Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

a plébánia szerepét is betöltő keresztesek konventje és a Szentlélek-rond kórháza, óbudai templomok: a társaskáptalan, két plébánia, öt önálló kápolna, a ferencesek és a klarisszák kolostorai. A város közelében állott a fehéregyházi templom. A Margitszigeten négy kolostor volt. Ezeken felül szinte minden templomhoz kápolnákat építettek hozzá, és a templomokban számos oltárt helyeztek el. A város távolabbi környékén is több kolostor, illetőleg más egyházi intézmény működött. A pesti aranybulla és Jogkönyv 23. cikkelye értelmében a plébánost (a Nagyboldogasszony- A budai templomnál) (11. kép) a polgárság, illetőleg a tanács választotta, az érsek csak megerősítette. NagyboldonA Jogkönyv 21. cikkelye a város négy legfőbb hivatalnoka közül az első helyre helyezte. Az ^^nL aranybullát Pest számára adták ki, tehát ez a rendelkezés természetesen ott is érvényben volt. A többi budai plébániánál más volt a helyzet. Ezeket a külvárosokat polgárság alapította, tehát az gyakorolta a kegyúri jogot. Persze kérdéses, hogy mennyiben tudott érvényesülni a polgárságnak ez a joga. A budai Boldogasszony-templom kegyuraságára a szigeti apácák is igényt tartottak, ez a jog azonban csupán a templomi jövedelmek egy részére terjedt ki. Ladomér érsek még a XIII. században felmentette fizetése alól a plébánost, azonban csupán 1355-ben tisztázták végérvényesen a kolostorral a nem fizetés miatti gyakori nézeteltéréseket. Hermann plébános és a tanács átengedte hévízi fürdőjét az apácáknak, ezek pedig lemondtak a plébánia jövedelméről. Vitára adott okot a királyi kegyuraság. Mint 1332-ben XXII. János pápa megjegyezte, a templom királyi kápolna (eredetű) volt és ezen, valamint főkegyúri joga címén a király beavatkozhatott a plébános választásába. Be is avatkozott. Igaz, Hencfi János rektor unokáját Hunfalvi-Dunajeci Miklóst és talán utódát Hermannt a német patrícius tanács választotta plébánosnak, azonban a XIV —XV. század fordulóján Uski János, Stibor vajda egykori cseh származású familiárisa, majd Zsigmond titkos kancellárja csakis királyi kinevezéssel nyerhette el a javadalmat. Utódát, Angelust, 1420-ban az esztergomi érsek nevezte ki, ami jogosnak nevezhető, de nem tudjuk, hogy ki mutatta be az érseknek. Az újabb plébános neve (Szilmai Márton) sem utal budai származásra. Az őt követő és magyarul sem tudó dr. Weitzdorf Ferenc (1435-től) liegnitzi születésű volt. Zsigmond káplánjává és familiárisává nevezte ki. Úgy látszik tehát, hogy a király tette plébánossá. A város kegyúri joga tehát — bár senki nem vette el — valójában nem érvényesült.

61 A többi plébániáról csak nagyon kevés adat maradt fenn. Szinte csak a plébánosok kereszt- A többi nevét ismerjük, de névsoruk hiányos. Ahol több adatunk van, ott a budaihoz hasonló valóságos vl&ânia helyzetre következtethetünk. Pesten 1398-tól Babócsai Gergely plébánosról, a kalocsai prépost rokonáról olvashatunk, mindketten Zsigmond király káplánjai voltak. Babócsai örökölte plébániáját megtartva — a prépostságot is. Budán a Szent Péter-templomban a XIV. század közepén Kálti Márk, a királynéi kancellária tisztviselője a plébános. Világos, hogy akár Babócsait, akár Káltit nem a polgárság választotta, hanem a király nevezte ki, vagy akaratát a választókra kényszerítette.

62 11. Albert, a budavári Nagy boldogasszony-(Mátyás) és László, a Mária Magdolnatemplom plébánosának pecsétje (1302 és 1378)