollal megírt ismertetése (Századok 1875). Második megbízásából pedig — 1878 — 1885 között — csak Budapest középkori történetének a megírását teljesítette, már az egykorú kritikák szerint is erősen vitatható eredményekkel. Rómer kezdeményezésének, Salamon röpke tanulmányának folytatói nem voltak. A városi levéltár (ekkor már Buda, Pest és Óbuda városok levéltára) a rohamosan fejlődő főváros egyre nagyobi) mértékben felduzzadt adminisztrációjának lett az egyik részlege, s nem a történeti kutatások műhelye. Ekkor hajtottak végre - a város története kutatásának a legnagyobb kárára — érthetetlen selejtezéseket (adókönyvek, összeírások, térképek sorozatai kerültek többek között kótyavetyére); a főlevéltárnok nem a város történetének a sáfára volt, hanem a városi tanács és a városi adminisztráció érdekeinek a képviselője. A városi tanácsot nem érdekelte a város újkori története, és főlevéltárnok át, Toldy Lászlót legfeljebb arra használta, hogy a fővárosi címei' kérdésében pontos szakvéleményt adjon