Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

jelentette, azt II. Ulászló egy oklevele igazolja: „tekintve ... a zeneművészet terén végzett . . . szolgálatát, melyet ő maga mellé véve az ehhez szükséges és ebben a művészetben jól jártas csapatot . . . egész udvartartásunk ékességére . . . teljesített". Érdekes, hogy II. Ulászló szó szerint ugyanazt a kifejezést, az udvartartás ékességét, használja a zenére, mint Albert király. Tekintélyes, jól javadalmazott papok tartoztak tehát a király ének- és zenekarához. Amikor 1510-ben kilépett innen az egyik muzsikus, az már pozsonyi kanonok volt, és birtokadományban részesült. Huszti példája, de több más példa is mutatja, hogy a budai udvar, amely pedig gyakran foglalkoztatott külföldi muzsikusokat is, a hazai zenészeket is alkalmazta. Az idegenek közül két nevet említhetünk meg, mindkettőt II. Lajos idejéből. Az egyik a németalföldi Adrien Villáért, kora egyik legnagyobb zeneszerzője, aki valószínűleg Estei Hippolit, akkor egri bíboros püspök szolgálatában érkezett 1517 táján Magyarországra, és itt II. Lajos „királyi kántora" lett. A másik a sziléziai pap, Stoltzer Tamás, akit a király 3522-ben nevezett ki felesége „kápolnamesterének", azaz karmesterének. O is a XVI. század első fele legnagyobb zeneszerzői közé tartozott, amit ránk maradt szerzeményei is bizonyítanak. Hajlott a reformáció felé is, bár a római egyházzal nyíltan nem szakított. Mindenesetre Luther-zsoltárt is megzenésített. Stoltzer 1526ban, valószínűleg még Mohács előtt halt meg, lehetséges, hogy a Dunába fulladt. Stoltzer idejében vezette a királyi kápolna énekiskoláját a már említett Lang János. 6. A TÖRÖK VESZEDELEM Korszakunk végére egyre inkább rányomta bélyegét a török veszély. Láttuk, hogy a város A török gazdasági életében, az egyetemre járásban is a Jagelló-kor végén hanyatlás mutatható ki, amely- veszedelem nek okai közé feltétlenül hozzátartozott a török veszedelem. Egyre növekedtek a terhek, amelye- idemkezese ket a külső veszedelem a polgárságra rótt, Nándorfehérvár 1521. évi ostroma alkalmával a budai és pesti polgárok hajókat és háromszáz-háromszáz gyalogost állítottak ki, de mire megérkezhettek volna, a vár elesett. Megnyílt ezzel az út a töröknek Buda felé. A városi polgárság nagy része tisztában volt a veszedelem nagyságával. Az év őszén, amikor az országgyűlés szokatlanul magas és a polgárság rendi jogait sértő adókat szavazott meg, Buda városa panaszkodott ugyan, de ahogy Harber János bíró Pozsonyba küldött levelében írta: „hogy ilyent megértünk, az Istenhez legyen panasz, de ha ezt a pénzt az ország és a kereszténység védelmére és hasznára fordítanák, amely célból hozták is a határozatot, könnyebben lenne elviselhető a teher." A patríciusok belátták tehát az adó szükségességét, azonban nem bíztak meg a feudális rendi szervezetben, hogy valóban arra a célra fordítja az adót, amelyre megszavazták. A török elleni harcról a külvárosok népe is kivette a részét. A végvárakban katonára volt szükség, és sok iparos vagy plebejus származású főváros környéki lakos lépett be a végvári vitézek közé. Annál is inkább, mert a hadviselésben egyre jelentősebb szerep jutott a gyalogságnak. A nemesség elsősorban lovas katonának ment, a gyalogság polgári fegyvernem. Már Mátyás idején gyalogos tisztként működött Óbudai Kálmán és öccse, Péter. Szabács várának egyik parancsnokát, a távollevő bán vicebánját Logodi Simonnak hívták. 1521-ben azután a vár egész őrségével együtt elesett. A Szörényi végvár gyalogos tisztjei közé tartozott Szentfalvai Kőmíves János, míg a titeli végvárban száz gyalogosnak volt a kapitánya Felhévízi Kőmíves Lőrinc.

126 A háborús veszély mindazokat, akiknek üzleti érdeke a törökkel való jó viszonyt írta elő, a dél- A török vidéki határon álló ellenséggel kötendő béke hívévé tette, annál is inkább, mivel tulajdonképpen barátság a háborút a magyar kormány kezdeményezte külföldi biztatásra. Szerémi Györgynél meseszerű f

eltunése történetet olvashatunk Sankó Miklós budai kereskedőről, aki szerinte Bakócz érsek árulását közvetítette a török felé. Az elbeszélésből annyit fogadhatunk el tényként, hogy Sankónak, mint kereskedőnek, sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie a törökökkel. Egyesek azonban tovább mentek az ellenséggel való kereskedelemnél. Egy ilyen polgárt bírált Geszti László deák az 1525. évi rákosi országgyűlésen összegyűlt rendekhez írt magyar nyelvű buzdító költeményében. Pesti Beke Ferenc szüe kéttségében ki ez vendég népnek bízik erejében, török császárt töri hizelkedésében, minden ennek ő elvetett beszédében. Beke Ferenc nyilván nem állott egyedül, különben nem lett volna szükség erre a verssorra. Valószínűleg Beke Jakab, pesti bíró fia volt, és adataink szerint maga is igen gazdag. A törökpárti Beke a pesti patríciátushoz tartozott. Ez a törökbarát patrícius csoport vette át 1529 után a két város irányítását. Feltételezhetjük, hogy rajtuk kívül a plebejusok egy része is várta a törököt, akiktől remélték, hogy fel fogják szabadítani őket az urak hatalma alól.

127