Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

2. ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK BUDÁN Buda nem mohamedán lakosai között a zsidók szintén külön hitközségi szervezettel rendelkeztek, ennek az élén rabbi (papasz vagy chacham) és világi vezető: kethüdá állt. Török forrásból ismerjük néhány vezetőjüknek a nevét: 1562-ben Arszlán, David és Muszi fia Arszlán, 1580ban Muszi (Mózes), Abraham és Dávid voltak a papjaik, 1547-ben Juszuf fia Avraham, 1580ban Jakub és Saul a kethüdáik. A török kor vége felé Evlia Cselebi két zsinagógáról és két zsidó mahalléról tud, amiből arra lehet következtetni, hogy a zsidók két külön hitközségbe tömörülve éltek. Zsidó források többet tudnak róluk, ismerik néhány rabbi nevét, akik nagyrészben balkáni városokból kerültek Budára (Szaloniki volt a leghíresebb központjuk, mióta a Spanyolországból elmenekült zsidók ott kikötöttek), mindnyájan „rendkívül nagy tudományú emberek" voltak, Budát „bölcsek és írástudók nagy városává, a szétszóródás egyik legerősebb községévé" tették, ahol két gyülekezetben három templom állt a német (askenázi), a spanyol (szefárd) és a szír rítus szolgálatára. A budai zsidók szellemi élete azonban „a bölcsek és írástudók e nagy városában" is csak olyan szint nélküli volt, mint a többi nem mohamedán egyházé. Nem emelte azt magasabbra sem készségük, amellyel a törököket szolgálták, sem anyagi módjuk, amellyel a török gazdasági életben rendelkezniük lehetett. Ugyanazok a források, amelyek a zsidókról és a zsidó intézményekről, keletről származó népek nyelvén hosszú magasztalással, mindig felső fokú jelzőket használva szólnak, azt is mondják, hogy a budai rabbit mindig idegenből kellett hozni, mert „magyarországi zsidó nem volt eléggé művelt ahhoz, hogy ezt a tisztséget betölthesse". Zsinagógáik közül ma kettőt ismerünk. Az egyiket, a budai szír-szefárd zsidóság templomát, Zsinagógák a középkori zsidónegyed területén fedezték fel 1964 tavaszán, a mai Táncsics Mihály utca 2. alatti ház kapualjában, s ennek néhány XVI —XVII. századi héber felirata is napvilágra került (Hanna imájának egyik mondata, valamint az ószövetségi papi áldás szövege). A másik — nagyobb zsinagóga szintén 1964-ben ásatások során — lett ismeretes, a mai Táncsics Mihály utca 23 alatti épület udvarán. Az 1541-ben Budára visszaköltözött zsidók ismét birtokba vették, mint az egyik falpilléren előkerült héber nyelvű felirat bizonyítja, és használták a budai zsidók ezt a zsinagógát végig a török uralom alatt. A mai Víziváros egy részét a XVII. század elejétől kezdve Zsidóvárosnak nevezték. A vízi- Zsidóidra* városi zsinagógának a helye ma még ismeretlen. A zsidó temető (nemcsak a vízivárosi, a vári zsidóké is) a mai Hunfalvy utca és a Batthyány utca között volt, s innen számos feliratos sírkő került elő az elmúlt években. 3. PROTESTÁNS EGYHÁZ ÓBUDÁN Óbudán a török uralom alatt — az elköltözés éveit kivéve — folyamatosan fennállott keresztény egyház, amely az 1570-es évektől kezdve protestáns volt. Katolikus egyház létezéséről Óbudán ebben az időben nem tudunk. Az óbudai protestáns (református) papok közül jó néhánynak a neve ismeretes: 1570-ben Csengeri Pál, 1622-ben Simándi Bodó Mihály, 1628-ban Karán esi János, 1629 — 1631 között Nicolaus S. Strigonius, 1652-ben Sellei György, 1676-ban Csengeri Pál, 1686 előtt Vecsei István működött itt. A XVI XVII. században, a török uralom alatt a budai, pesti és óbudai protestáns egyházak a váci püspökség területén alakult előbb lutheránus, később református superintendentia keretébe tartoztak. A protestáns egyházak működését, s a nagy területre kiterjedő egyházi szervezetnek a létrejöttét, életét nem akadályozták a törökök. Jól képzett lelkészek működtek Budán és Pesten, s tevékenységük nem korlátozódott kizárólag egyházi területre, az oktatás is hozzátartozott feladatukhoz. A török hódoltsági területről, s Budáról és Pestről is, számos ifjú folytatta tanulmányait a különböző németországi protestáns egyetemeken. A XVL században a budai pasa és a pesti lelkészek tevékeny szerepet játszottak a magyarországi protestáns egyház életében. A budai Szováti Gáspár és a pesti Csanádi János lelkipásztorok részt vettek 1576-ban Baranya megyében a hercegszőllősi zsinaton, s az unitáriusokkal szemben itt elfogadott és általuk is aláírt kánonok lettek irányadóvá a tonik hódoltságban a kálvinisták számára. Míg a XVL században a jelentős gyülekezettel híré) budai és pesti egyházak játszottak nagyobb szerepet a hódoltsági területen a ráckevei, ceglédi és körösi egyházak mellett, addig a XVII. században az é)budai református egyház emelkedett nagyobb jelentőségre: az óbudai senioratushoz (esperesség, egyházmegye) tartoztak a Buda és Pest környéki református egyházak. A protestáns egyház szervezeti működése, az elkerülhetetlen súrlódásoktól eltekintve, zavartalan volt. A törökök a protestáns egyházalkotmányt eltűrték, s ebben szerepet játszhatott az is,