Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

rendelkezési jog tisztázásával és az idegen bor bevitelének eltiltásával János Buda ősi sérelmeit akarta orvosolni. Nagyon lényeges lehetett a kereskedők számára a letartóztatások alóli mentesség. Régi szokás volt ugyanis, ha valaki nem fizette meg adósságát, a hitelező megtorlást alkalmazott az adós polgártársaival szemben. Addig tartották fogva az ilyeneket, amíg az adósság meg nem térült. A beszállásolás szabályozása a háborús viszonyokkal függ össze. A pallosjog és a gyűléstartási jog megerősítése a városi tanács tekintélyének emelését szolgálta. A közmunkamentesség kimondása egy megtörtént esettel függött össze: a törökök hídépítésre hajtották a polgárokat, sőt még az akkori bírót, Etyeki Albertet is kényszeríteni akarták rá. Az adómentesség viszont a polgárság gazdasági megerősödését szolgálta. János birtokadományozása által a főváros a jobbágyfalukat birtokló városok közé lépett. Mint láttuk, eddig sohasem tudott sem Buda, sem Pest ilyen falvakat szerezni. Noha a három falu nem volt határos Budával, megszerzésük hasznos lehetett a város számára, hiszen valamit könnyíthetett az egyre súlyosbodó gabonaellátás gondján. Az is lehet azonban, hogy az adomány elsősorban az uralkodó érdekét szolgálta, A király ugyanis adománylevelében érvénytelenítette az esetleg mások számára a solymári uradalomról kiadott oklevelét. Bár ezt a kifejezést egyszerű formulának is gondolhatnánk, mégis figyelembe kell vennünk, hogy Solymárt a budaiak „kőből épült erősségével" együtt kapták meg. A solymári vár közel feküdt a fővároshoz, annak mintegy előretolt bástyáját alkotta, János számára tehát igen fontos volt. hogy megbízható kezekben legyen. Gondolva a főurak megbízhatatlanságára, biztosabbnak látszott, ha az ostromban kipróbált hűségű budaiak kapják meg.

9 János és tanácsosai Buda-barát politikájához hozzájárult Pálczán nagy tekintélye, aki szinte valamennyi királyi kiváltságlevél kieszközlésében részt vett. Ugyancsak városvédő politikára ösztönözték Jánost tanácsosai. A harmincas évek első felében a legerősebben Gritti befolyása érvényesült. Az olasz kalandor, maga is polgári származású kereskedő, személyes okokból is szembenállott a feudális urak többségével és a polgársághoz húzott. Szerémi írja le sáfránykereskedelemmel foglalkozó tervét, amelyet a kormányzó állítólag az 1532-ben Budán tartott országgyűlésen terjesztett elő. (Ugyanebben az évben János Pesten is tartatott országgyűlést.) Gritti különösen Budát támogatta. Ezt nemcsak a kormányzósága alatt kiadott kiváltságlevelek bizonyítják, hanem Szerémi leírásából is erre következtethetünk. A királyi káplán ugyan erről szokott meseszerű módján ír, de elbeszélésének kellett valami alapjának lennie. A kormányzó úgy látszik Buda újjáépítésére, szépítésére is gondolt, legalábbis Gritti környezetében állítólag olyan tervekről volt szó, amelyek a reneszánsz városépítés elméletének felhasználása alapján Buda átépítését szolgálták volna. Ugyanitt azt írja Szerémi: „Gritti úr fejleszteni akarta a várost kereskedelemmel úgy, hogy nem lett volna párja Budának." Grittit 1534-ben meggyilkolták. Előzményeiről: a főurak iránta kimutatott ellenszenvéről, királyságra töréséről, a parancsára elkövetett gyilkosságokról felesleges itt írnunk. Utóda a kincstartóságban Uttyeszenich György pálos szerzetes, ismertebb nevén Fráter György lett, (Anyja családja után Martinuzzinak is nevezték.) Még Gritti bízta rá a budavári udvarbíróságot, sőt a kormányzó és helyettese távolléte idején úgy látszik, ő vezette a budai kincstárt is. Minden jel arra mutat, hogy Gritti bizalmasa volt, és később mint kincstartó, János király teljhatalmú minisztere, elődje gazdaságpolitikáját folytatta. Már mint udvarbíró is bőségesen ellátta a budai Várat élelmiszerrel. A kincstárt sikerült megtöltenie. Követte az üzletelő feudális főurak példáját, az állami jövedelmekből kivont pénzzel kereskedők üzleteibe társult, akiknek hasznát kiviteli engedélyekkel is növelte. Egy 1534. évi levélben egy valószínűleg Ferdinánd-párti úr így ír: „Éhen veszünk, mert a jó remete nem engedi a gabona keresztülvitelét a Dunán. A legnagyobb bor-, búza-, marha-, juh-, gyapjú- és bőrkereskedő." Ez a megjegyzés tipikusan azt juttatja eszünkbe, amit már Mátyásnál is láttunk: kiviteli tilalom kiadásával felverik a magyar állati termékek árát, ami a kiviteli engedélyt szerzett kereskedők (és csendestársuk, a kincstár, vagy kincstári tisztviselők) hasznát növelte. Valószínű, hogy a barát elsősorban fővárosi kereskedőknek adott ilyen kiviteli engedélyeket. Erre mutat Pálczánnal ekkor még erősen ápolt barátsága is.

10 Még egy, az előző korszakhoz képest új jelenség hatott ki a város életére, 1529-től kezdve állandóan török „segélycsapatok" állomásoztak Budán és környékén. Igen érdekes ennek a török segélycsapatnak a városi lakosság irányában követett viselkedése. Háborús időben természetesen bőven vannak adataink az átvonuló török csapatok rablásáról, pusztításáról. Az ostromokon, hadjáratokon kívül azonban alig maradt adatunk kilengéseikről. Egyetlen nagyobb, több forrás által is megörökített rablásukról tudunk. Pesti kereskedők 1531-ben Ausztriából hoztak árukat a felhévízi vásárra. Egyesek szekéren, mások hajón utaztak. A szárazföldi útvonalat védő Kászim török parancsnok a szekereseket bántatlanul átengedte, azonban a Dunán hajózókat Mumin török vajda kirabolta, és legyilkoltatta. János király budai helytartója, Bánfi nádor még a nagyvezérhez is fordult, azonban eredménytelenül, még kártérítést sem tudott kieszközölni. Ezenkívül csak a hadjáratok idején erőszakoskodtak a törökök. Máskor a török parancsnokok fegyelmet tartottak. Igazán nem törökbarát személy, Scepper Kornél császári követ írta, Gritti és Fráter György Török helyőrség Budán