Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Hencfi János többi rokona A budai patríciátus jellege Nemzetiségi megoszlás a patríciátusban kat is kapott. János összes tisztségét fia, Miklós örökölte. A Hencfi család 1317 és 1346 között mutatható ki mint Buda rektora. János ispán gyermekei részben tekintélyes budai polgárcsaládokkal (Weidnerek, Tillmannok), részben feudális nemesekkel (Lackfiak, Dunajeciek) házasodtak össze. így örökölte a Hencfi-vagyont a Miklós rektorral sógorságba kerülő Lackfi család, lett budavári plébános János rektor unokája, Dunajeci Miklós. Az sem véletlen talán, hogy a budai Ulving családdal is összeházasodó Dunajeci család egyik tagja, János, az 1370-es években királyi tárnokmester, és a XV. század első felében ugyanezt a tisztet tölti be unokahúga férje, Berzevici Péter. (A tárnokmester volt ugyanis a városok fellebbviteli bíróságának elnöke.) A Hencfi-vők közül apósát, majd sógorát állandóan helyettesítő albíró, Tillmann ispán és Weidner János ispán budai polgárok ugyancsak rendelkeztek nemesi birtokokkal. Tillmann családja több bírát és tanácstagot adott Budának a XIV. században, és a Nadler nevet viselő oldalága a XV. század közepéig mutatható ki a főváros vezetőrétegében. (Lásd a mellékelt táblát.) A Hencfiek rokonának nevezi több forrás még Simon ispán pesti bírót, Hermann ispánt, Ottó ispán fia Rodlin ispánt (más oklevél alapján vezetékneve Redner), Lanthmann Jakab feleségét. Rodlin ispán tanácstag volt, és a Lanthmannokból is került tanácstag. A fentiek alapján világos, hogy a XIV. század első felében a budai tanács többsége néhány egymással összeházasodott, szinte valamennyi tanácstag által ispáni címet viselő, német földbirtokos családból került ki. A város határában a legtöbb szőlő az övék volt, de a környékbeli falvak közül is többet megszereztek. Pesten, amely ekkor Budától függött, a város élén ugyanezt a réteget találjuk. Két pesti bíró két budai rektor rokona volt. A rokonság egymástól örökölte a tanácsban a befolyást, úgyhogy hivatalos szabályozás hiánya ellenére állíthatjuk, hogy Budát patrícius jellegű réteg kormányozta. A patríciátus feudális jellegű volt, és a magyar feudális urakkal is gyakran összeházasodott. Ebből arra következtethetnénk, hogy a nemzetiségi különbség nem jelentett semmit a patríciátuson belül. Valóban Weidnerné Hencfi Margit a Szombathelyen lakott, és a Magdolna-templom plébánosa, a magyarok plébánosa volt a gyóntatója, ugyanakkor pedig a Boldogasszonytemplom plébánosi tisztét unokaöccse töltötte be. Ezeknél a családoknál jellegzetesen német keresztnevek mellett magyar keresztnév is -- László — előfordul. Ennek ellenére korlátozott volt a magyar származású egyének tanácstagsága. (Olykor szláv eredetűek, mint Szláv Márton, az 1304-es mozgalom egyik vezetője is bejutottak a tanácsba.) Ha a tanácslistákat egymás mellé helyezzük, akkor különös jelenségre figyelhetünk fel. A tanácstagok névsorában szigorúan megszabott sorrendben következnek a nevek. Az egyes személyek évről évre előbbre kerülnek. Például Perenhauser Sedulin 1329-ben a tizedik, 1332-ben a nyolcadik, 1337-ben a nyolcadik, 1341ben és 1342-ben a hatodik, 1345-ben a negyedik. 1342-ben Rabensteiner Miklós a kilencedik, a tizedik Győri Péter, 1345-ben a hetedik és a nyolcadik, 1346—1347-ben a negyedik és az ötödik helyet töltik be, és Győri 1355-ben már a harmadik. Az első esküdt személye azonban állandóan változik, különösen a negyvenes évektől kezdve, ő ugyanis a bíró helyettese volt. Előfordult, hogy a hetedik esküdt ugrott elő egy évben az első helyére, majd a következőben visszatért eredeti helyére. Különös azonban, hogy legalábbis 1329-től a tizenegyedik és tizenkettedik esküdt soha10. Hencfi János és fia Miklós budavári rektorok pecsétjei (1328 és 1338)