Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Változások a A választások ezután rendesen biztos nélkül, békében folytak le, a magisztrátus és a komkepV%

terén muni

kás egyensúlya helyreállt. Szervezeti változás csak 1763-ban történt, amikor a magyar lakosság ismételt panaszainak hatására, pesti mintára a kamara két szószóló választását engedte meg.

30 A magyar és a német szószóló közt megosztották a nem sokkal előbb 200 forintra emelt fürmenderi fizetést. A céhpolgárság parlamentjének közel fél évszázadig fennálló összetételét csak Szlávy Pál jogügyigazgató, királyi biztos budai kiküldetése során változtatták meg. A kommunitás 1767-ben részletes beadványban panaszolta fel a magisztrátus rossz gazdálkodását, s az éppen Pesten működő Szlávy utasítást kapott, hogy munkáját elvégezvén tartson vizsgálatot Budán.

31 A pesti ügy azonban — mint látni fogjuk — évekig elhúzódott, s a budai szervezetet egy névtelen feljelentés ,,lökte" előre. Alkalmasint a nem iparűző, jómódú polgárok hívták fel 1771-ben az uralkodó figyelmét arra, hogy a magisztrátus erőtlennek bizonyul a céhek képviseletével szemben, mely igazi választópolgárságnak alig nevezhető. A kamara ekkor a három ,,nemzet" egyenlő képviseletén alapúk) százas polgárság bevezetésére tett javaslatot, ez azonban nem valósult meg.

32 A tisztújításon 1774-ben még a régi, nehézkes szervezet működött. A kormányzat láthatóan sokallta a tisztújításon részt vevő mintegy százötven-kétszáz szavazót, s az egyöntetűség érdekében felszámolta a külvárosok és a céhek képviseletét. Az uralkodó 1774-ben elrendelte, hogy a külső tanács mellé „hatvanas polgárságot" szervezzenek; 1775 áprilisában a tanács jelölte ki a hatvan tagot, ezentúl tehát nyolcvannégy polgár választhatta a polgármestert, bírót és szószólókat. A tanács megkísérelte a külső tanácstagok kinevezésének jogát megszerezni, de ezt a kísérletet a választópolgárság visszaverte; a külső tanács elmozdításának lehetőségét pedig még előbb megtagadta a magisztrátustól a kamara. A nyolcvannégy tagú testület azután II. József alatt forma szerint is egybeolvadt.

33 A királyi Áttekintve a városi privilégium életbelépése óta eltelt évtizedek belső fejlődését, sokszor azt biztosok láttuk, hogy a polgárságot és a jognélküli lakosságot kizsaroló, kevés kivétellel csak a saját szerepe hasznát kereső magisztrátussal szemben a magyar kancellária és a kamara kiküldött biztosai védték meg vagy állították helyre az Önkormányzatot. Ennek a ténykedésüknek a magyarázata azonban nem az, mintha nem látták volna a város vezetését jó kézben a módos vállalkozókereskedő rétegnél. Fő szempontjuk az volt, hogy Buda a helytelen gazdálkodás következtében túlságosan el ne adósodjék, s így fennakadás nélkül viselni tudja a katonaság ellátására és a kincstár egyéb szükségleteire kivetett adó-kat. Amennyiben a válságos időpontokban erélyes beavatkozással biztosították a választópolgárságnak a városi gazdálkodásba való beleszólását, illetve ennek ellenőrzését, a kincstár érdekeit tartották szem előtt. Az önkormányzatról vallott főhatósági nézeteket ós a polgárság ellenállását azok az esetek mutatják a legjobban, amikor maga az uralkodó, a kancellár vagy a helytartó akarták behozni a maguk embereit a tanácsba, így a királynő ajánlotta hivatalra 1753-ban a bécsi jogi karon három évig tanult Kramerlauff Ferenc Józsefet; ki is nevezték bírósági ülnöknek, de tanácsossá csak kilencévi szolgálat után választották meg. Az 1765-ben felülről szenátornak ajánlott Lengyel Ignác nemesre egyetlen szavazat sem esett; kibukott a következő választáson is. Amikor pedig 1776-ban Esterházy Ferenc kancellár az éppen katolizált Damianovics Vazult úgy akarta tanácsossághoz segíteni, hogy ,,az a Felségnek kedves lesz", a tanács merész hangú beadványban tiltakozott az ellen, és kiváltságainak védelmében — sikerrel — egyenesen az uralkodóhoz fordult. Ha a régen szolgáló tisztviselőktől elveszik a tanácsba való bejutás reményét — írta — a város mindig fog kapni új szenátorokat, de számvevőket nem !

34 Polgármester Tekintsük most át Buda tisztviselőkarát és a század folyamán szervezett hivatalait.

35 Már az és bíró eddigiekből kitűnt, hogy a városigazgatás teljesen a tanács vagy belső tanács (magisztrátus) irányítása alatt állott. Elére már a török kiűzése utáni szervezéskor a polgármester került, latin hivatalos nevén: konzul. Mável a magyarországi városok közül csak Sopronban hívták a város vezetőjét polgármesternek, ezt a rangot kétségtelenül Bécs példájára, az egykori főváros kiemelkedő voltának jelzésére vezette be a kamarai igazgatóság (Pest élére ugyanakkor bírót állított, bár a két vezető hatásköre közt nem volt különbség.) Királyi elhatározás szervezte meg 1708 elején a budai bírói állást, s attól kezdve a budai magisztrátus polgármesterből, bíróból és (rendszerint) tíz tanácsosból állott. A tanács 1708-ig ugyanazokon az üléseken látta el az igazgatási és bírói feladatokat; ettől kezdve a polgári és büntetőperek tárgyalása a bíró és a mellé kirendelt néhány belső tanácsos, valamint a magisztrátus kinevezte négy ülnök hatáskörébe került át. Ez azonban nem jelentette az igazgatás és a jogszolgáltatás olyan elválasztását, mint amilyen a polgári állam korában, az 1869:4. törvénycikk alapján megvaló-sult. A tanács továbbra is felsőfokai fórum maradt, s ezt a jellegét az önállóságra törekvő Sauttermeister Frigyes bíróval szemben 1719-ben kifejezetten megvédte. Jelentősebb polgári perekben a felek hozzá fellebbezhettek, a súlyosabb bűncselekményekre vonatkozólag pedig a bíróság csak a kihallgatásokat folytatta le, az ítéletet a bíró referátuma alapján a tanács hozta meg. Erre annál is inkább szükség volt, mert — más szabad királyi városokhoz hasonlóan — a polgári perekben 60 forint értékhatáron felül fellebbezésnek volt helye a tárnoki székhez, a büntető perekben azonban a város