Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

tékben lettek versenytársai a nem mohamedán iparosoknak, s hogyan szorították ki (ha ugyan kiszorították) őket a város gazdasági életéből. Tudjuk, hogy 1552 1553-ban Budán már volt A török boltjuk (műhelyük) török bádogosoknak, kardkészítőknek, nyergeseknek, szabóknak, csizma- w^

rosoJc diáknak, lakatosoknak, tollmetszőknek és borbélyoknak, Pesten pedig kovácsoknak, mészáro- szama soknak, csatkészítőknek, kardkovácsoknak. Az 1570 körüli budai török vámnaplóból arról értesülünk, hogy főleg pesti török kézművesek (szűcsök, szíjgyártók, szabók, patkolok és pékek) élénk részt vettek a kereskedelemben. Az is bizonyos, hogy az összeírásokból ismert nem mohamedán iparosok csekély számuk miatt képtelenek voltak kielégíteni a város, az itt tartózkodó nagyszámú katonaság, a helyi piac szükségleteit. Szükség volt tehát egy meglehetősen nagy létszámú új iparosrétegre. S ha arra gondolunk, s ezt a falvak közül a talán legfejlettebb Óbuda példája is bizonyítja, hogy Buda és Pest közeli és távolabbi környékén számos faluban nem volt, vagy alig volt iparos, a városok iparának ezek igényeit is ki kellett elégíteni. Éppen a XVII. századból, Evlia Cselebi itt jártának az idejéből tudjuk, hogy még Nagykőrösről és Kecskemétről is jöttek vásárlók a pesti iparosokhoz. Buda és Pest ipara azonban csak a helyi és a tartományi keretek között tudott működni, termelése sem mennyiségi, sem minőségi vonatkozásban nem volt alkalmas arra, hogy távolabbi piacokat is kielégítsen. A mindennapi szükségleteket kielégítő budai és pesti iparágak közül csak néhány emelkedik ki. Elsősorban a bőripar érdemel említést. Bizonyos bőrmunkákat Közép-Európa népei akkori- Bőripar ban „török" munkának tartottak, mert azokat török közvetítéssel ismerték meg. Ezeket az ismereteket a törökök az araboktól tanulták, majd széles területen más népek között is elterjesztették. Azok a török jövevényszavaink, amelyek ezzel a foglalkozási ággal összefüggnek, mutatják, hogy a bőripar, az állati bőrök ki- és feldolgozása milyen távoli és különböző népek ismereteiből összetevődve jutott el török közvetítéssel Budára. A papucs, perzsa eredetű szavunk (perzsa alakjapájms: „lábfedő", a „szattyán" arab eredetű, a „kordován" közelebbrőlmeghatározhatóan spanyolországi arab „kordovai"), a „csizma", „dikics", „csiriz", „bicska", török eredetű szavaink, a „csizmadia" törökből balkáni szláv közvetítéssel került a magyar szókincsbe. A török bőripar, mind a bőr kikészítése, mind feldolgozása, a magyar földön kedvező fejlődési körülményekre talált, mert a műveléséhez szükséges nyersanyag, a különféle állati bőr mint alapanyag, bőségesen állott rendelkezésére. A helyi gazdasági élet is megérezte ezen ipar lehetőségét. A török tímármesterség fogásait magyar helyi kézművesek is eltanulták, és ezt az ipart az alföldi mezővárosok „tabánjaiban": tímártelepein széltében művelték, úgyhogy ezen ismereteknek rövidesen maguk is letéteményesei és később terjesztői lettek. A másik olyan török iparág, amelynek műveléséhez az itteni körülmények kedvezőek voltak, Fazekasipar a török fazekasipar volt (202. kép). Az agyagtányér (tabalc) a legszükségesebb használati cikkek 24* 371