Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

VI. EGYHÁZAK, ISKOLÁK, IRODALOM 1. KERESZTÉNY

7 EGYHÁZAK BUDÁN ÉS BESTEN Amikor a törökök Budát birtokba vették, már kétszáz év óta uralkodtak nem mohamedán hitű és idegen nyelvű népeken. Ezek leigázása és igazgatása terén már tapasztalatokkal és módszerekkel rendelkeztek. Ez, ahogy azt az évről évre megismétlődő harcok során saját krónikáikban feljegyezték, lényegében abból állt, hogy ,,a legyőzött királyt, tekfurt stb. megölték, a templomokat a bálványoktól megtisztították" és átalakították dzsámivá. Vagyis a ,,

cuius regio, eius religio" elve szerint jártak el, amely a mohamedán világ fogalmazásában úgy hangzott, hogy ,,a nép azon a hiten él, amelyen királyai." A keresztény templomok nagy részét Budán is „megtisztították a bálványoktól", és dzsámivá alakították át, de egyet (a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templomot) meghagytak a keresztények birtokában, hogy „dőre hitüket értelmetlen szokásaik szerint" abban gyakorolhassák. Azért lett ez a templom a gyaurok temploma, mert a középkorban is ez volt a magyar polgárok temploma, azoké a lakosoké, akik a török uralom alatt is itt maradtak Budán. A törökök ehhez azért is hozzájárultak, mert a templom a város végére esett, ahol a magyarok, olaszok és a lenézett zsidók laktak, és ők maguk egyelőre nem telepedtek meg. A „magyar templomot" 1555-ben katolikusok és protestánsok közösen bírták, a katolikusok a kórust, a protestánsok a templom hajóját. A templom régi vagyona is részben megmaradt, 1547ben a Csanli kiliszinek („harangos templomnak") malma volt a Dunán. A magyar gyerekekkel tanító foglalkozott, „Borbás mestör", s a templomban talán orgona is szólt; a város lakosai között szerepelt bizonyos Orgonás János, aki ekkor vagy előbb a templom kántora lehetett. A törökök a keresztény felekezetek egymás közötti versengésébe is beleavatkoztak. A felekezetek versengése ugyanis a török uralom első évtizedeiben szerte az országban olyan gyűlölködéssel folyt, hogy arról a hivatalos személyeknek is tudomást kellett venniük. Néhol csak anyagi kérdések fölött volt a vita. Ilyen esetekben sokszor azt kellett eldönteni, hogy a felekezetek a templomban miként részesedjenek. Lehet, hogy a budai keresztények közös templombirtoklását is ilyen per és hatósági osztás előzte meg. A budai katolikusokról a XVI. században a török uralom alatt egy-két ferences gondoskodott. Az 1587-ben Budán járt Reinhold Lubenau két ferencest talált itt, akiket a római központi szervezet küldött ide, s akik iskolamestert is tartottak. A protestánsok (akik egyes kortársak szerint Luther és Zwingli követői voltak, mások szerint részben kálvinisták, részben anabaptisták, ismét mások szerint kálvinisták) szintén tartottak fenn iskolát, vagy a templomban, vagy a templom közelében, külön épületben. Két protestáns pap neve is ismeretes a XVI. századból: 1566- 1576 között Szováti Gáspár, 1570 után közelebbről ismeretlen időpontban Pesti Anthemius János volt Budán a protestáns „pastor". Említettek Budán 1597-ben egy „Simon pap"-ot, aki egyben mester is volt, de a felekezeti hovatartozása ismeretlen. A török hatalomnak az a rendelkezése, amely Budán, a Várhegyen — valószínűleg 1595-ben - a keresztények utolsó templomát is „megtisztította a bálványoktól", egyformán sújtott katolikust és protestánst. Azonban míg e rendelkezés — valamint a nyilvánvalóan katolikus raguzai és más olasz kereskedők elköltözése — következtében a katolikus hitélet Budán negyven éven keresztül szünetelt, addig a protestánsokra továbbra is vannak adataink. Bocatius János kassai bíró, aki 1605-ben járt Budán, beszélt az itteni iskolamesterrel, és látta a magyar iskolás gyerekeket is, talán öten voltak összesen. Ebben az évben Kecskeméti István volt a protestáns pap, 1623-ban Réthei István, 1626 1632 között Váradi János, utána ismeretlen időpontokban Csengeri N. és Váci N., 1652-ben Mácsai János. Rozsnyay Dávid naplója szerint 1683-ban még volt Budán protestáns istentisztelet, harangoztak is naponta kétszer, de a lelkészi teendőket már az óbudai pap látta el. 1686-ban ismét volt Budán protestáns pap, Vecsei Mátyás. A katolikus bitélet visszaállítására 1635-ben került sor, amikor a római Hitterjesztő Bizottság, a Propaganda Eidei, balkáni népekkel foglalkozó osztálya a boszniai ferences rendtartományból lelkészeket küldött Budára, valószínűleg nem a protestáns magyarok számbeli megfogyatkozása miatt, hanem a mai Víziváros területén a XVII. század első évtizedeiben nagyobb számmal letelepedett balkáni származású katolikus lakosság lelki gondozására. Ekkor jött „kamengrádi" György lelkésznek abba a városba, amelynek a neve benne volt az egyházmegye hivatalos nevéBudai „magyar^ templom Felekezetek versengése Katolikusok és protestétnsok Búdéin a XVI. században Budai protested) isok a XVII. században Budai katolikusok a XVII. századba?!