Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

A polgárság panaszai a tanács ellen Királyi biztosok vizsgálatai A városi gazdálkodás felülvizsgálata vége felé előfordult, hogy a polgármestert erre a célra létrehozott választmány (1691-ben negyven, 1693-ban negyvenhárom polgár) választotta meg, ennek tagjait azonban a kamarai igazgató nevezte ki. Adókivetésre, a számadások ellenőrzésére is hozott létre a tanács alkalmi polgári választmányokat, de ezek dolguk végeztével feloszlottak. Az 1705-i tisztújításon azután a magisztrátus megalakította a tizenkét tagú külső tanácsot, melynek a közigazgatásban és a városi gazdálkodás ellenőrzésében jutott szerep. A tanácsi érdekcsoport azonban féltékenyen ügyelt arra, hogy a külső tanács ne válhassék a polgárság igazi képviseletévé. Tagjait a tanács nevezte ki, s ez állított rendszerint szószólót is az élére. Ennek a magyarországi városokban általános tisztségnek — a hivatalos nyelven ,,néptribunnak" is nevezték — kötelessége volt a polgárok panaszait, kívánságait a tanácshoz továbbítani, de Budán éppen úgy feltétlen engedelmességre kötelezték, mint az egész külső tanácsot. Valamennyiüket a magisztrátus munkájának megkönnyítésére használták, külvárosi bírósági ülnököknek és tanácsi biztosoknak küldték ki, vagy az alkalomszerűen kinevezett polgári választmányok tagjainak tették meg. Az igazi önkormányzati testület hiánya tág teret nyújtott a tanács tagjainak arra, hogy a maguk hasznára gazdálkodjanak a város javaival és jövedelmeivel.

18 A polgárság nevében az 1710-es években ismételten hangzottak el panaszok a tanács manipulációi ellen. A tisztújításokra rendszerint kiküldött királyi biztos, Zennegg Kristóf György budai kamarai inspektor, aki még a régi kamarai igazgatóság tisztviselőjeként telepedett meg Budán, ellenségesen nézte a budai tanács működését, és nem szűnt meg lépten-nyomon hangoztatni a polgárokat megkárosító gazdálkodását. A polgárság panaszai különösen a sógorság-komaságnak a tanácson belüli érvényesülésót, a magisztrátus tagjainak adómentességét, magas fizetéseit és önkényes bánásmódját hangoztatták. Mindezek a biztosi jelentések és panaszok sokáig nem keltettek visszhangot a pozsonyi kamaránál, de amikor a város súlyosan eladósodott, s a beszedett hadiadónak részben egyéb célokra való felhasználása is napfényre került, a beavatkozást nem lehetett tovább halasztani. Annál kevésbé, mert az ellentétek addig fokozódtak, hogy a polgárság két pártra szakadt, s az egyiket ,,tanácsi"-nak, a másikat ,,polgári"-nak nevezték. Mindkét párt külön szószólót is választott'magának. A magyar kamara végre 1722 novemberében — tehát nem tisztújítás idején — két tanácsosát, Maholányi Tamás bárót és Jeszenszky Istvánt biztosként küldte ki Budára.

19 A királyi biztosok az ellentétek egyik fő okát a polgárság megfelelő képviseletének hiányában látták. A tanács beadta nekik az immár huszonkét tagra növekedett külső tanács és a ,,százas polgárság" névsorát; az utóbbiról azonban kiderült, hogy nem létezik. Maholányiék tehát a tanács kikapcsolásával a polgárok jegyzékéből (380 névből) maguk nevezték ki a hetvennyolc tagú ,,százas polgárság"-ot, és abból a harminc tagú külső tanácsot. A két testület élén álló szószólót a külső tanács három jelöltje közül a százak választották meg. Az első utasítás (1711 ) a tanács iránti feltétlen engedelmességre kötelezte őt; most előírt esküformájában a város szabadságain való őrködése került az első helyre, de ezt követte a tanács elleni titkos tárgyalások feljelentésének kötelessége. A külső tanács és a „százak", együttes nevükön a „kommunitás" is kaptak utasítást a királyi biztosoktól. Ebben szabályozták a testület működését és hatáskörét is. A városházának erre ki jelölt termében a szószóló hívja össze a külső tanácsot vagy „százas polgárság"-ot; a tagoknak bírság terhével meg kell jelenniük. A város közönségének kéréseit megvitatják a testület ülésén, majd a szószóló kisebb küldöttség élén — kellő tisztelettel — a tanács elé terjeszti. Támogathatja magánosok ügyeit is. A porció kivetésénél és a számadások ellenőrzésénél a „százas polgárság" kijelölt tagjai járnak el. A megüresedett helyeket hármas jelölés alapján maguk töltik be, de a jelöltekkel szemben a magisztrátus vétót emelhet. Az utasítás nem terjed ki a ,,kommunitás"-nak a tisztújításban való részvételére, sem az önkormányzat más teendőiben való közreműködésére. Maholányi és Jeszenszky vezették királyi biztosi minőségben az 1723-i tisztújítást is. Ezzel kapcsolatban külön bizottsággal vizsgáltatták meg az 1717 — 1721 közötti városi gazdálkodást. Az öt hónapig tárté) vizsgálat a szándékosan összezilált számadásokból nagy nehezen megálllapította, hogy a magisztrátus évek óta súlyosan megkárosította a polgárságot. A tanács tagjai halmozták az állásokat, bőkezűen adtak egymásnak jutalmakat és napidíjakat, saját zsebükre gazdálkodtak a városi szőlőkkel és a sorházzal, nem tartották nyilván a felvett kölcsönöket, alig tudták a számadásokat hiteles mellékletekkel igazolni. Összevéve: kereken 60 000 forint hiány került felszínre. A biztosok a felelősség megállapításáig a tanács tagjainak vagyonát zár alá helyezték. A bajokért elsősorban. Vánosy Ferenc városbírót tették felelőssé. Ez a bécsi jogi doktor 1711-től töltötte be a szindikus tisztét, és 1722-ben lett Buda bírája. A városban egyébként régen alkalmazott római —osztrák jog melletti kardoskodása, a polgárokkal való önkényeskedése — a biztosok kifejezésével: „despoticum impériuma" — , a pereknek a maga hasznára való fordítása és persze a saját vagyonának gyarapítása is nagy felháborodást keltett ellene. A biztosok azt javasolták, hogy csapják el tisztségéből és zárják ki minden városi hivatalból. De Vánosynak hatalmas pártfogói lehettek; bár a magyar kamara a biztosok mellett foglalt