Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

1530-ban ítélkezett a tanács, miután előtte kínzással csikart ki tőle vallomást, a nádor kérésére azonban nem ítélték halálra. Buda ilyen országos büntetőbíráskodási hatáskörét nem tarthatjuk meglepőnek, hiszen 1444-ben Ulászló lengyel (és magyar) király Krakkónak és Lembergnek adott hasonló jogokat az egész ország területére. Bármilyen rendű és rangú ember után nyomozhattak, elfoghatták, és megbüntethették. Azt azonban nem tudjuk, hogy Krakkó mintájára kapta-e Buda, vagy fordítva Buda mintájára Krakkó ezt a jogot.

103 Budának ez a joga kétségkívül fővárosi jellegéből következett, hiszen a XV. században már a magyar városok fejének tekintették. Királyi székhely mivoltának (gazdasági jelentősége mellett) köszönhette azt a tekintélyt, amelyet mind királyi, mind más oklevelek elismertek, és a város maga is büszkén vallott. Néhány példa: Szebeni György, volt budai főjegyző így ír 1468-ban: „Buda városát a királyi felség és ugyanazon ország más ülnökei (tanácsosok) királyi széknek írják". Mátyás egyik oklevelében pedig ezt olvassuk: „Buda városunk, amely mintegy széke és trónusa a királyi méltóságnak". Budához fordultak ezért, mint legjelentősebb városhoz a többi városok is tanácsért, támogatásért. Ezt és Buda elsőbbségét a legszebben maga a budai városi tanács fejezte ki egyik 1498. évi oklevelében: „Isten . . . ezt a Buda várost, amelyben — tiszteletreméltó és nevezetes fekvése és alapítása miatt — a mindenkori magyar királyok és az említett magyar királyság főpapjai, nemkevésbé bárói, nemesei és mágnásai összejönni és általában tartózkodni szoktak, annyira kitüntette, hogy amint ugyanezt a Buda várost a nevezett magyar királyság többi városai között királyi széknek és uralkodói trónusnak nevezik, úgy a mondott magyar királyság . . . városai is hozzá fordulnak . . . segítségért." Oláh Miklós is az ország „metropolis"-ának tekintette Budát.

104 Természetes, hogy az uralkodót összes városai között fővárosához fűzték a legszorosabb szálak, ami Buda politikai életére, kiváltságaira, mind előrevivő, mind pedig hátráltató módon hatott, Egyértelműen egyetlen magyar királyról sem állíthatjuk, hogy városvédő vagy városellenes lett volna. Az országos történettel foglalkozó szakirodalom régóta szembetalálkozott ezzel a kérdéssel, és még Mátyás esetében sem jutott megnyugtató megoldásra. Kováts Ferenctől kezdve, aki a nagy királyt egyenesen városellenesnek nevezte, a király várospolitikáját igen értékelő tudósokig, számos árnyalati eltérés figyelhető meg. Elébb láttuk, hogy a „városvédő" Mátyás hogyan foglalt állást fővárosával és Pesttel szemben szinte rendszeresen feudális testületek mellett, A Jagelló-korban is egyaránt találhatunk városvédő és városellenes királyi intézkedéseket. Mi úgy hisszük — és ezt a királyok és tanácsosaik országos pénzügypolitikájának áttekintése és ismerete alapján merjük állítani hogy elhibázott lenne bármelyik uralkodónknál, Mátyást is beleértve, egységes várospolitikai elgondolást keresni. A királyok a feudális összérdekhez híven annak képviseletében jártak el. A városokat többnyire pénzügyi szempontból támogatták anyagi ellenszolgáltatás fejében. Egyébként a városokkal szemben általában a feudális erőknek adtak igazat. Az uralkodók kiváltságokkal látták el városaikat, és elsősorban székhelyüket, Budát. Mindezek ellenére röviden, de találóan jellemezte a valódi helyzetet 1468-ban a már említett Szebeni György, volt budai főjegyző. Miután megállapította, hogy Budát ugyan királyi széknek írják, „mégis a szükségnek megfelelően elnyomják jogaiban". Azaz: hiába a sok kiváltság, ezek megtartása a király és tanácsosai jóindulatától függött. Gazdasági vonatkozásban már több ilyen esetre hívtuk fel az elmondottakban a figyelmet, De a városi önkormányzat terén sem volt minden rendben. A király és tisztviselői nem csupán a tanácsválasztás jóváhagyásánál avatkoztak be a polgárság önkormányzatába. Még látni fogjuk, hogy a várnagy és az udvarbíró is igyekezett hatósági jogkört gyakorolni a polgárság felett. Az is lehetséges, hogy az uralkodó bécsi mintára megbízta az egyik városi tanácsost, hogy a király „Anwalt"-ja, ügyvivője legyen a tanácsban. Legalábbis erre maradt pozsonyi adat Mátyás korából. Természetesen ezáltal a tanácsülések titkossága, a polgárság önkormányzatának gyakorlása sérelmet szenvedett. Nem biztos azonban, hogy Budán és Pesten szükség volt arra, hogy az uralkodó külön ügyvivőt tartson a tanácsban. Mint láttuk, mindkét város tanácsába kerültek be királyi tisztviselők, és a bírók tekintélyes hányada viselt valami, többnyire kincstári hivatalt. Ezek megfelelően képviselhették a király akaratát. Nagykereskedő és egyben harmincados polgárok mellett több olyan személyt választottak bíróvá, akik hivatásos tisztviselőként működtek azelőtt, és esetleg nemességet is szereztek, vagy már előtte is nemesek voltak. Bajoni Lőrinc vagy Szegedi Bodó István deákok mintegy nyugalomba vonulásuk után kerültek Buda és Pest élére. Báti Szabó György sókamarás azonban hivatali pályáját megszakítva vette át Pest bírói székét. Mindegyikük a városi jogban megszabott tanácstagi éveket le nem töltve lett a város bírájává. Pályájuk arra mutat, hogy a többi hivatalnok bírónál (még a kereskedő Kovách István vagy Pemfflinger esetében is) fel kell vetnünk annak a lehetőségét, hogy nem csupán vagyonuk, hanem hivatali pályájuk is képesítette őket a bíróságra. Ma már nem tudjuk, hogy a hivatalnok bírák azért jutottak be a város vezetőségébe, mert az uralkodó gyakorolt nyomást megválasztásuk érdekében, vagy pedig azért, mert a központi királyi hivatalokkal jó kapcsolatban álló, tehát a város Buda mint az ország első városa A király és fővárosa : a) a tanácsi önkormányzat kérdése