Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN
jenek" nevezték, az ottani Kral binari: „Királykút" után. Aljában a Veli bej csairi: ,,Veli bej rétje" terült el, egy füves lejtő, ott, ahol a Veli bejről elnevezett tekke (Veli bej tekkeszi) állt. Kaszim pasa cseszmeszin („Kászim pasa forrásán") valószínűleg a mai Disznófőt értették, bizonyára az egyetlen Kászim nevű budai pasára (1548 — 1551) való vonatkoztatással, talán ennek valamilyen itteni építménye után. A Várhegy felé kipúposodó, ma kopasz Kis-Svábhegyet Kesztáne báirinak: „Gesztenyés dombnak" hívták. Kelenföld A középkori Madár-hegyet a törökök Moanat tepeszinek, népiesen Maunat tepeszinek: „Felvételező dombnak" nevezték, nyilván mert a tábori sereget ezen a tájon, a domb lábánál elterülő síkon szokták élelmiszerrel és hadifelszereléssel ellátni; valószínű, hogy a Lokum tepeszi: „Falatozó hegy" elnevezése, mint egy más helyen olvassuk, ugyanennek a névnek egy másik törökös változata volt (a „moanat" ugyanis arab szó). A Sas-hegynek a Várhegy felé néző lejtőjét, ahol a Hizir baba tekke állt, erről Hizirbaba tepeszinek: „Hizirbaba dombnak", vagy röviden csak Hizir babának mondták. A hegy déli lábánál egy széles sík mező terült el, Kelenföld, Dernschwam János 1553 1555-ből származó naplójában: „Kelemen Fuldt". A törököknél ennek, a Kelen szó után Kele ovaszi: „Kele mezeje" volt a neve. A Gellérthegyet Gürz Eljász báirinak, Gürz Eljász tejieszinek: „Gürz Eljász hegyének", a Várhegy felé közelebb eső Naphegyet, régebbi magyar nevén karó-hegyet, Karga báninak: „Varjú dombnak", a Gellérthegy déli lejtőjét Csil báirinak nevezték, amin talán „Kopasz-hegyet" értettek. A Gellért- A Duna mellett a Gellérthegy alatt egv „szoros út" kúszott el, a ,,Bogaz", a bogazból kiszabahegytöl délre dulya az ut a ^ K(imn ovaszi", „Szoros előtti mező" felé kitárult, majd a mező túlsó végén, a budafoki „Kazánban" ismét összeszorult. Az utóbbi szoroson át, Ercsi felé, a Kaja burunun, „Sziklás hegyfokon" keresztül Hamza bég szeraji, a mai Érd (Ujen Hamzabég) felé vágott ki az út, egy középkori magyar várból, királyi pecérek házaiból alakított török erőd felé, amelyet régi neve után, azt törökre fordítva, Kopek kiszárnak: „Kutyavárnak" is neveztek. Ezen a területrészen néhány török elnevezés maradt ránk: ,,Bej csáiri: „Bej mezeje", Érsek csáiri: „Érsek rét", Sekerli lokma burunu: „Édes lokma hegyfoka", Karaol tepeszi: „Őrszem dombja", Bűjük dere: „Nagy völgy", Taslik burunu: „Sziklás hegyfok", Kral báglari: „Királyi szőlők", Kral koruszu: „Király erdő", Báglar koruszu: „Szőlőhegy melletti erdő". Ezek a Duna alsó folyása és a mai Szabadság-hegy között voltak. Szigetek A Dunában, a Gürz Eljásszal szemben, egy azóta eltűnt „Kis sziget"; Dzsezire-i kucsek állt ki a vízből. A Duna két partjánál vízimalmok. A középkori Nyulak szigetét, a domonkos apácák itteni kolostorára emlékeztetve, törökül Kizlar adaszinak, perzsa néven Dzsezire-i duchteránnak: „Lányok szigetének" neveztek. A Rákos torkolata előtt kiemelkedő dunai szigetet Sábán adaszinak: „Sábán szigetének", feljebb egy másikat Kuru Gavga adaszinak: „Kuru Gavga szigetének" hívták, mindkettőt egykori földesurukról; Kuru Gavga: „Csupa veszekedés", török személynév a Duna nyugati partján egy pataknak is nevet adott (Kuru Gavga dereszi). Fenn Szentendre felé, ettől délkeletre a Kis-Duna bal partján elvonuló szorost Bulgár bogazinak: „Bolgár szorosnak" nevezték, mert az ilyen nevű középkori falu felé nyitott utat. Bolgár falu a XVI. században még lakott helység volt, a neve annál inkább emlékezetben maradt, mert birtokosa a budai Bornemissza család volt. Elpusztult A középkori falvaknak, amelyek Buda mai határain belül voltak, a török időkben már nem falvak vo i^. i a k 0 tt nyoma. Se Sasadnak, se Kánának, se más olyan településnek, amelyről a középkori oklevelek szólnak. Ezeknek a falvaknak az emléke is elenyészett, török forrásokban egyáltalán nem fordulnak elő, területük Buda határához kapcsolódott. így terjedt ki Buda határa a török uralom alatt nyugaton Budakesziig, délen Diósdig, illetőleg Csőtig. Északon Óbuda felé a malomrévnél, a mai Császár fürdő tájékán volt a határ. Buda mai területéből csupán Sasad nem tartozott a városhoz: a Farkasvölgy, illetőleg a Sasadi út és a budaörsi határ közti terület. Az itteni szőlőkből nem a budai törökök szedték a dézsmát. 2. PEST A) Városfal Buda mellett Pest a török uralom alatt is szerény, kis város maradt. Egyszerű városfal védte, amely a mai Belvárost (a Tolbuchin körút, Múzeum körút, Tanács körút és a Deák Ferenc utca közötti területet) vette körül. A városfalat egymáshoz közel, alig százötven méter távolságra épített tornyok és a fontosabb pontokon tömzsi körbástyák védték. Az erősebb kőbástyák a Duna-parti kiinduló-, illetőleg zárópontoknál (a mai Apáczai Csere János utcánál és a Só utcánál), továbbá a nagy városkapuknál, a mai Kossuth Lajos utca végénél levő Hatvani kapunál és a Kecskeméti utca végében levő Kecskeméti vagy más néven Szolnoki kapunál álltak. A falnak a Duna felőli oldalon is volt folytatása, de a Duna-parton csak gyengébb palánkfal húzódott,
