Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

A tabáni rácok közül — az 1702. évi összeírás szerint — 461 volt görögkeleti vallású, 250 katolikus, tehát az adózó rác családfők száma 711. Az összeírásban azonban nem szerepeltek a lakók, pedig elképzelhetetlen, hogy az 1696-ban összeírt lakók mind elköltöztek volna a városból. Számuk csökkenése elképzelhető, mert tudjuk, hogy a katolikus rácok közül több mint 50 költözött el a Tabánból (Törökbálintra, Érdre, Ercsibe, Bajára), a görögkeletiek közül pedig csaknem 70 (Pestre, Érdre, Tárnokra, Sóskútra, Szentendrére, Kalászra, a Csepel-szigetre, Almásra, Perkátára, Pentelére, Földvárra, Bajára, Zomborba, Aszódra, Temesvárra, Szekcsőre, sőt vissza Törökországba). Az elköltözöttek egy része minden valószínűség szerint a lakók közül került ki. Annak ellenére, hogy a rácok szórványos elköltözése a Tabánból a következő években is folytatódott, 1709-ben már 735 rác családfőt írtak össze. Katolikus rácok laktak szétszórtan Buda egyéb külvárosaiban is, mintegy 100 család. Buda város összes — adófizető — lakosára vonatkozó adatok, amelyek összehasonlításra is alkalmasak, csak 1702-ből állnak rendelkezésünkre. A családfők szám szerinti megoszlása ekkor a következő volt: Vár 279 Víziváros 402 Horvát város 131 Országút 25 Újlak 100 Tabán 711 1648 A rácok származáshelyei Katolikus rácok A városi tanács és a tabáni rácok Tehát, ha 1702-ben a tabáni rácokhoz hozzászámítjuk a Buda egyéb külvárosaiban lakó rácokat, akkor azt kell megállapítani, hogy ezeknek a száma a város adófizető lakossága számának csaknem a felét tette ki. A Csernoviccsal jött rácok túlnyomó része a török elől elmenekülő és Belgrádban gyülekező délvidéki népekből került ki. Ezeknek a többsége a szeri) görög rítusú egyház tagja volt. Népi hovatartozásukra és származáshelyükre vonatkozó pontos adataink nincsenek, legfeljebb az összeírásokban található családnevek adnak néhány esetben felvilágosítást (bosnyák, horvát, sokác, bolgár, görög, örmény). Azok a családnevek azonban, amelyek népnévből vagy magyarországi helynévből (Lippa, Zombor, Szentiván, Temesvár, Csongrád, Eszék, Arad, Hamzsabég, Törökbálint, Pentele, Szántó, Pécs, Pest, Komárom) alakultak, csak igen csekély százalékát tették ki a tabáni rác lakosság neveinek. A többség származáshelye ismeretlen. A népi hovatartozást illetően a névadásnak — a német összeírok elírásai és félreértései nyomán is érvényesülő — nyelvi bizonyítékai alapján a rácok (szerbek) többsége bizonyos. A katolikus rác elnevezés esetében azonban nem egyértelmű a népi hovatartozás. A letelepedett görögkeletiek (óhitűek) egyházi szervezete, a görög rítusú szerb egyház ugyanis nemzeti egyház, amelynek a feje, Csernovics Arzén pátriárka, a szerb önkormányzati törekvések fő képviselője volt. A katolikus rácok áttérésükkel kiszakadtak ebből a keleti szerb egyházi körből és a nyugati egyház körébe kerültek. A katolikus egyház harcolt a görög rítusú szerbek uniójáért, tehát végső soron a magyarországi szerb nemzeti egyház megszüntetéséért. A „katolikus rác" elnevezésben a rác tehát egyrészt pusztán népelnevezés, azé a népé, amely az áttéréssel kirekesztette magát a nemzeti (egyházi) közösségből, másrészt a XVII. század végi szemlélet szerint különféle katolikus délvidéki népek (horvát, sokác, bunyevác, bosnyák) összefoglaló neve. A XVII. század végi Tabán falusias jellegű település volt, annak ellenére, hogy a rácok között a kézművesek és a kereskedők száma elég magas volt. A kereskedők egy része budai boltja mellett hadiszállítással is foglalkozott. A kézművesek a budai németek példájára már céhekbe kezdtek tömörülni, s voltak olyan budai rác parasztok is, akik birkaállományukat a közeli falvakban teleltették. Azonban nagyszámú nincstelen, csak a két keze munkájára szoruló rác is élt a Tabánban. Ez a differenciáltság azonban közösségi életükre nem volt hatással. „Gesambte Räzen in der Räzenstatt" — írták magukról sokszor, és hozzátették, hogy görög rítusú vagy katolikus közösségről van-e szó. Mindnyájan egyenjogú tagjai voltak a közösségnek, illetőleg egyenjogú alávetettjei lettek Buda városának, majd az 1690-es évek második felétől kezdve a budai Kamarai Adminisztrációnak is. A városi tanács ragaszkodott a rácok feletti jurisdictióhoz. Ennek nemcsak az adóteherhez való hozzájárulás volt az oka, hanem az is, hogy a városnak szüksége volt a rác szőlőmunkásokra. Ezért védte meg igen erélyesen őket a Budáról való kitelepítés veszélyétől. A budai Kamarai Adminisztráció ugyanis 1697-ben tudatta a „Gellérthegy alatt lakó rácokkal" a császár kívánságát, hogy a budai vár védelmi helyzetének megerősítése céljából a Budán lakó földművelő