Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

testületbe felvett kereskedők foglalkozhatnak kicsinybeni árusítással, a hetvenes években felvétették magukat a testületbe. A helybeli kereskedők ugyan ekkor is szívós ellenállást tanúsítottak velük szemben, de a Helytartótanács minden egyes esetben kikényszerítette felvételüket, A testületi kereskedők közül 1780-ban 12 volt katolikus, 24 pedig görögkeleti. Űj letelepedésre már alig volt lehetőség. 1772-ben megszüntették a pozsarevaci békeszerződés által biztosított vámelőnyt. 1774-ben pedig csak azoknak a török alattvalóknak engedték meg a szabad kereskedést, akik a királynőnek hűségesküt tettek. A többieket a hazájukbeli árukkal való kereskedésre korlátozták. Ezt a rendeletet szigorúan végrehajtották. A Pesten tartózkodó török alattvalók közül 30 nem tette le a hűségesküt, Ennek következtében 1775-ben hót kereskedőt eltiltottak a kereskedéstől, tizenegyet csak élelmiszerkereskedelemre korlátoztak, hatnak csak törökországi, kettőnek belföldi, egynek vászonáruval való kereskedést engedélyeztek, egynek csak a vásári kereskedést; s kettőt köteleztek arra, hogy vétesse fel magát a kereskedelmi testületbe. A hűségeskü letételének pedig az lett a következménye, hogy akik letették, elvesztették törökországi vagyonukat, és megszakadtak hitelkapcsolataik is. Az állandó letelepedés, valamint a vámkedvezmény megszüntetése következtében a balkáni származású kereskedők érdekköre is megváltozott. Elszakadván Törökországtól, így többen fordultak Trieszt, néhányan — vászonkereskedők — Lengyelország felé, s megszűnvén a vámkedvezmény biztosította lehetőség, ők is Bécsből hozták az árut, és kereskedtek hazai áruval is. A 24 görögkeleti vallású testületi kereskedő közül 1780-ban már csak egy volt, aki a török árukkal kereskedett. A kereskedelmi testületeken kívüli görögkeleti vallású kereskedők elsősorban élelmiszerkereskedelemmel foglalkoztak, és a város leggazdagabb kereskedői közé tartoztak. Amikor a tanács 1772-ben még el akarta őket tiltani a kereskedéstől, arra hivatkoztak, hogy súllyal mérhető élelmiszerekkel kereskednek, nem pedig rőffel és ollóval mért árukkal, amelyekkel való kereskedés a mercatoroknak van fenntartva. Hivatkoztak arra is, hogy évente mintegy 30 000 forintot fizetnek a kincstárnak harmincadra (ez mintegy 600 000 forintos áruforgalomnak felel meg), és hogy ilyen jövedelmet nem ad a kincstárnak a pesti mercatorok egész társasága sem. A gyarmati gazdaságpolitika elérte célját: a német kereskedőkön kívül a balkáni eredetű kereskedőket is sikerült Bécs felé fordítania. A pesti kereskedők 1771 — 1788 között 146 külföldi kereskedővel voltak hitelviszonyban (ez az összes hitelviszonyok 70 százaléka). Az ebből származó áruhitelük összege 608 126 forint (az összes áruhitelek 86 százaléka), s ebben az osztrák kereskedők által hitelezett áruk összege 439 289 forint (73 százalék volt), aminek legnagyobb része (407 288 forint) Bécsből származott. Az Ausztria, illetve Bécs felé való fokozottabb fordulást jelzi az itteni áruhitelek összegének az emelkedése 1780 után. Ugyanis míg a külföldi áruhitelek összegében az osztrák részesedés 1780 előtt csak 63 százalék volt, addig 1780 után már 88 százalék. Az osztrák részesedésnek az előretörése a trieszti áruhitelek hátrányára történt (1780 előtt 31 százalék volt, utána csak 8 százalék). Az egyéb külföldi áruhitelek összege elenyésző: 3000 forint (5 százalék).

57 A külföldi (osztrák, trieszti) áruhitelekhez viszonyítva a hazai áruhitelügyletek száma (30), de különösen az összege (96 595 forint) meglehetősen jelentéktelen volt. A legélénkebb kapcsolatok a pozsonyi és a győri kereskedőkkel voltak, és csak 1780 után erősödtek meg a többi magyarországi várossal (Debrecen, Gyöngyös, Arad, Eger, Esztergom, Temesvár, Jászó, Szombathely, Szentes, Nezsider), elsősorban azonban az óbudai zsidó kereskedőkkel. Ezekben a hitelügyletekben legnagyobbrészt a tőkehiánnyal küszködő nem balkáni származású pesti kereskedők vettek részt, és ezek szerepeltek legtöbbször a készpénzadósok között is. Számukra a tőkeerős görög és rác kereskedők üzleti versenyének a visszaszorítása életkérdés volt; ők nem gazdaságpolitikai eredményként könyvelték el azt, hogy a bécsi kormánynak a törökországi kapcsolatok megszakításával sikerült elejét vennie annak, hogy pesti görög és rác kereskedők vagyonfelhalmozása fokozódjék. A bécsi politika sikerét a helybeli katolikus kereskedők igyekeztek a maguk hasznára fordítani. Elérték azt, hogy a Helytartótanács 1780-ban elrendelte: rácnak vagy görögnek senki sem adhatja el a kereskedői jogosítványát, csak akkor, ha a városban a katolikus és görög kereskedők száma már egyenlő lesz. Megtiltották, hogy a pesti görög kereskedők török alattvalókkal társuljanak, és a tanács csak nagy körültekintéssel vehette fel őket polgárnak. Mindezek következtében természetesen megindult az 1780-as évek folyamán a pesti görög kereskedelem visszafejlődése, amely mind a kereskedők számának, mind a forgalmuk csökkenésében megmutatkozott. Kereskedelmi központtá a város helyzeti előnyét, az ország gazdasági megerősödését kihasználó és ezt kiszolgáló görög és rác kereskedők tették Pestet a XVIII. század közepétől kezdve. Olyan lendületet adtak a város fejlődésének, hogy azt a hetvenes évek második felében bekövetkezett visszaszorításuk, korlátozásuk sem tudta megállítani. Azoknak a testületi kereskedőknek, akik évtizedekig oly sok energiát fektettek a konkurrens balkáni származású kereskedők elleni küzdelembe, győzelmük gyümölcse nem a korlátozatlan üzleti tevékenységük haszna lett, A balkáni kereskedők hűségesküje A balkáni kereskedők érdekkörének változása Bécs és a pesti kereskedelem Áruhitelügyletek A rác és a görög kereskedők visszaszorítása