Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

alkalomra találtak, mert a törökök közül sokan fejüket is borotválták. Budán 1547-ben hat, Pesten egy ,,Barbilt" találunk, 1580-ban csak magában Buda városában tizenkét „Berbert", akik keresztnevük után ítélve valamennyien magyarok voltak. Az itt talált hévizeket is kezdettől fogva felhasználták gyógyításra. Az alsó hévizek közül Tisztálkodás a rangosabb Jesil direkli mellett a tetőtlen, egyszerű Acsik ilidzsát is sokan látogatták, ide „Frengisztánból és Madzsarisztánból" szekereken is jöttek, mert vize „a francia betegségre és még hét bajra" nagyon használt. Az úgynevezett „tabáni ilidzsát" meleg kénes vize miatt kedvelték, iszapját mint szőrvesztőt használták. A Gellérthegy túlsó oldalánál levő fürdőt a nagy távolság miatt kevéssé látogatták; 1670-ben csak beteg állatokat fürösztöttek benne. Az északi hévizeknek szintén megvolt az a titkos erejük, hogy pótolni tudták a borbélyt. Társadalmi érintkezés mohamedán törökök és a város többi vallási és népi csoportjai között Társadalmi nem volt. A nagyhatalmú padisah szolgálatában és vallásuk magasabb rendűségének érzetében erintkezes a mohamedánok magukat mindenkinél különbnek tartva mint öntelt uralkodó elem, mindenkitől gőgösen elkülönültek, egymást viszont már külsejükről, nevükről, nevük nélkül foglalkozásuk nevéről, szavaikról felismerték. Ez a megkülönböztetés előbb érdektelenséget és közömbösséget idézett elő az egyes embercsoportok között, majd a nem mohamedánok lenézésére, megvetésére vezetett, és lehetetlenné tette, hogy mohamedánok (törökök) és más csoportbeliek között társadalmi érintkezés alakulhasson ki. A törökök úgy érezték, hogy ezt különösen a magyarok felé, semmiképpen nem engedhetik meg. A „gyaurok" csoportjához nem tartozó budai lakosok, a görögkeletiek és a zsidók talán nem éltek ilyen viszonyok között, de a török társadalomnak ők sem lehettek tagjai. A görögkeletiek, bár mint tényleges harcosok szolgálták a birodalmat, idegen és megfizetett szolgák, martalócok maradtak, s társadalmi egyenjogúságot csak úgy szerezhettek, ha hitüket elhagyva mohamedán vallásra tértek. Hasonló megítélésben részesültek a zsidók is. Alkalmat szerezve arra, hogy hivatali szerveknek és hatósági személyeknek anyagi szolgálatot teljesítsenek, kincstári bérlők lehettek, sőt sokszor a kincstár hitelezői is voltak, politikai vonatkozásban pedig a hatalom őszinte támogatóinak, belső szövetségeseknek látszottak, különösen a keresztényekkel szemben. A hivatalos török világ természetesnek vette, hogy szolgálataikkal készségeskednek nekik; elnézte, hogy gazdagodnak, de nem bízott bennük és a mohamedán-török társadalom nem vette be őket.