Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

párhuzamosan — a tanácsban is szóhoz jut a nemesség, illetőleg a patríciusok nemeslevelet szereznek maguknak. Az 1771-i magisztrátusban Mosel József bíró és négy szenátor nemes, de ennek a kiváltságnak a birtokosa Kregár Mihály főjegyző és Fridvaldszky István számvevő is. A nemesség magaslatáról a hatalom birtokosai még fölényesebben tekintenek le a zömében i páros -kereskedő választópolg ars ágra.

66 A iisztújíiáa A tisztviselő-nemesség és patricius-polgárság mégis kénytelen a kiváltságlevél értelmében kétévenként kitenni magát a választásnak. Minden esztendőben megérkezik a király sablonos tisztújító parancsa, tele bölcs intelmekkel; foganatja azonban csak másodévenként van, a közbeeső esztendőkben csak a kívánt polgár listákat és számadásokat terjesztik fel. A tisztújításon 1731-ig nem jelenik meg királyi biztos; Szent György napján megszólal a városháza harangja, a polgárság összegyűl a városházán, s anyanyelvén hallgatja meg a tisztújító parancsot. A bíró és a szószólók lemondanak, majd istentisztelet után a polgári választmány egyhangúan (mint 1713-ban) vagy többségi szavazattal betölti a tanácsban megüresedett helyeket és a városbíró tisztségét. A szavazatokat (mint 1723-ban írják) a jegyző és a szószóló szedik össze. A megválasztott bíró az egész polgárság színe előtt a plébániatemplomban tesz hivatali esküt.

67 A tanács a privilégium homályos rendelkezésére hivatkozva magának igényelte a szenátori helyek betöltésének jogát. Ebből származott az a konfliktus, melynek következtében Laffert bárót királyi biztosként küldték ki a városba. Az ő említett utasítása 1731-ben úgy rendelkezett, hogy a magisztrátus a huszonnégy és a száz tagú testületet hívja össze a városházára, itt a bíró és a két szé)szóló mondjon le, majd vonuljanak mind a templomba. A városházára visszatérve, zárt ajtók mellett előbb a külső tanács és a választópolgárság egészíti ki sorait, azután szótöbbséggel szószólókat választ. Most a tanács, melynek a helyi szokás szerint minden tagja bíró jelölt, eltávozik, s a tanácsteremben a királyi biztos, a jegyző és a két szószóló előtt egyenként szavaz a listába foglalt százhuszonnégy polgár. Többségük dönti el a bírói tiszt sorsát; az eredményt a visszatérő tanács és a két testület előtt kihirdetik, majd az új bíró a plébániatemplomban tesz hivatali esküt. A tanács kiegészítésének vitás kérdését a Laffert intézkedéseit jóváhagyó királyi elhatározás úgy döntötte el, hogy erre csak a rendes tisztújítás alkalmából kerülhet sor, s az új tagot a magisztrátus a polgárság három jelöltje közül egész életére szóló hatállyal választja meg.

68 így is történt ez a másodévenként tartott tisztújításokon mindaddig, míg az említett 1751-i helytartótanácsi utasítás meg nem fordította a sorrendet, s az egyöntetűség kedvéért a hármas jelölést a tanács, a választást a külső tanács és a százak kezébe nem tette le. Az írás- és jogtudás követelményét és az ezt követő hosszadalmas iratváltást már ismerjük; ennek során vesztette el a polgári közösség azt a jogát is, hogy szabadon válassza meg fürmenderét, s az uniformizálás itt is a tanácsnak biztosította a hármas jelölés jogát. Ez viszont azt panaszolta, hogy az 1751-i utasítás tág fogalmazása minden városi tisztséget — a kisebbeket is — választásnak vetett alá, ami eddig nem volt szokásban; tiltakozása azonban hatástalan maradt. Az 1769-i botrányig nem is változott meg a kétévenkénti tisztújítás módja. Feltűnő, hogy a magyar kamarának a titkos szavazásra vonatkozó, 1765-ben kiadott rendelete a jelek szerint Pesten nem ment át a gyakorlatba, bár a város biztosan megkapta. A tisztújításokról felküldött sablonos beszámolók csak „fejenként" történt szavazásról tesznek említést, s a szórványosan fennmaradt összesítő lapok vonalkái nyílt szavazásra mutatnak. Ezt a jelenséget talán azzal magyarázhatjuk, hogy a golyókkal történő szavazást 1767-ben éppen Szlávynak kellett volna bevezetnie, s ő bizonyára tartott tőle, hogy a kommunitás szabad megnyilatkozása keresztezi szándékait. Akaratát a lázadozó polgársággal szemben nyílt szavazás során jobban keresztül tudta vinni, később pedig a kamara sem erőltette a titkosság bevezetését.

69 Szindikus, A városi tisztviselőkarban a szindikus élvezte a legnagyobb befolyást; ő volt a város egyetlen jegyző és „örökös" hivatalnoka. Mosel Antal János halála (1721) után a tanács — akárcsak Buda hatóügyész sa

g

a _ elvben megszüntette a jegyzői és ügyészi feladatkör összekapcsolását. A városi jegyzőnek a tanácsjegyzőkönyv és a polgárkönyv vezetésén, a kancellária irányításán, az írásbeli munka végzésén kívül továbbra is kötelessége maradt a jogi vélemények nyújtása, a város szabadságainak védelme és ,,az isteni, természeti és írott jog szerinti" eljárás; a jogi képviseletre azonban a jegyzővé választott Parti Gáspár Antaltól különböző személyt, Barinay László kincstári ügyészt szemelték ki. Valójában csak 1727-ben találtak fiskálist Scopek Ferenc személyében; utasításában meghagyták, hogy milyen esetekben indítson közkeresetet, hogyan őrködjék a statútumok megtartásán, mint szerezze meg az urafogyott hagyatékokat a „respublica" számára. A Szlávytól 1767-ben kapott, sokkal fejlettebb utasítás már erősebben kidomborítja a büntetőeljárásban vitt ügyészi szerepét. Ugyanakkor a bírósági ügyintézésre megszervezték az aljegyző állását.

70 A város irodájában gyenge fizetésért, előlépés reményében három-négy kancellista és „járulnok" dolgozott; egyikük a levéltárosi feladatokat is ellátta, 1752-től regisztrátor címmel, de az iratok rendjét csak Szlávy energikus beavatkozására teremtették meg.

71 A pesti kamarási hivatal egyidős a polgárság 1688-i megszervezésével, első betöltője Prober-