Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

lem megnyilvánulásai voltak ezek, s az ilyen küzdelmekhez bőségesen szolgáltattak okot a városi vezetők sikkasztásai, uzsorázásai, s nem utolsósorban a hűtlen vagyonkezelés. A polgárság politikai öntudata a XVIII. században meglehetősen fejletlen volt, a szűk városi Szabadtőmüfczempontok és azonbelül a még szűkebb csoportérdekek keretei között érvényesü lt. Ennek a vcs vàholyok politikai öntudatnak a kifejlesztésére, a polgári gondolkodás kifejezésére és tudatosodására kiválóan alkalmas szervezeti forma állt rendelkezésre a XVIII. század második felében: a szabadkőműves páholyok. Azonban a polgárság részvétele ezekben a páholyokban Budán és Pesten elenyésző volt. Az első pesti szabadkőműves páholy, amelyről tudomásunk van, 1768-ban valamelyik itt állomásozó ezrednél alakult. Ez vette fel tagjai sorába gróf Niczky Istvánt és gróf Draskovich Jánost, akiknek célja önálló, független magyar szabadkőművesség alapítása volt. A hetvenes évek elején, Londonból kapott pátens alapján, Pesten egy új páholy alakult, amely a „Nagyszívűség" (Magnanimitas, zur Grossmuth) nevet vette fel. Ez a páholy 1775-ben Draskovich befolyása alá került, és amikor 1776—78 között Draskovich lett a páholy főmestere, mintapáhollyá alakította át. Célja az volt — mint Kazinczy Ferenc írta — , hogy „minden vármegyének minden jobb fejei oda kapcsoltassanak a felvétel által." Ennek a páholynak 1777-ben Budán fiókpáholya is nyílt. A hetvenes évek végén a „Nagyszívúség" volt az országban a legtekintélyesebb szabadkőműves páholy. Tagjai sorában igen sok katonatisztet, megyei és állami tisztviselőt, pesti és vidéki nemest, ügyvédet, orvost találunk, városi polgárt azonban csak egyetlenegyet: Doleviczenyi Sándor pesti városi tanácsost. Budán és Pesten a nyolcvanas években a „Nagyszívűség" páholy mellett új szabadkőműves páholyok is alakultak. A „Szent Sándor, a három ezüst horgonyhoz" címzett páholyt 1782-ben alapította Pesten herceg Murusi Sándor és Strohmayer Ignác. Tagjai sorában a katonatisztek és tisztviselők mellett már kereskedők is voltak. Különösen fellendültek a szabadkőműves páholyok akkor, amikor a kormányhatóságok Budára költöztek. A Pozsonyban alapított „Első ártatlanság" és „Hallgatagság" páholy Budára költözött át (a „Hallgatagság" páholy azonban hamarosan megszűnt). Az „Első ártatlanság" páholy tagjai a kormányhatéisági tisztviselőkön kívül ügyvédekből, megyei tisztviselőkből kerültek ki, de sokan léptek át ebbe a páholyba a „Nagyszívűség" páholyból is. Az 1780-as évek közepén Budán az „Első ártatlanság" páholy, Pesten pedig a „Nagyszívűség" páholy volt a legjelentősebb. A magyarországi szabadkőműves páholyok, köztük a budai és a pesti páholyok is az osztrák országos nagypáholyhoz csatlakoztak, mint a magyar tartományi páholy tagjai. A magyar tartományi páholy központját 1784-ben a kormányhatóságok áthelyezésével egyidejűleg Pozsonyból Budára helyezték át. Bécsben a Weishaupt által alapított illuminátus-rendnek igen erős központja épült ki, és ez a központ volt hatással a magyarországi szabadkőműves páholyokra is. Az illuminátus-rend lényegében arisztokratikus jellegű volt, és nem a polgárság, hanem elsősorban a művelt nemesség érdekeit szolgálta. Ezek a páholyok tehát nem a polgárság, hanem a nemesség szervezetei voltak, bár tagjai sorában találunk polgári elemeket is.

45 A polgárságnak Budán és Pesten a lövészegyletek voltak a szervezetei. Ezek a lövészegyletek Lövészazonban inkább szórakozási alkalmat nyújtottak, mintsem komolyabb politikai szerepük lett egyletek volna. „A tisztes polgári szórakozásnak" a biztosítására alakult 1743-ban a budai lövészegylet, később pedig a pesti. A polgárság városvédelmi kötelezettségei a XVIII. században már háttérbe szorultak; a céllövészet a polgárságnak arra adott alkalmat, hogy a nemességgel érintkezzék és a nemesi életformához idomuljon. Hivatalos ünnepségeken a céllövészek egyenruhás polgári őrsereggé alakultak át. Először 1751-ben, Mária Terézia első budai és pesti látogatásakor parádéztak a pesti és budai lövészegylet tagjai díszes egyenruháikban. II. József török háborúja idején pedig a hadbavonult helyőrség pótlására a lövészegyletek valóságos polgárőrségekké alakultak át, 1790-ben már 11 század állott fegyverben. A nemesi életforma utánzásának a vágya megmutatkozott abban is, hogy a polgárőrség tagjai, akik olyan díszes egyenruhákat csináltattak maguknak, hogy a nemesekkel való összetévesztésre adtak alkalmat (ez ellen a Pest megyei főispán erélyesen tiltakozott is), megkísérelték elérni azt, hogy (mint a nemesek) a hídvám fizetés alól mentesek legyenek. A Helytartótanács azonban a hídvám-mentességet esak abban az esetben engedélyezte, ha hivatalosan és kötelékben vonultak át a hídon. Arra viszont engedélyt kaptak, hogy nyilvános helyeken és ünnepségeken katonai rendben vonulhassanak fel, és hogy a polgárőrség elhalt tagjait katonai gyászpompával temethessék el. A polgárságnak a nemesi életformához való igazodáisa nemcsak a polgárőrség kereteiben vagy az ünnepélyes alkalmakkor nyilvánult meg, hanem a század folyamán állandó törekvés volt. Nem véletlen, hogy a városi tanácsok tagjai nem arra voltak elsősorban büszkék, hogy polgárok, vagy vagyonos polgárok, hanem, hogy nemesek. Az 1780-as években a pesti városi tanács tagjai közül csak három nem volt nemes.