Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN
183. Buda látképe, rézkarc, 1572 gati nagy zwingernek" nevezték, az előtte elterülő kisebbet „nyugati kis zwingernek" hívták. (186. kép) A várfalnak a Várhegy déli végén keresztbe húzódó része, a tabáni templom felé eső lejtőn, szintén fokozott védelemre szorult. Ezért a hatalmas, emeletes körbástyának, a Bűjük frengi kuleszinek az erősítésére, a körbástyától a mögötte levő palotáig a várfal mellett egy-egy külső fal is húzódott. A Várhegy dél felé néző éle oldalt és elöl szintén udvarokkal, bölmékkel, zwingerekkel volt megerősítve, s ezzel a vár ezen a csendesen emelkedő lankán is védelemre alkalmas formában volt lezárva. A Duna felőli oldalt is erősítették külső falak. A várfallal párhuzamosan itt is két külső fal húzódott, az egyik kevéssel a várfalon kívül, a másik lenn a Duna-parton. Mivel az így tagolt előteret a várból lefutó falak, amelyek a várkert Duna-parti bejáratához, az itteni Urudzs aga bástyához kapcsolódtak, oldalt is lezárták, itt is négyszög alakú előterek, bölmék, zwingerek képződtek, amelyeknek földjét alulról támfalak tartották. Nyugati látogatók a felsőt, a várfal alattit „keleti kis zwingernek", az alsót, a víz felé esőt, „keleti nagy zwingernek" nevezték, míg a körösiek, akik karókat szállítottak ide, talán mind a kettőt a „császár kertjének" hívták. A belső bőiméből észak felé egy kis kapu nyílt, amely egy további kis bőimébe vezetett. A Duna felőli hegyoldalon a XVI. század végén Lala Mehmed pasa húzatott a Vízi kaputól a folyóig egy gyenge sövényfalat, inkább csak leplező, mint védő művet, majd 1684 után, az ez évi ostrom tapasztalatai alapján, Sziavus aga ezen a vonalon szilárd kőfalat építtetett. Ez a fal a várfalnak a „Vízi kapu" (Szu kapuszu) melletti pontja előtt indult ki, először a várfal itteni púposodásával párhuzamosan ívalakot írt le, majd a mai Király lépcsőn lemenve bal kéz felől épült két bástyát, előbb a nagyobb Altun tahiét („Arany bástyát"), lejjebb a kisebb Gümüs tahiét („Ezüst bástyát") elhagyva, kelet felé fordult, s a lejtő alja felé ismételten megtörve, nagyjában a mai Király lépcső vonalán a Fő utca szélső házainál ért a Dunához. B) A belső és középső vár A várfalon belül eső tulajdonképpeni várat, tehát a Várhegy síkját is közbülső falak és keresztbe húzott árkok több szakaszra, bőimére, külső és belső udvarokra osztották. Ha a középkori királyi paloták környékét a vár magvának vesszük, ahogy azt elnevezéseik szerint (ics hála: „belső vár", hiszárpecse: „fellegvár") a törökök is annak vették, a „középső vár" (orta kiszár) a belső vár előudvara, bölme volt. Az Orta hiszár attól a faltól, amely a Karakas pasa tornyától keleti irányban húzódott és a várhegy síkját keresztbe metszette, a Várhegy felső, északi bástyafaláig, a Bécsi kapuig és a Toprak kuleszig terjedt, és a vár síkjának nagyobb felét foglalta magába. Ez a rész a „polgári" lakosságnak is lakóhelye volt, kezdetben ideértve a keresztényeket, gyaurokat is; a kisebb déli, alsó rész viszont a várvédelem céljaira, katonai épületek, kincstári raktárak számára volt fenntartva. Ezen a falon belül, tehát a belső várban terült el a négyszög alakú, tágas Topháne mejdáni: „Tüzérség tér", „Arzenál tér". Dél felé, szabálytalan négyszög alakban, középső részén a mai várpalota udvaráig bemé- A bel f° vár lyedve, a Báli pasa mejdáni: „Báli pasa tér" terült el, a második budai pasa, Kücsük Báli terei es ka P u% által létesített kaszárnyákkal, melyekben a Topháne munkásai, műszaki csapatok, ágyúöntők, fegyverkovácsok és tüzérek laktak. A tér alsó oldalát ismét fal vagy épületek zárták el. Ezek mögött feküdt a belső vár belső udvara, török néven Szeraj mejdáni: „Palota
