Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

budaiak, mint az idegenek Budán. És ez így volt valóban. Az elköltözött családok többsége új lakóhelyén bekerült az ottani patríciátusba: mint Maingos Tamás budai bíró és az egyik Edlasperger fiú Bécsben. Mielőtt a német patríciátus kézműves eredetű csoportjával foglalkoznánk, beszélnünk kell b) magyar a fővárosnak bírót adó másik patríciusi rétegről, a nem kézműves magyarokról. Elz a réteg P

atnc

'

íUso/c nem csupán Budán, hanem Pesten is részt vett a város irányításában. Pesten teljesen övék volt a hatalom, hiszen a németek, egy-két család kivételével (Eisalerek), hiányoztak a pesti patríciátusból. A magyar vezetőréteg is bevándoroltakból állott, de nem mutatható ki egyik vidék túlsúlya sem. Körülbelül ugyanazokat az arányokat találjuk meg származáshely szerint a tanácsbeli polgároknál, mint az összpolgárság tömegénél. (Pesten például á polgárság 46,7 százaléka származott a piackörzeten belülről, a tanácsbelieknek pedig 51,6 százaléka.) Megjegyezzük, hogy minden jel szerint a ,,magyar" patríciátushoz számították a nem német nyelven beszélő, de Budán polgárjogot szerzett idegeneket is, mind a spanyol Cottákat, az olasz Figginit vagy a délszláv Sankót. A ,,magyar" patríciátusnál a legjellegzetesebb a nemesség nagy szerepe. A két város magyar patríciusai sokszor maguk is birtokos nemes családoknak a városba költözött tagjai, mint Budán a Berkiek, Kömlödiek, Iváncsiak, Patócsiak, Temesköziek, vagy Pesten legalábbis beköltözésük pillanatában már — a Szegedi és Temesvári Bodók, Mizsérek, Nagyréviek, Báti Szabók, Óbudai Kálmánok, Porkolábok. Mikolai_Angyal István a XV. század közepének városbírája és egyik legjelentősebb kereskedője, Fejér megyei birtokos nemesi családból származott, Más fővárosi patríciusok kincstári vagy egyéb hivatalt viselve szereztek birtokokat és házasodtak össze maguk vagy gyermekeik útján nemesekkel. Ezt mondhatjuk cl Kovács István budai bíróról vagy a Kanczlyrokról, akiknek kereskedelmük mellett hivatal viseléseik, birtokszerzéseik, házasságaik teljesen a középbirtokos nemest mutatják, mégis nyerészkedés jellegű birtokpolitikájukat inkább polgári, mint feudális jellegűnek kell tekintenünk. A nem nemes Tétényiek viszont nem viseltek hivatalt, de középbirtokos nemesekkel összeházasodva birtokokat szereztek, nem adták fel polgári életmódjukat, nem költöztek birtokaikra. Pesten hasonló volt a helyzet. Az itteni patríciusok között is voltak olyanok, akik hivatalviseléssel gazdagodtak meg és szereztek nemességet, mint a Fejérek vagy Tatai György. A budai és pesti patríciusok természetesen nemcsak vidéki nemesekkel, hanem saját rétegükhöz tartozókkal is összeházasodtak. A Nagy — Iváncsi - Patócsi, a Kalmár Temesközi, a Szabó Cotta, a Figgini Sankó házasságok Budán, a Szentmihályi•— Szegedi Bodó, a Kis- Huszár, a Hassi - Kalmár pedig Pesten a patríciátuson belül jöttek létre. Igen ritka azonban szemben a budai németekkel - a más magyar városok patríciusaival kötött házasság. Még leginkább a szegedi nemes patríciusoknak a pestiekkel létrejött atyafiságait számíthatjuk ide. Ezek az atyafiságok szinte behálózták az összes magyar nyelvű város patríciátusát; Temesvárott, Nagyváradon és Székesfehérvárott, A magyar patríciátus tehát mind Pesten, mind pedig Budán éppolyan zárt csoport volt a város többi lakosságához képest, mint a német. A különbség csak az volt, hogy a magyarok közül sokan a nemességből származtak vagy szerezték házastársukat, továbbá kisebb mértékben, főleg Pesten, a magyar városok és mezővárosok vezetőrétegéből. Mivel a városi magyar patríciusok többnyire mezőgazdasági termékekkel kereskedtek, a birtokos nemesekkel fenntartott rokonság csak használhatott üzleteiknek. A tanácstagi vezetők harmadik csoportjának zömét a kézműves eredetűek alkották: elsősorban c

) kézműves öt-hat piacra termelő szakma képviselői. Ez a csoport is két nyelvi csoportra, magyarra és tanacstaa

°k németre oszlott. Nehezen választhatjuk el azonban a tanácstagságot elért patríciusnak számítható családokat a középpolgárság nagy tömegétől. Ez természetes is: láttuk a céhszabályokat, amelyek elősegítették a céhen belüli házasságkötéseket, és hogy ezek a szabályok valóban érvényesültek is, azt az adatok nagy száma támasztja alá. Nem érdemes itt ezeket felsorolni. A céhen belüli házasságok mellett tekintélyes számú iparágon belüli házasságot is kimutathatunk, azaz a kézművesek gyakran vették feleségül a más városokban ugyanazt a mesterséget folytató iparosok leányait. Ilyenformán az iparosok családi kapcsolatai hasonló nagy területet hálóztak be, mint a kereskedőké. Az iparosok vándorlási kényszere pedig csak elősegítette az idegenek beáramlását. Az sem volt ritka eset azonban, hogy egy kézműves más iparághoz tartozó mester leányát vette feleségül. Éppúgy megtaláljuk ezt a patríciussá vált iparosok, mint a többi céhbeli polgár között is. Üveges Máté budai bíró lányát a kereskedővé lett Szabó Benedek vette el. Ugyanígy megtalálható a városhatáron, sőt országhatárokon túli házasságkötés a különböző mesterséget folytató családok között is. Egy pesti német iparos feleségének négy nővére közül ketten Augsburg vidékén, ketten Bécsben mentek férjhez. Az utóbbi kettőnek férje iparos volt. A kézműves polgárok tehát szintén elsősorban egymás közt házasodtak, mégpedig a közülük a patríciátusba is bekerültek a hozzájuk hasonló, kereskedelemmel is foglalkozó iparosokkal. Nemzetiségi szempontból azonban ugyanaz áll, mint a kereskedő patríciátusra: németek a németekkel, magyarok a magyarokkal házasodtak. Több iparágban mint láttuk - külön magyar 10 Budapest története II. 146