Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

M edr esszék 215. A Gülbaba türbe ablaka dzsed-chvánán) a „mohamedán nemzet kicsinyeit", akik már elég nagyok voltak ahhoz, hogy távollétük otthon kívánatos legyen, főként a hideg és esős hónapokban, amikor az élet teljesen a szűk lakásokba szorult. A szülők teljes hatalommal bízták a gyermeküket az iskolamesterre (muallim) : ,,húsa a tiéd, csontja a miénk" (verheti, csak a csontját ne törje). A testi fenyítésen kívül a tanítás egyik eszköze volt a kényszerű ismétlés. A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában van egy török kézirat, s ebben egy mondat, harmincötszor leírva, nyilván büntetésből készített feladat gyanánt. Aki a mekteb tananyagának elsajátítása után tovább kívánt tanulni, valamelyik medreszében keresett magának helyet, ahol a tanítás legtöbbször bennlakással volt összekapcsolva, s a bennlakó növendékeknek másodmagukkal egy-egy cella, és alumneumpénzként fejenként egy-két akcse segély is jutott. Ezekre különösen azoknak volt szükségük, akik távoli földekről kerültek ide, az iszlám peremvidékére; mint annak az anatóliai (mentesei) ifjúnak, aki az 1570-es években, előbb mint medreszenövendek otthont kapott valamelyik budai medreszében, azután betegségében ápolást, majd halála után temetést is közpénzből. A medreszék munkája egy-egy nagyobb dzsámi mellett, sőt részben magukban a dzsámikban folyt le, mint ezekkel egykorú párhuzamos alapítványokban. Budán a Nagy dzsámi mellett Szokollu Musztafa, a Tojgun pasa-dzsámi mellett Tojgun pasa, ismeretlen helyen Báli pasa alapítványai gondoskodtak az ifjúság magasabb képzéséről. A tanítás a teológián és a vallási jogon (ser vagy serial) alapult, melyek a mohamedán világban A tanítás is mint közös gyökérből fakadó ikerhajtások, egymásból táplálkoztak, és egymást erősítették. Területben talán szűk körű volt, de igen módszeresen haladt. A Musztafa pasa medreszének ép állapotban keresztény kézre került könyvtára szakcsoportok szerint rendezve foglalkoztatta a medresze mestereit (müderrisz vagy hodzsa), és szolgált a tanításhoz is segédeszközül; teológia (többek között Arisztotelész munkáival), orvostudomány (Galenus fordításával), retorika, poétika, zene, asztronómia, földrajz és építészettan voltak kézzel írott munkákkal képviselve benne. Budának a mohamedán szellemi központoktól való távoli fekvése, szinte szigetszerű helyzete szükségszerűen magával hozta, hogy szellemi életében bizonyos önállóság fejlődjön ki. Bár az itt lefolyt szellemi munka részleteit nem tudjuk kimutatni, mert az erre vonatkozó források vagy ismeretlenek, vagy szétszórtságuk miatt alig elérhetők, a munka önállóságát bizonyítják a Budán írott irodalmi művek és az itt elég nagy számban készült kézirati másolások. A tudomány önálló művelői közül azonban csak Hüszein Lá-mekjáni (dervis) nevét tudjuk említeni (meghalt 1624ben), mint akit a szakirodalom ma is nyilvántart. Az iskola mint a mohamedán teológia szócsöve, elsősorban az iszlám szellemét ültette tanítványaiba, de emellett a világi életre is nevelte őket. A növendékek az iskolából kilépve, a „toll emberei" (ehl-i kalem) lettek, s mint tartományi tisztségviselők, katonai és „polgári" hivatalok íródiákjai, kjátibok, vidéki kádik vagy kádihelyettesek, imámok teljesítettek szolgálatot. Az iskolázott, tanult emberek száma, főleg Budán, egyáltalában nem volt kicsiny. A pasa udvara, a pasa íródiákjai és csausai, a különböző katonai hivatalok: a tényleges helyőrség nyilvántartó és számvevőségi hivatalai, a katonai tartalékkeret, azaz a tímár- és ziametbirtokosok nyilvántartó szervei, az orvosok és mérnökök, továbbá a pénzügyi hivatalok, az adó és vámkezelőségek, azután az igazságügy területén a kádi a maga külön „kapu"-jával, a mufti vagy sejch ül iszlám szintén a maga embereivel, végül a templomok és iskolák a maguk papjaival és különféle tanítóival még akkor is legalább két-háromszáz embert foglalkoztattak szellemi munkával, ha egyes emberek itt-ott ismételten is vállaltak feladatokat. így a budai törökök között minden negyedik-ötödik ember tanult embernek számított, s az a szellemi szint, amelyet ezek képviseltek, a török uralom kezdetén aligha mondható alacsonyabbnak, mint amilyent hasonló viszonyok között a nem török várakban, városokban találunk. Csakhogy a műveltség és az egész szellemi élet — mohamedán tanítás szerint —- nemcsak kezdetben volt erősen vallásos színezetű, hanem mindvégig egyformán az is maradt. A mohamedán lelki élet vezetői, a medreszék szufisztikus beállítottságú hodzsái, a tekkék dervisei a XVII. század vége felé ugyanazt hirdették, amit másfél évszázaddal korábban elültetni kezdtek, s nemcsak az igazhivők és másvallásúak vallási ellentétét tartották meg állandó mély szakadék27* 419