Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Könyvtárak 37. Pa(e)p János kiadói jelvénye, 1498 Népi zenészek, mulattatók 38. Kaym Orbán kiadói jelvénye, 1517 vonatkozik. Hat évvel az .állítólag utolsó kiadványa után, 1525-ből igen jelentős adat maradt lenn róla. A pozsonyi pénzverde vezetői a firenzei Pitti Miklós és a budai polgár Fischer Jakab összevesztek és a kettejük elszámolásának felülvizsgálatát, valamint a viszályban a döntést mint fogott bírákra, Schauer Jakab könyvkereskedőre és a spanyol eredetű Cotta János gazdag budai patríciusra bízták.

15 A budai kiadók zöme német származású volt : Cassis János Regensburgból, Feger Theobald Kirchheimből, Ruem György, Hertzog János, Kaym Orbán, Milcher Mátyás, Hecker István, Schaller Jakab, Prischwitz Mihály. (38. kép) Németek voltak a nem kiadó könyvkereskedők is, mint Kőhalmi (de Rupe, erdélyi szász) Mihály, és Hufftel János. A könyvkiadók közül csupán Pap lehetett magyar származású. Van ugyan még három valószínűleg magyar budai könyvkereskedőnk: Váradi (vagy Várdai) István, Murarius Antal és Szekszárdi Lénárd, őróluk azonban csak a múlt századi Kemény Józsefnél maradtak fenn adatok, amelyek hitelessége kétséges. A könyvek terjedése természetesen a könyvtárak könyvállományát is növelte. Nem csupán az olyan híres könyvtárakra gondolunk, mint a Corvinára vagy a királyi udvar humanista főpapjai bibliofil kedvtelését mutató magánkönyvtárakra. Az általános műveltség terjedésére jobban hatottak a plébániai könyvtárak. Sajnos, a budai és pesti plébániák könyvanyagára nem maradt fenn forrás, azonban több más város plébániájából származó adatok alapján következtethetünk a fővárosiakra is. Meglepően gazdag és színvonalas anyagot tartalmaztak, a legtöbb könyv természetesen egyházi vonatkozású volt. A színvonalas budai plébániai iskola sem lehetett meg gazdag könyvtár nélkül. A szerzetesrendek kolostori könyvtáraira, főleg ott, ahol rendi főiskola működött, ugyanezt mondhatjuk. D) Zenei műveltség Közismert, hogy a középkorban lenéztek mindenkit, aki a nép mulattatásával foglalkozott Teljesen érthetővé válik ez, ha arra gondolunk, hogy mindezek vándorként rótták az utakat, állandó lakhelyük pedig nem volt. Az ilyen kóbor, olykor bűnöző elemekkel kapcsolatban álló és szegénységük miatt antifeudális érzelmű zenészeket, akiknek vallásos életét egyetlen plébános nem ellenőrizte, természetesen az egyházi és világi hatóságok egyaránt bizalmatlanul szemlélték, sőt üldözték. Nincs okunk feltételezni, hogy korszakunkban a magyar fővárosban más lett volna a helyzet A lenézés, üldözés azonban kevésbé, vagy egyáltalán nem vonatkozott a városban letelepedett, esetleg polgárjogot is szerzett zenészekre, valamint az uralkodó, nagybirtokosok, az egyházak és városok szolgálatában állókra.