Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

A céhnek 1535 —36-ban a Nürnberggel fennállott szerződését felbontották, és Nürnberg városa a céli ezerötszáz forintos, egykor Förster György bíró által adományozott tőkéjét Bécsben kifizette Artweinnek. Az ügyben a budai tanács is eljárt, amely a pénzt a Nagyboldogasszonytemplom tatarozására akarta fordítani. A Krisztus teste-céhhel hasonló volt a helyzet. Egyik utolsó elöljárója (1529) dr. Weinmann János életben maradt, de nem tudjuk, hogy Budán élt-e, 1542-ben a céh tagjai közül rajta kívül még a magyar Bornemissza Gergely, volt budai tanácstag élt. Ferdinánd király utasítására ekkor felmondták a nürnbergi tőkét azzal, hogy azt a két megmaradt tagnak, és az 1541-ben Budáról elmenekült Pálczánnak és Bornemissza Tamásnak fizessék ki. Bornemissza Gergely nyilván még 1529 előtt, Weinmann idejében lépett be a céhbe, és ez azt mutatja, hogy valószínűleg a német irányzatot képviselő magyar patríciusokhoz tartozott.

23 A testvérváros vezetőrétegéről jóval kevésbé vagyunk értesülve. Csupán egy tanácslista maradt fenn 1537-ből. Ez érdekes következtetésekre jogosít bennünket. A bíró Kenéz Szűcs András volt, aki előtte legalább kétszer viselte ezt a hivatalt, és 1512 óta mutatható ki tanácstagként. Ő volt az az 1528-ban említett pesti bíró, akivel János király érintkezésbe lépett, Eredeti szűcs foglalkozását feltehetően feladta, vagy legalábbis mellette gabonakereskedelemmel is foglalkozott. A tanácsban három szabó és egy-egy csiszár és szűcs képviselte az iparosságot, csupa olyan mesterség művelője, amelyek vagyonuk révén már 1526 előtt is bejutottak a tanácsba. A város vezetőségében még három deákot is találunk. A tanácsban a bírót is beleszámítva 46,2, nélküle 38,5 százalék volt az iparosok, 23,1 százalék a deákok aránya. Mindkettő jelentős emelkedést mutat a korábbi korszakhoz képest. Rajtuk kívül Nagyszájú János, Farkas György, valamint Nagy Lőrinc tanácstagságát tudjuk kimutatni. A két utóbbi Szűcs András üzlettársa volt. Nagy pedig Szűccsel felváltva töltötte be a bírói tisztet. (1526-ban és 28-ban esküdt, 1531, 1538 és 1540-ben bíró.) Mind Nagy, mind Farkas feltehetően a hasonló nevű Jagelló-kori kereskedő családok leszármazottai, Nagy Lőrinc talán Nagy Péter bíró, Nagyszájú viszont igazolhatóan Nagyszájú Márton bíró fia volt, A város tényleges irányítása tehát az iparosok felső szintjének a patríciátusba történt emelkedése ellenére a régi kereskedő vezetőréteg kezében maradt, amit többek között még Harmincados Dénes 1537. évi esküdt személye is bizonyít. Valószínűleg a XV. századi bíró leszármazottja volt. Szűcs András bíró példája mutatja, hogy ez az iparos vezetőréteg hasonulni tudott a régi patríciátushoz. Mindenesetre a vezetőréteg kiszélesedett.

24 Az értelmiség szerepe is egyre jelentősebbé vált, Ezt nemcsak a tanács megoszlása mutatja, hanem az is, hogy sok pesti származású hivatalnokkal találkozunk ebben a korszakban. A királyi kúriában működött Pesti János és Lajos, 1540-ben Vác kapitánya Pesti Ferenc volt. Azonos lehetett Nádasdi hasonló nevű lovas familiárisával, aki részt vett Buda 1530. évi ostromában. Egy másik Pesti Ferenc Fráter György szolgálatában állott, aki 1541 után Ferdinándhoz küldte, míg Pesti Gáspár János király, majd Fráter György titkára volt. Az ötvenes években egy Pesti Ferenc, lehet, hogy a fentiek egyike, Habsburg kamarai szolgálatban állott.

25 A budai és pesti plebejusokról, sőt a középpolgárság nagy részéről sem tudunk semmit mondani, éppúgy nem maradt adat rájuk, mint Óbudáról. Feltehető, hogy a két város fallal nem, vagy csak részben övezett külvárosai, köztük Felhévíz és Szentfalva, valamint Óbuda lakossága és épületei az ostromok idején nagy vesztséget szenvedtek. Teljes pusztulásról nyilván nem beszélhetünk. Sokkal kedvezőbb helyzetben lehetett ezzel szemben a fővárostól távolabb fekvő Tétény és Csepel. Tétény lakosságára közvetlenül 1541 előtt is maradtak adataink. Tétényi mezővárosi polgárfiúk értelmiségi pályán emelkedtek mint a királyi kúria alkalmazottja, később pedig Pest megyei jegyző, Tétényi Miklós deák, vagy az óbudai kanonok, Tétényi Gergely. Tétényi Lázár deák Buda 1530-as ostromában Nádasdi lovas familiárisaként vett részt, azonban a budai Nádasdi-ház számadása szerint úgy látszik, hogy tulajdonképpen nem katona, hanem valamiféle számtartó lehetett. Csepelről annyit tudunk, hogy 1530 végén János király Atinai Simon, budavári udvarbíró és várnagy kérésére Szentmártoni Farkas Péter ottani házának kiváltságot adott, ugyanis Farkas az ostromlott Budáról levelet vitt Mehmed szendrői bégnek. Farkas nyilvánvalóan katona, Atinai familiárisa lehetett, ami arra mutat, hogy a háborús események új lehetőséget adtak a főváros környéki mezővárosi polgárok elhelyezkedésére. Nádasdi famíliájában szolgált az 1530-as ostromnál Szentfalvai János is. Egy másik Szentfalvai János viszont ugyanekkor esztergomi kanonok volt.

26 A harcok miatt állandó helyőrség állomásozott a városban, az uralkodó pedig az eddiginél nagyobb mértékben élt földesúri jogával, kobozott és adományozott házakat. Ez az előző uralkodók alatt még inkább kivételnek számított. A polgárság szempontjából kellemetlenebb volt az, hogy az új adományosok zöme a feudális urak közük került ki. Nem véletlen, hogy ezt a szokást a Budának adott kiváltságlevelek sem tiltották el, hiszen János nem mondhatott le hívei meg jutalmazásáról. A főváros lakosságán belül tehát megnövekedett a katonaság és a feudális elemek aránya, és hogy ez milyen következményekkel járt a polgárság számára, azt épp János kiváltságai mutatják. (A beszállásolás szabályozása vagy a szőlőkben a nyúlvadászat eltiltása.) Pesti patríciátus A pesti értelmiség A környező mezővárosok népe Feudal is elemek a városi

ban