Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG

Sírkőszobrászat a XIV. század második felében és a XV. század elején dolgozhatott.

136 Ezt a megalapozott feltevést nem semmisíti meg, de az egész kutatásnak új irányt adhat, ha a varsói Nemzeti Múzeumban őrzött, Grudziadzból származó oltártáblákat Kolozsvári Tamással hozzuk kapcsolatba. Ugyanis a mester összes jegye megjelenik a garamszentbenedeki oltáron. A táblaképek Mária életének jeleneteit ábrázolják (95. kép), és az 1390, 1400 körüli időre keltezik őket.

137 A téma más feladatokat tűzött a festő elé, kisebb technikai és stilisztikai különbségek, sőt a fakóbb színezés ellenére az alaposabb vizsgálat azt a feltevést erősíti, hogy a két oltártábla-sorozat képei egyazon mester művei:

138 Kolozsvári Tamásra jellemző két különböző arctípus állandó és következetes alkalmazása. Finom, vékony, hosszú, sápadt, szinte átszellemült arcok mellett széles, csontos, húsos barna arctípusok ábrázolásával a nyersebb, durvább, brutálisabb embertípust kívánta jellemezni. E két arctípus azonos rajzi kifejezése felismerhető a varsói oltáron is. Ehhez járulnak az azonos gesztusok és drapériaformulák. Ez az összefüggés nem mond ellent néhány korábban hangoztatott analógiának, mint annak, ami Gentile da Fabbrianónak a firenzei Uffiziban őrzött „Királyok imádása" oltárképéhez köti. Viszont a történeti szempontok sem indokolják kevésbé egy északon megfordult művész jelenlétét, Zsigmond és a német lovagrend elsősorban Budán keresztül lejátszódó kulturális kapcsolatát. A csehországi rokonság az olasznál kézenfekvőbb; Stange a roudnicei oltárban találja meg párhuzamát,

139 Radocsay inkább a wittingaui mesterhez kapcsolja. Kolozsvári Tamás budai működése feltevés, ezért erre újabb feltevést építeni túlzás lenne, mégis az oltár Myrai Szent Miklós életéből vett jelenete esetében egy dunai kikötőre gondolhatunk. A lapályokon és a sziklás hegyen elterülő város éppúgy Buda, mint Esztergom jelzése is lehet, anélkül, hogy a hasonlóság kézzelfogható lenne. A falakon élő freskót nem szakíthatjuk el az épülettől, hiszen nélküle alig különbözne néhány itáliai templom valami nagy magtártól. Éppen így nem szakíthatjuk ki az észak- vagy középeurópai templomok összképéből a nagyméretű szárnyasoltárok tömegét. Szerves egészet alkotnak a belső tér kialakításával. Csak ez után kell említenünk a belső berendezést teljessé tevő síremlékeket. Ezek a kőben mindig jelenlevő halottak egyházi közösségét, illetőleg annak a felső osztályát, az egyház feudális kötöttségét jelképező kegyurakat fejezik ki. A budai emlékanyagban a sírkőszobrászat majdnem egyeduralomra jutott, bár néhány esetben, miután a kövek széthullva, másodlagosan kerültek elő, típusuk nem mindig határozható meg. Néhány darab a domonkosok szentélyét borította. Jórészük vörösmárvány címeres sírkő, ez az annyira elterjedt típus volt. Alig egy tucat ép sírkövünk maradt, mintegy száznak csak töredékét ismerjük. A darabok között mutatkozó stiláris és tipológiai hasonlóság, sőt azonosság néhány kutatót arra vezetett, hogy a domonkos rend kolostorában kőfaragó műhelyt határozzon meg. Ezt a feltevést még nem igazolja elhelyezésük a domonkosok templomában.

140 Ezzel szemben a faragványok egymás között észlelhető rokonsága a rendkívül fejlett és bő termésű budai műhely meglétét bizonyítja. Stílus- és típusteremtő vonásai az ország egész területén érvényesülnek.

141 A XIV. századi sírköveket egyszerűségük és monumentális hatásuk jellemzi, a század második felében készült sírkövek közepét egyszerű, pajzsba foglalt címer foglalja el. Két művészsírkövet is díszít a három pajzsos művész címer. Abel festőé még a XIV. század derekán, míg János, a király festőjének hatalmas sírköve 1371-ben készült (96. kép).

142 E típus egyik gazdagabb változata; ha a címert valamiféle gótikus bevésett vagy kiemelkedő keretdísz veszi körül, mint ahogy comoi Zakariás 1401-ből, firenzei Henrik, a polgári jog doktorának 1373-ból (8. kép) és az öreg királynő „szolgájának", Pauher Henriknek 1373-ból származó sírkövén láthatjuk. Címerpajzsra sisakot vésett Miklós fia Tamás sírkövének szobrásza 1375ben. A sok sírkőtöredék különösen a címeres díszítés változatait alkotja. Nem minden94. Kolozsvári T amas: Kálvária, 1427. A garamszent benedeki főoltár középképe