Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Elhelyezkedési lehetőségek Tanulási idő Fővárosi iskolák : a) rendi főiskolák b) hiteles helyi iskolák városban élni, ott hasznos, a kereskedelemben is értékesíthető ismereteket akartak szerezni. Nemcsak az ottani polgárok, hanem az egyetemi hallgatótársak ismeretsége is használt egy patrícius fiúnak, akinek városa jövendő vezetésére is fel kellett készülnie. Megállapításaink nem csupán a budai német, hanem a magyar patríciuscsaládokra is vonatkozik, és így természetesen a pestiekre is. Felsorolhatunk itt is több nevet: Patikárus Mihály budai bíró Boldizsár, Beke Jakab pesti bíró Ferenc nevű fiai nem szereztek fokozatot. Bécsben járt egyetemre a később Pestre költöző borkereskedő, Temesvári Bodó Mihály is. Az egyetemi fokozatokat elsősorban az egyházi javadalmak megszerzésénél lehetett hasznosítani. Szentszéki bírónak rendesen kánonjogászokat neveztek ki. Ilyen személy tehát biztosan szerezhetett jó javadalmat. Bár a királyi kancellária elsősorban a deákműveltségű, gyakorlati jogászokat igényelte munkájához, a diplomáciai ügyek intézése miatt az uralkodónak is szüksége volt jogi doktorokra, akik ilyenformán még püspökséghez is juthattak. Az egyszerűbb egyetemi fokozat a szabad művészetek baccalaureusi és magisteri címe, tulajdonképpen csak a továbbtanulás előtti elengedhetetlen fázis volt, ezért igyekeztek a magisterek a jogra is beiratkozni. A nagyobb iskolák élére ugyan elvileg magistereket neveztek ki, így lett a huszonnégy éves krakkói magister, Kakas János, az egri káptalani iskola vezetője, azonban magister híján baccalaureusokat, sőt deákokat is állítottak sokszor jó nevű iskolák vezetőinek. Míg a doktorátushoz eljutott valaki, addig sok idő telt el, és a külföldi egyetemi tartó-zkodás sem volt olcsó mulatság. A már többször említett Kakas Jánosról ugyan nem tudjuk, hogy mikor iratkozott be, és mennyi ideig tanult Bécsben, de 1504-ben, húsz és fél éves korában már bécsi baccalaureusként került Krakkóba, hogy ott, majdnem három évig tanulva, 1507 elején, azaz huszonhárom és fél éves korában szerezze meg a magisterséget. Egy évi egri iskolamesterség után továbbtanulni ment Bolognába, a doktorátust pedig három és fél év múlva, 1511 őszén szerezte meg huszonnyolc éves korában. A baccalaureusságra legkevesebb két évet számítva, legalább kilenc évig tanult külföldön. A budai patrícius kereskedő Kochaim Joachim Kristóf nevű fiáról azt is tudjuk, hány éves korában került külföldre. A budai tanács 1516-ban igazolta, hogy tizennyolc éves. Mivel a bécsi egyetemre 1513-ban iratkozott be, tehát tizenöt éves volt, 1518-ban, öt év múlva lett baccalaureus, 1521-ben pedig magister. Egy tizenöt éves patríciusfiú neveltetése nem lehetett olcsó mulatság az apának, különösen ha az, mint Kochaim Kristóf, családja nemességével kérkedett. A Kakasra és Koachimra vonatkozó adatok mutatják, hogy általában igen fiatalon, tizenöt tizennyolc éves korban mentek külföldre tanulni az egyetemi hallgatók. Egy tizenöt—tizennyolc éves fiú, amikor az egyetemre beiratkozott, legfeljebb a latin nyelv alapfogalmaival és az olvasással lehetett tisztában. Mivel nagyon kevesen mentek a fiatalok közül egyetemre, a tanulók többsége az általános műveltség elemeit a helyi iskolákban szerezte meg. A korszak három fő iskolatípusa mindegyike megtalálható volt a fővárosban. Elemi fokon az úgynevezett kántori iskolákban tanítottak, azaz olyanokban, amelyeket a káptalanokban és a konventekben a kántor, illetőleg helyettese vezetett., Itt a tanulók az írást, a fejszámolást és a latin nyelv elemeit, de leginkább vallási ismereteket, karimákat és karénekeket tanultak. A középfokú oktatás, az artes, a szabad művészetek elemeinek megtanulását jelentette, és erre a káptalanokban a lektor, az olvasókanonok ügyelt fel. Főiskolának, stúdiumnak azt az iskolatípust nevezték, amelyben a szabad művészeteken kívül jogtudományt és teológiát, esetleg orvostudományt is tanítottak. Amennyiben ilyen stúdiumban minden tudományágat oktattak, és erre pápai kiváltságlevelet kaptak, már stúdium generálénak, egyetemnek számított. A fővárosban a domonkosok stúdiuma lényegében bizonyos korlátozásokkal (nem tanítottak orvostudományt) egyetemnek számított, de rajtuk kívül a többi koldulórend is Budán tartotta fenn stúdiumát, Ezek elsősorban rendi növendékek oktatását szolgálták, bár például a ferencesekhez járhatott a városi ifjúság is. Az óbudai káptalan iskolája ugyan középfokúnak számított, mivel itt csupán a szabad művészeteket tanították, azonban nyilván működött mellette alapfokú iskola is. Az iskola tanulói a hiteleshely mellett a gyakorlatban a hazai szokásjoggal is megismerkedhettek. A tanulók egy része magában az iskolában vagy az iskola mellett lakott, tehát az nem csupán a helyi lakosság gyermekei számára nyújtott tanulási alkalmat.- Tudunk szentendrei származású tanulóról, sőt valószínűleg fehérváriról és soltiról is. Az iskolában a tanulók megismerkedtek a deákműveltség elemeivel, az oklevelek fogalmazásával, a hiteleshelyi eljárással és az egész magyar szokásjoggal. A káptalan tagjai között sok volt a kancelláriai tisztviselő, elöljárója többnyire a királyi kancellária vezetői közé tartozott, nem csoda tehát, ha az iskolát sokan látogatták; és ott nagy tudású deákká váltak. Mivel az óbudai káptalan hiteleshelyi hatásköre az egész ország területére kiterjedt, az iskola tanulói, akiket itt is felhasználtak bizonyára oklevelek írására, az egész ország területével megismerkedhettek. Bak János itt szerezte azt a tudását, amelyet későbbi hivatali és kanonoki pályáján kamatoztatott. Itt működött egy időben mint jegyző a formuláskönyvet összeállító Magyi János is. Az iskolának tehát nem annyira az iskolamester által átadott közép-