Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Kosáry Domokos: BEVEZETÉS

BEVEZETÉS E kötettel, amely Buda visszafoglalásától a polgári forradalomig, az 1686—1848 közti időszakban adja elő Budapest történetét, vállalkozásunk most elsőként lépi át azt a határvonalat, amelyen a főváros történetének korábbi összefoglaló kísérletei közül, majdnem egy évszázad óta, egynek sem sikerült túljutnia. Volt előző képünk a római kor, a középkor, sőt már a török hódítás időszakáról is. Arról azonban, ami a XVII. század vége után következett, a XVIII. századi fokozatos újjáépülésről, majd a XIX. század első felének mind mozgalmasabb életéről, most, itt kap először összefoglalást az olvasó. Méghozzá olyat, amely — az előző kötetek felépítéséhez hasonlóan — a topográfia, a gazdasági élet, a társadalom, a városigazgatás és politika, valamint a művelődés széles spektrumát, főbb kérdéseit sorban mind áttekinti. Mivel teljes fegyverzetű Paliasz Athének a történetírásban sem szoktak Zeusz fejéből váratlanul előpattanni, illő megjegyeznünk, hogy a korábbi, elakadt vállalkozásoktól eltérően jóval több előkészítő jellegű résztanulmány állt rendelkezésre. Ez a kutató és publikáló tevékenység építette fel fokonként azt a lépcsőzetet, amelyről — kellő erőfeszítéssel — már jobban fel lehetett jutni az összefoglalás szintjére. Az erőfeszítés azonban így sem volt csekély. Hozzátehetjük, hogy minden első szintézis-kísérlet természet szerint napvilágra hozza nemcsak azt, amit tudunk, hanem azt is, hogy még mit nem tudunk, hogy az előkészítő munka hol hagyott kisebb-nagyobb fehér foltokat. Ami persze bizonyos szempontból hasznos pozitívum is: ilyen felmérés nélkül nehéz tovább haladni. Kötetünk tehát részben további teendőkre is figyelmeztet, midőn elsőnek ad egybefüggő, részletes képet e bő másfél évszázad fejlődéséről. Azon fő kérdések közül, amelyek az időszak összefoglalásakor felmerülnek, hármat szeretnénk itt elöljáróban szemügyre venni. Az egyik: a növekedés, a városé az országon s azzal együtt Európa egészén belül. A második, ezzel kapcsolatban, de ezen túlmenően is: a központi, fővárosi szerep visszahódítása, az újból élretörés - hosszú kiesettség után — a hazai városok versenyében. Végül pedig a harmadik: e különböző etnikumú és nyelvű városi lakosság szerepe a polgári-nemzeti átalakulás előzményeinek fejlődéstörténetében. * A növekedés arányait a puszta számadatok is jól érzékeltetik. 1700-ban, tizennégy évvel a visszafoglalás után, Buda kereken 11 ezer, Pest 3900, Óbuda 750, vagyis az eljövendő Budapest három fő alkotóeleme összesen 15 650 lakossal rendelkezett. 1847-ben, a polgári forradalom küszöbén, e szám majdnem tízszeresére, pontosabban 144 584 főre nőtt. Ebből több mint 100 ezret képviselt Pest egymagában, Buda 36 387, illetve Óbuda 7690 lakója mellett. A lakóházak száma ugyanezen időszak alatt Budán 1592-ről 3177-re, Pesten 278-ról 4706-ra, Óbudán 150ről 766-ra, összesen tehát 2020-ról 8649-re emelkedett. Tudjuk persze, hogy magában véve, egy-egy időpontot tekintve, sem a népesség puszta száma, sem pedig a lakóházaké, amelyek igen sokfélék lehetnek, nem ad biztos képet valamely város fejlődési szintjéről, gazdasági profiljáról, urbanitásának mértékéről. Annyival is kevésbé, mivel lehetnek nagy tömörülések, amelyek csak egy korábbi, kedvezőbb időszak tovább élő, esetleg stagnáló maradványai. Ez utóbbi fenntartás persze Pest-Buda esetére nem alkalmazandó, hiszen a visszafejlesztő török uralom és a pusztító- ostrom után mindkét város szinte minden tényleges örökség nélkül, a majdnem semmiből, vagy igen kevésből kezdte meg új életét s vele a lassú újjáépülés időszakát. Ha egy-egy puszta szám külön nem is mond még sokat, a számok egyértelműen felfelé haladó sora annyit mégis jelez, hogy növekedési folyamattal állunk szemben — amit más jellegű adatok is megerősítenek. Kötetünk topográfiai fejezetei világos képet adnak a városi beépített terület jelentős bővüléséről, új negyedek keletkezéséről. A gazdasági viszonyokat tárgyak) fejezetek beszámolnak a kereskedelem nekilendüléséről, amely nélkül Pest különösen nagy felugrása nem lett volna elképzelhető, valamint a kézműipar, sőt — sok országosan kedvezőtlen feltétel ellenére — a manufaktúrák és gyáripar lassú kibontakozásáról is. A reformkori útleírások, főként a külföldiek, egyre élénkebbnek, mozgalmasabbnak festik a város életét. S nem nehéz a sajtótól a kulturális intézményekig a művelődés terén is a fokozatos előbbre jutás jeleit felfedeznünk.