Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

A céhszabályok értékelése A budai német mészáros céh és tagsága A „német" mészárosok nemzetisége céhen kívüli, mind az idegen céhbeli mesterek, mind pedig a kereskedők áruival szemben. Társadalmi szempontból a helyi kontárok szerepe a legjelentősebb. Közöttük lehettek igen kiváló szakemberek is, akik vagy nem nyerhették el valamilyen okból a mesterjogot, vagy pedig valamiért elveszítették. Számuk így a plebejus réteget növelte. Nem térünk ki az egyes céheknek a szakmák különbsége által indokolt rendelkezéseire, azonban az általános kép az eddigiekből is világos. A céheken belül a fejlődést gátló irányzatok is jelentkeztek: megnehezült a legények mesterré válása, és megnehezítették a kontárok munkáját. A céhlevelek tehát, amelyek egyrészt biztosították az ipar fejlődését azáltal, mert védelmet biztosítottak a mestereknek és gondosan ügyeltek a minőségre, másrészt az egész kézműipar megmerevedéséhez vezethettek. A céhszabályok gyakori előírásai az egyes mesterek gazdasági túlsúlya kialakulásának megakadályozására arra mutatnak, hogy a céheken belül már egy tőkeerősebb réteg alakult ki. Az ötvöscéh előírása is ezt igazolja. Ha egy ötvösmesternek hat munkatársat engedélyeztek mint felső határt, akkor lehettek olyanok, akik ennél is többel dolgoztak. Pedig egy hetedmagával dolgozó ötvös már igen tekintélyes, a kereskedői szintet is elért mester lehetett. Ugyanakkor voltak ebben a céhben már elszegényedett mesterek is, és a céhlevél a céhmesterek lelkiismeretére bízta, hogy ezek is hozzájuthassanak legényhez és inashoz. A fővárosi céhpolgárság életét leginkább a budai mészároscéh példáján mutathatjuk be. Nekik ugyanis — mint már említettük — néhány oklevelükön kívül még az 1500 —1529-ig, a német lakosság eltávozásáig vezetett céhkönyve is fennmaradt. A céhtagok bért fizettek mészárszékeik után a céhnek, és a bérfizetési listákból megismerhetjük a céh tagnévsorát is. Megjegyezzük, hogy két mészárszéket a céh magának tartott fenn, és ezeket évente kiadta két mesternek. Ilyen esetben a mester többnyire szüneteltette saját mészárszékét, bár 1512-ben mindkét, 1523-ban az egyik ilyen mester saját széke után is fizetett, 1504-ben tévedésből kimaradt a két céhszékre vonatkozó bejegyzés. A céh élén két céhmester állott, akik gyakran hosszabb időn át, vagy többször látták el a feladataikat, így például Wolfgang deák (többnyire németül Schreibernek nevezve). A céhmesterek munkáját néhány idősebb mester támogatta. A céh rendszeresen összejött, hogy megtárgyalja az ügyeket, anyagi és más ügyekben döntsön, időnként statútumokat, szabályrendeleteket hozzon. A fő ülést farsangkor tartották, ilyenkor számoltak el a céhszékekkel, a purkrechtre kihelyezett pénzekkel. A céhmester nem élvezett mentességet, ő is fizette mészárszéke után a bért, mint például az 1502-es év céhmesterei: NüsselJános és Hacker Tamás. A céh pontos tagnévsorát nehéz megállapítani. Ebben az időben a vezetéknevek még nem alakultak ki teljesen, és így olykor egy céhtag több vezetéknéven is előfordul. Bizonyos esetben könnyű megállapítani a különféle vezetéknevek azonosságát. Ha valakinek a neve valamely évben nem fordul elő a céhtagok jegyzékében, azonban helyette egy más vezeték-, de azonos keresztnevű személyét olvassuk, és ez a ,,két" személy ugyanazon a jegyzéken nem szerepel együtt soha, akkor azonosnak kellett lennie. Ilyenek voltak például Cserbokor-Himperger István, Kramer-Ladendorffer György. Ezeket az azonosításokat figyelembe véve, 1500 —1529-ig nyolcvankilenc tagja volt a céhnek. A céhtagság az özvegyre is átszállhatott. Negyven özvegyi jogon mészárosmesterséget folytató asszony közül huszonegy élt ezzel a lehetőséggel, igaz, többnyire csak néhány évig. Viszont Gansl Bálintné és Nüssel Jánosné tizennyolc-tizennyolc éven át, Tiboldt Wolfgangné és Cserbokor Istvánné pedig egy évvel kevesebb ideig, Nüsselné és Cserbokorné a céh megszűnéséig, férjük halála után a saját nevükön gyakorolták a mészárosmesterséget. A tizenkilenc mesterasszony többsége, aki csupán egy évig vezette férje mészárszékét, ezt nyilván fiának vagy vejének adta át. Előfordult, hogy egy mester kiöregedett, és helyette üzletét fia vezette tovább, annak ellenére, hogy a mester jog apjáé maradt. Ez lehetett a helyzet Wolfgang deák (Schreiber) esetében is. ö ugyanis — leszámítva 1505-öt és 1510-et, amikor a céh székét kezelte — először az utolsó évben, 1529-ben fizetett bért, pedig addig több ízben a céhmesteri tisztet is betöltötte, sőt bejutott a városi tanácsba is. Egy járadékvásárlási ügyből kifolyólag ismerjük meg ennek az okát. Ekkor ugyanis kölcsönt vett fel a céhtől, és ennek biztosítására házát és apja mészárszékét kötötte le. Neki tehát nem volt saját mészárszéke, azonban apja helyett céhbeli mesternek számított, és mint deák, jogtudó ember, alkalmas volt a céh képviseletére. Sajnos, apja nevét nem tudjuk megállapítani. Megjegyezzük még, hogy az is előfordult, hogy valaki néhány évig szüneteltette az ipart.

30 Bár a céh magát mindvégig „német" céhnek nevezte, és céhkönyveit is németül vezettette, mégsem tiltotta meg sem a céhlevélben, sem valamiféle statútumban a magyarok felvételét. Amennyiben egy magyar származású legény a feltételeknek megfelelt, és ezek között annak is, hogy egy mester özvegyét vagy a leányát elvette feleségül, felvették a céhbe. Nagyon nehéz megállapítani, hogy ki magyar és ki német származású. Cserbokor magyar lehetett, noha a német Himperger nevet is viselte, viszont özvegye a németek távozása után sem hagyta ott Budát. Ezzel szemben'Siebenbürger, akit olykor Nemesember vagy Edelmann vezetékneveken is említ forrásunk, úgy látszik, hogy német, bizonyára erdélyi szász származású nemes lehetett. Magyar