Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Háztulajdon a városban Feudális házbirtokosok Fatríciusházak Kereskedelmi és ipari negyed Külvárosok jellege Bérházak Az mindenesetre biztos, hogy a belső városrészek fejlettebbek, gazdagabbak lehettek a külvárosoknál. Mind a fennmaradt épületekből, mind pedig az okleveles adatokból ugyanerre a következtetésre jutunk. Feudális urak, gazdag polgárok elsősorban a Várban laktak. Az okleveleknek a háztulajdonosokra vonatkozó bejegyzéseinél azonban vigyáznunk kell, mert a járadékvásárlásnak nevezett hitelügylet formailag megfelelt a tulajdon-átruházásnak. Az adós a hitelezőnek a XV. század közepéig a tőke tíz, attól kezdve négy-öt százalékos kamatját, az úgynevezett purkrechtet volt köteles fizetni, amelynek biztosítására valamely ingatlanát lekötötte. A hitelező tehát a tőkével járadékot vásárolt. Ez úgy történt, hogy az adós a kölcsöntőkéért eladta a házát a hitelezőnek, aki a purkrechtért bérbeadta neki. Mégsem adásvételről és bérletről volt szó, hiszen az adós szabadon eladhatta, bérbe adhatta tovább is az ingatlant, természetesen a járadékfizetés terhével. Tulajdonjogát csak akkor vesztette el, ha egy bizonyos ideig, általában három évig adós maradt a purkrechttel. Az esztergomi Szent István-káptalan a XVI. század elején tizenhárom budai ház után élvezett járadékot. Feudális urak, illetőleg testületek azonban tulajdonjog formájában is gyakran szereztek ingatlanokat a fővárosban. Természetes is ez, hiszen a király székhelye Buda, akár az uralkodó főpapi és főúri tanácsosai, akár a magasabb állású hivatalnokok, vagy a bíróságoknál és hivataloknál ügyes-bajos dolgokat intéző egyházi és világi nagybirtokosok szívesebben laktak vagy szálltak meg saját házaikban. Talán egyetlen magyarországi városban nem találunk ilyen nagyszámú feudális ingatlantulajdont. Már a XIII. században szereztek feudális urak telkeket a fővárosban, elsősorban a királyi palota közelében, a Szent János-kolostor mellett. A főúri telekvásárlás azonban nagyobb mértékűvé csak az 1340-es, és 1360-as években vált, amikor a különben Visegrádon tartózkodó királyi udvar hosszabb időt töltött a fővárosban. A zsidók kitelepítése után a régi Zsidó utca házait feudális urak, királyi alkalmazottak kapták meg, és egész a török időkig főurak, papok, udvari emberek laktak itt. Feudális jellegét megőrizte a Szent János utca is, bár voltak benne polgári házak is. A Vár többi részében elszórtan szereztek házakat maguknak a feudális erők. A XVI. század elején, amikor a legtöbb adatot ismerünk, huszonkét egyházi testületnek, néhány püspöknek és prépostnak (személyes és nem testületi tulajdon), valamint huszonnyolc bárói és több köznemesi családnak volt itt háza. Természetesen a Várban laktak a legtekintélyesebb patríciusok is. A németek főként a Városháza előtti téren, de a Szent György piacon is. Korábban úgy látszik, inkább a plébánia és a Szent Miklós-kolostor közti területen éltek a legtekintélyesebb patríciusok: a Kuncok, Ulvingok és Kratzerek. A XV. század közepére megizmosodó magyar patríciátus zöme a Szombathelyen és annak közelében élt. Ez a területi megoszlás azonban sohasem volt kizárólagos. A kereskedelem központja a német városrész volt, és maradt. Itt éltek a távolsági posztókereskedők a tér nyugati, a patikárusok a keleti oldalon. Az olasz üzletemberek XIV. századi utcája, az Olasz utca gazdasági jelentőségét akkor vesztette el, amikor az olaszok már nem törekedtek polgárjog szerzésére. A gazdag magyar polgárok révén a Szombathely kereskedelmi jelentőségét sem tagadhatjuk. Iparosok viszont mindenütt laktak a Várban. Azonban iparos utca csak az Ötvös és Nyírő utca, bár a szűcsök előszeretettel költöztek a Mindszent utcába, a pintérek a Szombathelyre, ahol különben már a XIV. század elején is éltek iparosok. Ipari szempontból azonban mégsem a Vár volt a főváros központja, hanem —- ahogy arra már Choque is rámutatott — a külvárosok, főként Szentpéter és Felhévíz. Mint láttuk, az előbbiben húzódott a legtöbb iparos utca, de már a XIV. század első feléből vannak itt adataink szabókra, molnárokra, kovácsokra, takácsokra, nyílgyártókra és szűcsökre. A XV. század közepén aztán gazdagabb iparosokból és más külvárosi tekintélyes polgárokból kialakult az a réteg, amelyik kiharcolta a patríciátusba való jutását is. Ezek a tekintélyes külvárosi polgárok a Szent Pétertemplom körül laktak. A külvárosokban különben jóval kevesebb a feudális tulajdonban levő ingatlan, és ha van, az is inkább kert, majorság. A várbeli patríciusok kertjei, majorságai szintén itt, főleg Tótfalun, Taschentalon, Logodon és Szentpéter hegyoldali szakaszán terültek el. Budának, a fővárosnak aránylag szűk területen kellett nagyszámú lakost elhelyeznie. Viszonylag ritka ezért az olyan ház, amelyet csupán tulajdonosa (bérlője) és annak családja lakott. A feudális urak házaiban, de a patríciusokéban is gyakran, polgárok is laktak mint bérlők. Voltak azonban — és nem is kis számban —- bérházak, azaz olyan épületek, amelyekben több család lakott. A XVI. század elejéről fennmaradt két bortized-lajstrom különösen sok szőlőbirtokosról mondja meg, hogy más házában lakott. Nyilvánvaló, hogy a bérházakban nem annyira szőlősgazdák, mint inkább a szegényebbek laktak, tehát az összeírásokból származó adataink csak kevés értékűek. A legtöbb olyan ház, ahol bérlő lakott, az Olasz és a Szent Pál utcákra, valamint a Szombathelyre, kisebb mértékben a Mindszent utcára, azaz a magyar városrészre esett. A bérlők zöme az egyházi testületek házaiban élt. Az egyházak általában nagyobb épületeket szereztek, amelyekben egy-két szobát fenntartottak maguknak, hogy ha a testület valamelyik tagja a fővárosba