Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

szerzetesi élet céljait a tekkék szolgálták. Egy tekkét 1644-ben említenek, ez a jelek szerint nem a Duna-parton feküdt; a korszak végén egy ,,Duna-parti tekkéről": Jali tekkeszivől van szó. Fürdőt a törökök Pesten is már a korszak első éveiben építettek. Forrásaink két fürdőről emlékeznek meg; a nagyobbik, négy kupolával, valószínűleg a mai Egyetemi könyvtár helyén, idegeneknek is szembetűnő, nagy épület volt, a másik pedig a mai bölcsészkar (volt piarista) épülete helyén. Török középületek Pesten nemigen voltak. Egyetlen nagyobb épületről tudunk, ,,a város közepén", ez valószínűleg katonai raktár lehetett, s talán azonos azzal az épülettel, amelyet a felszabadítás után a bajor katonaság élelemtárnak használt, s amelyről tudjuk, hogy a mai ferences templommal és rendházzal szemben állott. A budai pasák a XVI. században ugyan sűrűn megfordultak Pesten (sok levelüket innen keltezték), de nem tudunk arról, hogy palotájuk is lett volna itt. Valószínű, hogy nem is a városba, hanem inkább a pesti mezőre jöttek, és a katonai táborban tartózkodtak. A polgári tisztségviselők közül a budai vilajet pénzügyi defterdárja, Szülejmán szultán rendeletére, állandóan Pesten lakott, de valószínűleg mégis csak nyáron, mert budai hivatalát télen nemigen tudta volna Pestről ellátni. D) Pest város határa Pest város 1950 előtti területe, határa, a török uralom alatt alakult ki. A Rákos menti réteket a pesti törökök vették birtokukba, s kaszáltak, mint későbbi hiteles tanúvallomásokból tudjuk, a Rákos patak mindkét partján. Birtokukba vettek azonban a pesti határ homoktengere között, az egyes tavak (Kásás-tó, Békás-tó) mellett levő kisebb réteket és a Duna partján levő gubacsi rétet is. A határt is kijelölték: ,,a török minden esztendőben kijött zászlókkal és keresztúri határtól fogvást az egész Rákos mellékin", egészen addig, ,,ahol a Dunába szakad a Rákos, tilalmazó jeleket csinált a réteken". Ez a határ lett a felszabadítás után, kisebb változtatással, sok jogi csűrés-csavarás kíséretében Pest város határa. Ezen a határon belül az egykori falvak, mint Szentlászló, Újbécs, Szentfalva, Kövesér, a török uralom alatt már pusztán állottak (egyikükmásikuk romjait ábrázolták néhány városképen), és újra megszállásukra még békés időszakban sem történt kísérlet. Ugyanolyan jelenséggel állunk itt szemben, mint az alföldi, Duna—Tisza közi mezővárosok (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) esetében. A nagyobb mezővárosi települések körüli kis falvak lakossága elhagyta védtelen települési helyét, elmenekült távolabbi, nyugodtabb vidékekre, vagy beköltözött a biztonságosnak hitt, Pest esetében fallal is őrzött városba. Egyetlen adatunk van a XVI. század végéről, amely mintha azt bizonyítaná, hogy keletkezett vagy fennállott település a pesti városfalon kívül is. A pesti nem mohamedán lakosok összeírása után 1590-ben, Pesthez kapcsolódva, ,,Új falu" összeírása következik. Az összeírás helymeghatározásra támpontot nem ad, más adatunk erre a településre nincs, nem tudjuk, hogy Pesthez milyen közel feküdt (egyáltalán a város határában volt-e), mikor keletkezett, és meddig állott fenn, s hogy volt-e kapcsolata valamelyik közeli középkori településsel, azonos-e valamelyikkel. 3. A VÁROSKÉP VÁLTOZÁSA BUDÁN ÉS PESTEN A török íróknál gyakran olvasható, hogy amikor a szultán egy-egy várost végleg birtokába vett, azt több ezer főnyi odarendelt helyőrséggel és a naponként elmondandó öt ima kultuszával „magasabb virágzásra emelte". Budával kapcsolatban is megtaláljuk ezt a frázist, s azt akár szimbolikusnak is tekinthetjük, mert a budai török uralom is erre a két pillérre, a katonai és vallási élet intézményeire volt alapozva. A legtöbb török helyrajzi megjelölés is katonai vagy vallási vonatkozású volt, olyan intézménnyel kapcsolatos, amely a Várhegy birtokának katonai biztosítását vagy a mohamedán hivők lelki életét volt hivatva szolgálni. Ezen építmények összessége, a kopasz vároldalon felsorakozó bástyák és a sajátságos tornyaikkal mindenfelé elszórt török templomok a Duna két partján, az egyik oldalon síkvidéki tájon, a másikon hegyes-völgyes vidéken, addig nem látott és váratlanul újszerű városképként jelentek meg a hajón leereszkedő utas, nyugati országokból érkező idegen ember szeme előtt. Âhogy a hegyes süvegben végződő karcsú minarék, először fenn a Várhegyen, majd a városhoz közelebb érve, még két csoportban, lent a Duna melletti alsó városban és odaát a túlsó parton Pesten is egyenként előbújtak, aztán itt-ott apró bizánci kupolák is kibontakoztak, az egész kép, a háttérben a mindig és mindenhogyan nagyszerű budai hegyek koszorújával, török temetőkkel (196—197. kép) mint addig valóban nem látott panoráma tárult elébük. Utcáké]), A városban, a töröknek vélt épületekhez közelebb érve azonban az első benyomás sokat építészet veszített lenyűgöző erejéből. Az élő utca képe, a hangosan nyüzsgő emberek, az új arcok, furcsa