Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

Az ilyen dicsőítő szövegű versekhez sorozhatjuk prózában írott társaikat, a pasákról írott életrajzokat, amelyeket olyan keresett stílus és nehéz ékes szavak jellemeznek, hogy azok súlyát a kötött írásforma is nehezen bírná. Belső tartalmuk ezzel szemben sovány. Az előbbieknek egyensúlyozására egyedül Ibrahim Pecsevi (,,pécsi Ibrahim") szolgál, ő a XVII. század legértékesebb török történetírója. Élete nagyrészét Magyarországon élte le, Budán huzamosabb időn át mint defterdári tisztviselő működött, azután Fehérváron szolgált mint ottani szandzsákbej, de ekkor is többször megfordult Budán, ide rokoni szálak is fűzték. Híres történelmi munkáját részben vagy teljesen Budán írta, ahhoz magyar történelmi forrásokat is használva, főleg Istvánffyt. Különös értékét az adja, hogy a mohamedán szemlélet kizárólagosságából kiemelkedve, olyan állításokat is hitelre érdemesített, amelyeket „hitetlen népek", „gyaurok" munkáiban talált leírva. A pécsi születésű, bosnyák származású Pecsevi azonban meglehetősen magában álló egyéniség volt, a magyar történetírás iránti érdeklődés csak egyéni ritka vonás volt benne, amelynek párját a többi töröknél hiába keresnők. A törökök művelődési vonatkozásban is nagyon kevés érdeklődésre méltatták alattvalóik és keresztény szomszédaik jelenét és múltját, s ebben a budai törökök sem voltak különbek a többieknél. Például a volt királyi palotában megmaradt könyvtárat éppen úgy pusztulni engedték, mint az isztambuliak Mátyás király könyvtárának azt a részét, amelyet Szülejmán szultán a székvárosba vitetett. Nemcsak kutatója, de még gondviselője sem akadt a budai könyvtárnak, pedig a keresztények, többi között I. Rákóczi György, külön is felhívta e könyvekre figyelmüket, 1633-ban pénzt is ígért értük. Rákóczi György iskolájának felépítése után igen ügyesen arra kérte a török szultánt, hogy a budai könyveket adassa ki neki, „nehogy idegen, német munkákból kelljen a magyar ifjúságnak tanulnia", s később I. Lipót király is érdeklődött e könyvtár maradványai iránt. A költészetben is kevesebb magyar hatást lehet a törökben kimutatni, mint például a török hatást a magyarban. Azt az emelkedett szellemű alkotást, amelyet az 1590 körül meghalt Terdzsümán („Tolmács") Murád három nyelven: magyarul, törökül és latinul írott himnuszaként ismert az irodalomtörténet, nem török ember, hanem renegát, magyar származású személy foglalta szövegbe. Ugyanúgy a magyar népdalok is kevésbé érdekelték a törököket, mint a török dalok a magyarokat. A magyarok magyar dalokat is énekeltek török dallamra, egyik dala élére Balassi Bálint maga odaírta, hogy azt a Gerekmez düján szensziz („nem kell az élet tenélküled") dallamára kell énekelni. Töröknél legfeljebb népköltészeti munkák helyi vonatkozásairól lehet szó, ezek feltárása még a jövő feladatai közé tartozik. A török nyelv ekkori magyar jövevényszavai és a magyar nyelv ekkori török jövevényszavai szintén arról győznek meg bennünket, hogy a törökök hatalmi súlya ezen a téren is hatásosan érvényesült. Míg ugyanis az akkori magyar nyelvben mintegy ezerötszáz török szó volt állandó használatban, hivatalos török iratokból és magánlevelekből, továbbá a török történeti forrásokból alig száz olyan szót sikerült összegyűjteni, amelyet a törökök gyakorta használtak, s ezek közül maradandóan csak néhányat tartottak meg. Másfélszázados uralmuknak Budán és a magyar földön csak sovány emléke maradt meg nyelvükben. 216. Kászim pasa-bástya emléktáblája A budai könyvtár Költészeti kapcsolatok Jövevényszavak