Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

donképpen a két másik plébánia lakosságának érdekeit is sértette, és így azok is a plébániamegosztás mellett voltak. Nem ez volt az első ellentét a Boldogasszony-templom és a két másik plébánia között ebben a században. Úgy látszik, hogy 1352-ben Hermann, a Boldogasszonytemplom plébánosa szintén törekedett a „kápolnák" alávetésére. Ez is érthető, hiszen elődje az a Sobchfalvi-Dunajeci Miklós, Hencfi János rektor unokája volt, akinek nagynénje, Weidnerné a Szombathelyen lakott, és a magyar plébánost tartotta gyóntatójának. Miklós plébános idejében nagynénje papja bizonyára ki tudta terjeszteni hatáskörét. Hermann nem ért el eredményt, 1390-ben sem tudta a Boldogasszony-templom alávetni a másik két plébániát.

45 A város vezető rétegével részletesen foglalkoztunk. Ez birtokosokból és a század végén távolsági Középkereskedőkből tevődött össze, azonban — legalábbis a hetvenes-nyolcvanas években — néhány más polgárság kereskedőcsoport és egy-két tekintélyes iparág szintén biztosítani tudta magának a tanácstagságot. Azt mondhatjuk, a kalmár, szűcs és szabó céhek a vezetőréteg és a középpolgárság határán állottak. A középpolgárság nagy tömegeit a céhpolgárság tette ki. Ide tartoznak a céhekben még nem tömörült foglalkozások is. A céhpolgárság nem állott kizárólag iparosokból. Az ószereseket, vagy akár halárusokat nem egyesíthetjük a „kereskedő" fogalmában a boltos, vagy kamrás urakkal, vagy akár a kalmárokkal, vagy patikárusokkal sem. Ugyancsak nagy a különbség a tekintélyes mesterszabó és a foltozószabó közt is. Világos, hogy akár a kereskedőket, akár a kézműveseket, akár a más foglalkozásúakat vizsgáljuk, a különböző foglalkozási ágak gazdasági ereje és társadalmi befolyása nem egyenlő. A céhpolgárság tehát nem egységes réteg. Budán a boltos és kamrás urak, a kalmárok és patikárusok a kereskedők közül, az ötvösök, szűcsök, mészárosok, szabók és zsemlesütő pékek a kézművesek közül voltak a legtekintélyesebb polgárok. Ide kell még számítanunk a posztónyírőket. Amennyiben nem volt egyenlőség a különböző foglalkozási ágak között, éppúgy nem volt a céhszabályok egyenlősdisége ellenére sem az egyes céheken belül. A vidéki mesterek áruival is kereskedő Örmény Márton kannaöntő nem hasonlítható többi szaktársához. A középpolgárság nagy részét céhekbe szervezték. Elvben a céhen belül önkormányzat volt, A középa céhgyűléseken nemcsak a foglalkozásukkal összefüggő, hanem a várospolitikához tartozó P

ol

g

ársá

9 ügyeket is megtárgyalták. A céhpolgárság nagyrésze ingatlantulajdonos volt, kisebb épületeket, i

ellemzése épületrészeket, szőlőparcellákat találunk sok szegényebb iparág mestereinek birtokában is. Az igazi várospolitikára azonban semmi befolyásuk nem volt. Igaz, Szent György napján ők is megjelentek a városház előtti téren, ahol közgyűlést tartottak és megválasztották a tanácsot. A gyakorlatban azonban nem ők, a polgárság nagy tömege, döntötte el a kérdéseket, hanem a tekintélyes polgárok. A feudalizmus egész korszakán keresztül ugyanis a szavazásoknál a szavazatokat nem „számlálták, hanem mérlegelték", legnagyobb súlya pedig a patríciusok szavazatának volt. A céhpolgárságot legjobban a városgazdasági rendszabályok megtartása, a tilalmi övezet érvényesítése, idegen iparosok árui eladásának korlátozása, az olcsó élelmiszer és nyersanyag felhozatala érdekelték. Érdekeik gyakran összeütköztek a távolsági kereskedőkével, akik nem voltak annyira idegenellenesek, mint ők. Ennek ellenére a gazdag polgárokból álló tanács nem hagyhatta teljesen figyelmen kívül kívánságaikat, mert ez megmozdulásokra vezetett volna. A város lakosságának többségét a plebejusok tették ki Európa minden városában. Budán A plebejusok sem lehetett ez másképp. Mesterré válni nem tudó vagy elszegényedett iparosok, szőlőkapások vagy más napszámosok, különféle megvetett foglalkozások űzői éltek még a városban. A plebejusok zömének nem volt polgárjoga. Sajnos, róluk maradt fenn a legkevesebb adat. Mit jelentett azonban a polgárjog? IV. Béla aranybullája a következőt írta elő: „aki a város- Polgárjog ban birtokos, és ott akar lakni, velük együtt tartozik a szolgáltatásokat teljesíteni". Ebből már Iványi arra következtetett, hogy itt is, akár más német városokban, az ingatlanbirtoklás volt a városi polgárjog elnyerésének alapja. A szolgáltatásokat ugyanis a polgárok tartoztak teljesíteni, éspedig elsősorban ingatlanaik után. Zsigmond király 1403-ban ezt azzal bővítette, hogy a polgárjog elnyerését igénylő ingatlan hiányában kezest köteles állítani, hogy egy évig a városban marad, és ott a királynak szolgál. A királyi kiváltságlevél ezen pontját a Jogkönyv 32. és 66. cikkelye németre fordította. Az utóbbi helyen módosították a szöveget: kezest állít, hogy a város adóterheiben részt vállaljon. A lényeg tehát nem az ingatlantulajdonon van, hanem azon, hogy az új polgár fizesse a királyi adót, vegyen részt a város terheiben, és maradjon ott. Az ingatlan ennek a biztosítását szolgálta, nemlétében elegendő a kezes. A polgárjog előnyei sokrétűek voltak: így vámmentesség, céhtagság vagy városi tisztségek elnyerése. Polgárjoggal nem rendelkező, de állandóan a városban lakó is élvezett bizonyos jogokat, ezek mibenlétét azonban Budán nem ismerjük. Ilyen megkötések alapján - amelyek pedig eredetileg nem voltak plebejusellenesek — sok városlakos nem szerezhette meg a polgárjogot. Ingatlan hiányában egy gazdag kereskedő vagy céhmester családjába beházasodó mesterlegény biztosan kaphatott kezest, de napszámos nem. Természetes azonban, hogy a patríciátus ezt az általános középkori szabályt sikeresen alkalmazhatta a plebejusok nagy részének a várospolitikából való kizárására.

46 5* 67