Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

^4 magyar esküdtek társadalmi szerepe Vállalkozó patríciusok Ulving családja és a bécsi kapcsolatok Kralzerek sem lép előre. Miké) fia Péter és Botuk fia János 1329-től 1342-ig állandóan megosztoznak a tizenegyedik és tizenkettedik helyen. Később sem változik a helyzet. Például Tuzon János 1354-től 1378-ig nem lép elő a tizenegyedik-tizenkettedik helyről. Valamennyi tizenegyediktizenkettedik esküdt nevük hangzása alajiján magyar. Rajtuk kívül a többi esküdti helyeken magyarok lehettek esetleg az Egriek és Győriek. A tízes évek végén és a húszas évek elején több Egrit találunk a listák végén, később azonban mindkét család a németek között emelkedett az esküdtek sorába. Valószínű tehát, hogy a Győriek mégis inkább győri származású németek lehettek, a Tillmannokkal rokoni kapcsolatba kerülő Egriek viszont elnémetesedtek. A nyolcvanas-kilencvenes években talán változások következnek be: 1384-ben az 1378-ban tizenkettedik Vásáros László a tizedik, Miklós fia Bereck a tizenegyedik, Vid fia János a tizenkettedik esküdt. A következő évben Vid fia János (németesen: Henslin) a tizedik, Miklós fia Bereck a tizenegyedik, (Bátéi) Tamás fia János a tizenkettedik. Majd 1392-ben Szenesei Miklós a tizedik, Vid fia János a tizenegyedik, Érdi Mihály a tizenkettedik, 1395-ben pedig Tabajdi Mátyás a tizedik, Vid fia János a tizenegyedik, Potróch Mihály a tizenkettedik esküdt. Ugyanakkor a németek között változatlanul megfigyelhető az emelkedés a kilencediktől a többi esküdti helyek felé. Lehetett természetesen több magyar is, mert 1395-ben a németek sorában esküdt Lorándfi László palotai földesurat már valószínűleg inkább magyarnak számíthatjuk.

41 Bár a németekkel szemben háttérbe szorultak a tanácsban, a magyar esküdtek hozzájuk hasonló társadalmi súlyt élveztek. A Magdolna-templom plébánosa előtt végrendelkezett 1314ben Nyitrai Lőrinc ispán lánya. Apjának palotája volt Budán. A tanúk között ott volt Mikó fia Miklós, későbbi esküdt. Egy vidéki nemes 1321-ben, a későbbi esküdt Mikó fia Lukács házában halt meg, a végrendelet tanúi pedig a Magdolna-templom plébánosa, Mikó fia Miklós esküdt, Egri János és testvére Pető. Egri ekkor még a magyarok közt van ! A pécsi prépost 1332-ben okleveleit Mikó fia Pető (utána esküdt) házában helyezte el. Egyenlőnek számítottak ezek a magyar tanácstagok a megyebeli nemességgel is. A Pilis megyei alispán bírótársaiként ítélkeznek 1333-ban Istenvette János mester és a már említett Mikó fia Miklós budai polgárok. A budai patríciátuson belül a katonáskodó és birtokos réteg mellett az üzletelő, állami jövedelmeket bérlő réteg is kialakult. A kettő egymástól nem választható el mereven. A XIII. század kamaraispán és tizedbérlő patríciusai a birtokos, ispáni csoporthoz tartoztak. Most már olyan budai üzletemberek is kimutathatók, akik esetleg tanácstagságra sem törekedtek, és elsősorban üzleti vállalkozásból, kamarabérletbői éltek meg. Ide sorolhatók a kamaraispánok, köztük Loránd ispán, a város többszörös bírája, ő csak később szerzett magának jobbágyiálvakat. Családjában annak kihaltáig, állandóan ragaszkodtak a magyaros keresztnevekhez, mégis németnek kell tekintenünk, hiszen egyik testvérét Hermann-nak, a másikat ugyan Istvánnak, azonban Stephlin formában, nevezték. Egri János, Szatmári Miklós és a többi kamarabérlő vagy pápai tizedszedő ugyancsak ide számítható. Úgy látszik, Szatmári nem lett tanácstag. A vállalkozó patríciátushoz tartozott azonban az egyik legjelentősebb birtokos, Ulving is. Ulving (helyesebben: Wülfing) ispán üzleti kapcsolatban állott a főnemes Drugetekkel, házában számolnak el a pápai tizedszedők, egyik veje, Miklós ispán, harmincados volt. A család különben Bécsből származott. Wülfing budai polgár fia Wülfing és testvére Miklós, valamint Zieher Mihály 1362-ben kiegyezett az osztrák herceggel néhai Nagel Wülfing budai polgár ausztriai hagyatéka felől, amelyet úgy látszik, a herceg lefoglalt. A budai Ulving ispán vejei között az egyik Dunajeci Péter, a másik Miklós királynéi harmincados, budai tanácstag volt. Ezt a Miklóst állandóan mint Ulving vejét, sőt fiát (Ulving nevét birtokos esetben feltüntetve) említették, egy ízben pedig Ulving néven is előfordul. A magyar források szerint két fia volt, a későbbi budai bíró Ulving és László. Valószínű, hogy az osztrák jegyző tévesen nevezte az apát Ulvingnak, és az apa keresztnevével jelölte Lászlót. Azonosságukat bizonyítja, hogy Zieher Mihály a társörökösük, 1377-ben ugyanis Ulvingi Miklós két fia a Dunajeciekkelegyezkedik az Ulvingörökség ügyében, és ekkor említik a néhai Zieher Mihályról Miklós fia UTvingra szállott két malmot. A Nagel család több tagja volt ház- és járadékbirtokos Bécsben. Wulfingok házát említik 1293-ban, és 1326-ban. Nagel Wülfing úr (tehát patrícius) 1333-ban szőlőbirtokos Bécsben. Ez a Nagel Wülfing budai polgár minden jel szerint a budai Ulving ispánnal azonos. Házukhoz Budán talán különleges jogok is kapcsolódtak. Kratzer Frigyes kamaraispán lehetett az a budai esküdt, aki 1377-ben a Dunajeci Ulving megegyezés egyik döntőbírája volt, s akinek egyik lányát Ulving fia László vette el (1395, 1397). De az Ulvingoknak az osztrák herceggel kötött megegyezésében is előfordul a lovag Kratzer Rudolf, aki 1357-ben zólyomi főispán és árvái várnagy volt. Az udvari lovag Kratzer Miklós pedig ingatlantulajdonos a bányavárosokban. Az utolsó családtag, György 1411-ben pap. A család Regensburgból származott, és a század második évtizedében került Bécsbe. Beleilleszkedtek mind a birtokos, mind a vállalkozó patríciátusba, földbirtokosok és bányavállalkozók voltak. Ismerve Regensburg korai élénk kereskedelmi összeköttetését Magyarországgal, a család Budára költözése bizonyára üzleti érdekkel magyarázható.