Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

41 Lenner János pest i városbíró arc] Olajfestmény. Kiseelli Múzeum ípe, 1 720 körül. A tanács vonakodva, gyakran csak több hónapos késéssel válaszolt e beadványokra; a polgárság kívánságai elől kitérhetett ugyan, de a közvéleményt nem vehette semmibe. A követelések szövegéből kitűnik, hogy a „tisztes polgárság", tehát a jogokkal rendelkező lakosok összessége, a maga képviseletének tekintette és évről évre kiegészítette a százak testületét. 1740 végén egyes polgárok felvetették, hogy kétévenként az egész százas polgárságot le kellene váltani s újat választani; ezt azonban a tanács elutasította. A követelések között már szokásossá vált elsőnek a városi kiváltságlevél felolvasását, másodiknak az újonnan választott ,,centumvir"-ek felesketését kívánni; ennek a tanács rendesen eleget is tett. Mégsem szabad túlbecsülnünk a polgári képviseletnek a tanácsi oligarchiával szemben elért eredményeit. Hiába kért a százas polgárság külön gyűléstermet 1735-ben és 1737-ben a városházán; hiába panaszolta fel, hogy az adószedő, a számvizsgáló és a kiküldött bizottságok ugyanabban az egy szobában dolgoznak, amelyben a testület összeül. A tanács anyagi okokra hivatkozva mindig kitérő választ adott.

55 Az is jellemző, hogy 1742. február 9-én a szószóló és a választópolgárság beadványában tiltakozott a repülőhíd bérbeadása ellen; hivatkozott arra,hogy a „pollicey" (igazgatás) és a gazdálkodás elsősorban a tanácsot, de másodsorban a polgársáigot illeti, erre a célra létesült a húszon négyes és a százas testület. Február 17-én azonban ugyanaz a testület kilencvenegy aláírással és közel annyi pecséttel ellátott nyilatkozatában járult hozzá a bérbeadáshoz, első helyen Egger János szószóló, s utána „Viasz Ádám második Vormonder", a magyarok szószólója. Ellenállásuk tehát mindössze egy hétig tartott.

50 Mária Terézia trónra lépése után a pesti polgári „demokrácia" több tekintetben elvesztette addigi pozícióit. Igaz, 1743-ban a tanács elfogadta azt a polgári követelést, hogy a magyar szószólónak — aki eddig a második helyen állt — rangja és fizetése (harminc forint) legyen egyenlő a németével.

57 Ez azonban csekély eredmény volt ahhoz képest, hogy 1751-ben a Helytartótanács felfigyelt a pesti szenátori helyek betöltésében követett, más városokéval ellentétes szokásra, s ezt az egyöntetűség kedvéért megszüntette. Elrendelte, hogy ezentúl a tanács jelöljön a megüresedő helyre, a külső tanács és a választópolgárság pedig válassza meg az új szenátort. A polgárság képviselete nemcsak a lényeges jelölési jogot vesztette el, hanem a bíróválasztásnál is csak a három jelölt valamelyikére szavazhatott, holott addig mindegyik tanácsost megválaszthatta. Nehézséget okozott az a királynői utasítás is, hogy a tisztségekre literátus, a hazai jogot és nyelveket ismerő embereket kell jelölni. 1753-ban a magyar kamara kifogásolta, hogy a magisztrátus jelölése alapján a kommunitás Viasz Ádám seborvost választotta be a tanácsba, akinél ezek a feltételek hiányoztak. A város védekezésére - hogy a tanácsban mindössze négy mesterember van, s a juristák mellett ezek is szükségesek — a kamara megengedte felesketését. A királynő azonban nem engedett: a Viasz jelölésére szavazó tanácsosokat fejenként száz forint pénzbüntetéssel sújtotta, a kommunitástól pedig megvonta választójogát, még saját kebelébe is csak a kamara nevezhetett ki új tagokat. Á tanács és a polgárság most egységesen kelt jogai védelmére; a kamara is utalt rá, hogy a szabály szigorú érvényesítése a Scopek-klikk újabb térhódítására vezetne, mert Pesten alig lehet literátus embert találni. Végre a királynő 1754 júniusában elengedte a büntetést, Viaszt meghagyta a tanácsban, de figyelmeztette a várost, hogy főként jogi képzettségű embereket jelöljön, „kik az Ország és a Város Törvényeit tudják".

58 A tanultság és jogismeret elvileg helyes követelményének Pest hatósága több módon igyekezett eleget tenni. Mivel a tanácsosi állások jelöltjeit a választópolgárság és a külső tanács tagjai közül kellett venni, Mosel József bíró (a nagyhírű szindikus fia) igyekezett a városi hivatalokban régebben szolgáló tisztviselőket a testületekbe bejuttatni; ez a törekvése azonban megtört a A szenátori helyek betöltése Scopek Ferenc és rokonsága tanácsban