Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

egyike volt, s mivel ideszállítása körülményesen és nehezen történhetett, hamar akadt vállalkozó helyi előállításra. Bizonyos, hogy nálunk a ,,török" fazekas iparnak a földrajzi közelség miatt közelebb eső szerb és bosnyák ága honosodott meg, és azt csak a török birodalom kiterjedése tette „törökké". Minőségre nézve készítményei egyszerű agyagedények voltak; török majolika, az egyik legfejlettebb és legművészibb török ipar Budáig való kisugárzásáról nem lehet beszélni. Ami ilyen régészeti ásatások során előkerült Budán, éppen úgy, mint egy-egy perzsa vagy kínai porcelántöredék, a kereskedelmi forgalom révén került ide (203. kép). Kovácsok Kevésbé kedvező viszonyok mellett kezdett dolgozni a török kovácsmesterség és ennek finoés ötvösök makk testvéripara, az ötvösség, mert e mesterségekben nemcsak az iparosnak és az ipari ismeretnek, hanem a nyersanyagnak is állandóan idegenből, messze földről kellett jönnie, a felsőmagyarországi bányákból a közbeeső határvonal miatt, délről a szerbiai és boszniai bányákból a nagy távolság miatt egyformán nehéz volt beszerezni és ideszállítani. A fémeknek, főképpen a vasnak és a réznek a feldolgozásában, ónnak és ólomnak a felhasználásában a hódítók szintén új iskolát hoztak (204. kép). Puskák és kardok, szerszámveretek és szerszámdíszek, házi eszközök és házi edények, azután ékszerek, gyűrűk, csatok, gombok, kapcsok voltak leggyakoribb és legjelesebb készítményeik. Jó fegyverkovács a kard acéljába mindig belevéste nevét, s ugyanúgy az aprólékos gondot igénylő finom ötvösmunkák készítői is büszkék voltak munkájukra (205. kép). Posztógyártás A török kori budai posztógyártásnak a budai zsidóasszonyok voltak a mesterei, akiknek kezéből a nyers tapintású, az abánál csak valamivel finomabb, saják nevű posztó került ki, nyilván csak szűk keretek között, mert munkásságuknak Evlia Cselebi rövid megjegyzésén kívül írásbeli emléke alig ismeretes (Albániában a köpönyeget hívják sajáknak, a mindenki köpönyegét). Építőipar Összefoglaló és alkotásaiban maradandóbb mesterségmunkákra az építőiparnak kellett volna alkalmat nyújtania, de az ipar a török kori Budán aránylag kevés embert foglalkoztatott. Buda a török korban nem volt nyugati értelemben vett város, hanem csak török vár, csak török táborozóhely, ahol nagyobb tömeg ember politikai és katonai okokból szükségszerűen együtt lakott. Magánépítkezés a török kori Budán egyáltalán nem folyt. A mohamedán embert vallásának tanítása sem serkentette arra, hogy magának szép otthont, mutatós házat építsen. Az alsó rangú, tanulatlan és műveletlen töröknek szép házra és díszes otthonra igénye sem volt. Palota, nagy polgárház, vagy csak tágasabb terem senkinek közülük nem kellett, s aki keresetlenül ilyent szerzett vagy házában ilyent talált, azt, mint az magában a királyi palotában is történt, vékonv sárfallal vagy vakolt sövényfallal apró kamrákra osztotta. Budán legfeljebb hivatalos katonai és egyházi alkotások emelkedtek, építési tevékenykedésről is csak ilyenekkel kapcsolatban lehet szó. 204. Török fémedények