Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

ítélkezéseinek állandó használt kézikönyve volt, ami szükségessé tenné, hogy összevessék a budai Jogkönyvvel és a hét város törvényeivel. Még jobban igazolja ezt, hogy a Summa egyik példányát 1489-ben Ebendorffer Miklós, budai kereskedő és tanácstag, lemásoltatta a maga és fiai számára. Nem gondolhatjuk, hogy Ebendorffer magánjellegű jogi érdeklődése miatt szerezte be a szöveget, mert akkor valószínűleg nem másoltatta volna le a szöveg után még a két legfontosabb tárnokszéki statútumot. Az Ebendorffer-kézirat a Summát Budára vonatkoztatva is átalakította. Ahol az eredeti a bolognai diákok kiváltságairól beszél, ott az Ebendorffer-kódex és a Summa egy német nyelvű fordítása a budaiakról ír. Ebendorffer bizonyára lelkiismeretesen el akart járni tanácstagi és nyilván tárnokszéki bírótársi kötelezettségeiben (ő volt majdnem a legtöbbször és a leghosszabb ideig tanácstag), és ezért íratta le magának a legfontosabb jogi vezérfonalat.

94 A kereskedő Ebendorffer nem volt városi jegyző, mégis meg akarta ismerni a városban alkalmazott jogszabályokat. A tanácstagoknak valóban szüksége is volt a jogtudásra. Nem véletlen, hogy a tanácsban akár Budán, akár Pesten, mindig találunk jogászokat, mégpedig olyanokat is, akik a hazai szokásjogban voltak járatosak. Különösen az ügyvédek említendők köztük, akik bizonyára éppúgy otthon voltak a városi, mint az országos jogban. A több ízben bíró Mikolai Angyal István elégszer hozott ítéletet városi jog szerint, hogy ezt altárnokmester korában, a tárnokszék élén alkalmazhassa is, mint deák pedig otthon volt a hazai szokásjogban is. (Ebben az időben különben a külföldi városokban is növekszik a tanácsbeli jogászok száma.)

95 Az újjászervezett királyi személynöki bíróság élére 1464-ben egyik ítélőmesternek Budai Dénest nevezték ki, aki majdnem húsz éven át, körülbelül 1483 —84-ig maradt hivatalában. A legfontosabb királyi bíróság tényleges ítélkezési munkáját végző egyik bíró tehát fővárosi polgár volt. Háza az Olasz utca északi végén állott, és 1481 előtt adta el. Dénes ítélőmester tehát bizonyára a budai magyar patríciátushoz tartozott. (Mikolai) István bíróval együtt tanú 1452-ben a Magdolna-templomban a sasadi tizedper egyik aktusánál, ami bizonyítja, hogy tekintélyes polgár volt. A Rozgonyiak egyik ügyében 1454-ben fogott bíró a budai várnaggyal együtt, 1462-ben pedig budai tanácstag. Ebben az időben más Dénes deákra nincs adatunk Budán, és ezért nagyon könnyen lehet, hogy ő volt az a Székesfehérvári Dénes deák, aki 1456-ban Buda bírája lett. Ekkor származáshelye, különben rendesen lakóhelye után nevezték. Mint budai bírónak, Székesfehérvárinak kellett Hunyadi Lászlót kivégeztetni, és ezért lehet, hogy 1458 és 1462 között azért nincs rá adat, mert Mátyás király neheztelt rá. Az 1475-ös budai tanácstag Dénes deák viszont Bekény Dénes volt.

96 Akárhogy is van, Budai Dénesnek a magyar nemesi bíráskodásnál alkalmazott szokásjogban bizonyára az átlagosnál nagyobb tudást kellett szereznie, és azt budai tanácstag és esetleg bíró korában is okvetlenül hasznosíthatta. Ez is alátámasztja azt a megfigyelésünket, hogy a budai szokásjog sokat átvett a Magyarországon a nemesi bíróságoknál alkalmazott jogból is. A fővárosi tanácsi vezetőknek tehát bonyolult jogi tudással kellett rendelkezniük, otthon kellett lenniük mind a városi, mind az országos jogban is.

97 A városi tanács bíráskodási és igazgatási feladatkörének ellátásához elengedhetetlen volt a jól működő városi kancellária. Igaz, a tanácstagok többsége tudott írni és olvasni latinul és németül egyaránt, hiszen sem kereskedő, sem pedig hivatalnok nem lehetett meg írástudás nélkül. Ilyenformán a tanács által saját kebeléből kiküldött bizottságok tagjai vagy az egyes esküdtek (adókivetés és behajtás, kereskedői számadások felülvizsgálata, választott bíróság, ingatlanok beiktatása, házfelosztás ügyében) elvben maguk is elláthatták az írásbeli feladatokat, mint ahogy előfordult, hogy az utóbbi esetekben nem a tanács, hanem az eljáró tanácstagok nevében adták ki az okleveleket. Mégis valószínű, hogy ilyen esetben is a jegyzők foglalták írásba, esetleg az eljáró esküdtek feljegyzése alapján a szokott formulák szerint az oklevelet. Az adó jegy zekéket szintén a jegyzők írták.

98 Az ügyek növekedése magával hozta a tanácsi irodának a feladatok szerint több osztályra bomlását. Ez pontosan kimutatható a város pecséthasználatából. A XV. századig csak két pecsétje volt Budának: a nagy-vagy kettős, valamint a kispecsét. A XV. század közepén valószínűleg 1440 után két új pecsétet vett használatba a város. A város négy pecsétje közül a nagypecsétet ebben az időben nagyon ritkán használták. Amenynyiben mégis, az okleveleket teljesen a XIV. századi formában szerkesztették és a pecsétet kizárólag ingatlanok örök érvényű elidegenítését írásba foglaló, vagy más ,,örök időre szóló" intézkedést tartalmazó oklevélre függesztették. Átmérője 7,1 cm, előlapján az Árpádok hétszer vágott címerpajzsa, hátlapján egy háromtornyú vár ábrázolása látható. A volt kisebb pecsétet nevezték ekkor általában a városi pecsétnek. Érthető, hiszen most már teljes mértékben helyettesítette a nagypecsétet: a királyi, úgynevezett titkos pecsétek mintájára alkalmazták az okleveleken. (Ezért a többitől megkülönböztetve titkos pecsétnek nevezzük.) Ugyanolyan formában használták, mint a XIII. század végétől: azaz „örökérvényű" J ogtudás c. tanácsban Budai Dénes személynöki Ítélőmester Buda és a hazai szokásjog írásos ügyvitel Pecséthasználat