Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
Pestnek sikerült bekebeleznie. Bécs nem lehetett azonos Új beccsel. Más feudális család birtokában volt a XV. század elején, mint szomszédja, és Űjbécsi vezetéknevű jobbágyok is laktak itt. Zsigmond király 1435 előtt csereképpen megszerezte, 1499-ben azonban már Pest külvárosának mondják. Helyét a török kor után a mai Vörösmarty tér táján mutatták. Valószínű, hogy a XV. század végi városrendezés alkalmával területét kettévágták, déli vége a városfalon belülre került. 25 A déli külvárost Szenterzsébetfalvának, később Szentfalvának hívták, a domonkos kolostor Szentfalva közelében feküdt. Szentfalva jog szerint nem volt Pest része, több földesúr birtokában megoszló önálló mezőváros maradt 1541-ig. A domonkos kolostort a XV XVI. századi források többnyire Szentfalvára tették, azonban közvetlenül Pest déli határához. A Duna közelében állott, szemben a várral, és a Szent Gellérttemplommal. 26 Magát Szentfalvát kétségtelenül Pest déli végébe helyezik az oklevelek. A legvalószínűbb tehát, hogy a XV. század közepén Szentfalva már összeépült Pesttel, amelynek határán állott a domonkos kolostor. A század végi városrendezésnél azután területének egy részét bekapcsolták a városfalba. Települése azonban hosszan elnyúlt dél felé. Szentfalva lakosai már az Árpád-korban vám mentességi kiváltságban részesültek. A helység vámszedőhely is volt, amely a faluval együtt a XIV. század első felében a budai TJlving patríciuscsalád birtoka. A század végére az Ulving-leszármazottak a birtokosai : különböző feudális családok, valamint a budai Nadler patríciuscsalád, később 1541-ig nemesek a földesurak. Ebben az időben már jelentős mezőváros, gyakran tartják itt Pest megye gyűléseit. Gazdasági vonzásban állt Pesttel, ha olykor ellentétek vannak is a pesti polgárok és a szentfalviak között. Több szentfalvi egyetemre is járt. 27 Pest külterülete elég messze kihúzódott ugyan, de nem lehetett nagyon hasznosítani. Észak- Fesl kelet felé a több mérföldes kiterjedésű Rákos mező vette körül, de dél felé is sík terület tartozott kuUerulete a városhoz. A városi határ nagy része homokos volt, gabona nem termett meg rajta, csak kertművelést lehetett folytatni: főként dinnye, répa, retek, mák termett. A mai Kőbánya területét Kövérnek hívták, ezt még IV. Béla adományozta a polgároknak, értékét növelte, hogy itt lehetőség volt szőlőművelésre. Még a legjobban a Rákos patak környékét hasznosíthatták Kövéren kívül a polgárok, az itteni birtokaik miatt azonban gyakran viszályba keveredtek a legtekintélyesebb szomszéd birtokossal, a szigeti apácakolostorral. A polgároknak az apácák állandó panasza ellenére sikerülhetett kiterjeszteni errefelé a város határát. A pesti határba esett a király egyik vadaskertje is, a vadászkastélynak a romjai még 1695-ben is állottak az Illés kútjánál, a mai Illés utca táján. 28 Már szó volt róla, hogy Pest a Duna jobb partjára is kiterjedt. Az itteni település nagy része Pest jobb parti azonban (a mai Tabán) Buda alapítása után a jobb parti városhoz került mint annak Alhévíz resze nevű külvárosa. Valamit azonban mégis meg tudott Pest tartani magának, egyik 147 7-es oklevél szerint csak egy városfal választja el egymástól a két várost. Egy jobb parti fürdőt bizonyára azért hívtak a török időkben pesti fürdőnek, mivel a bal parti város területéhez tartozott. 29 3. BUDA A Várhegy korszakunkban négy részre oszlott. A fennsík déli végén épült a királyi palota. Az Buda négyes előtte elterülő teret két utca kötötte össze a város központjával, amely tulajdonképp nagy, ía 9 0ZÓdásn háromszög alakú piactér volt. Ennek déli végét a mai Dísz tér déli oldala, északi végét pedig a mai Hess András tér déli oldala határolta, végül az utolsó, a Várhegy északi fele. Buda alaprajza is ezt a négyes megoszlást mutatja, de ezt igazolják a plébániahatárok is. Az eredetileg királyi alapítású Nagyboldogasszony-plébánia ugyanis magának követelte az Plébániaegész város területén a plébániai jogokat. Szerinte ugyanis a város (közigazgatási) területén hatar P erek alakult két plébánia, a várbeli Magdolna és a külvárosi Szent Péter mártír csupán kápolnája a főplébániának, és ezek csak az itt élő magyaroknak szolgáltathatják ki a szentségeket. Az akkor ugyancsak a város területéhez tartozó alhévízi, eredetileg kelenföldi Szent Gellért-templom plébániai jogkörét, mivel az megelőzte a Nagyboldogasszony-templomot, természetesen elismerték. A plébániák között hosszú ideig folyó pereket kétszer, 1390-ben (a Nagyboldogasszony és Magdolna) és 1441-ben (mindhárom plébánia közt) egymás plébániakörzetének megvonásával zárták le. Mivel a főplébánia a németek plébániája, a Magdolna-templom pedig a magyaroké volt, a határjárások alapján következtethetünk a Várhegyen a német és a magyar polgárság területi szétválására (1. kép). A Vár plébániahatárai megvonásánál különösebb vitára csak a királyi palotát a város fő piac- Zsidó és Szent terével összekötő két utca adott okot. A nyugati, a mai Szent György utca volt tulajdonképpen Janoq utca]c
