Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Pestről is több céhszabályzat maradt ránk, és azokat egy kivételével Magyi János formulas- Pesti céhek könyve őrizte meg. Időrendben (a keltezetleneket a bírák működési ideje alapján próbáltuk meghatározni): 1444: vargák, 1446: az íj-, pajzs-, szíj-, nyíl-, tegez- és nyereggyártók közös céhe, 1447: szabók és nyírok közös céhe, 1460-as évek: kardcsiszárok, ugyanakkor: magyar tímárok, 1466: szűcsök, 1482: az ácsok, kőfaragók, kőtörők, kerékgyártók, asztalosok és pintérek közös céhe. A festők, gyöngyfűzők, arany füst verők, szobrászok és üvegesek közös céhének szabályzata ugyanitt maradt lenn. Nem mondja meg, hogy melyik városban működött, de mivel a tizedlajstromok szerint a gyöngyfűzők Budán az Ötvös utcában laktak, tehát feltehetően az ötvösökkel alkottak közös céhet, ez a céh csak pesti lehet. A legrégibb céhek közé tartozott Pesten a német mészároscéh, amelynek nem maradt meg a céhszabályzata, de egy 1440 —50-es években kelt oklevél szerint már Zsigmond és Albert uralkodása idején megvolt. A kovácsok céhe is jóval régebbi volt, mint a kardcsiszároké, hiszen ez utóbbiak a hatvanas években épp a kovácscéhből váltak ki. Az utolsó céhlevél, a pesti ötvösöké, 1529-ből származik. A Kalácssütő utca elnevezése alapján fel kell tennünk a kalácssütő céh létezését is, ezek szerint — nem számítva azt, ha valamely iparágban külön magyar és külön német céh működött — tizenegy céhet és huszonhét céhben szervezett iparágakat mutathatunk ki Pesten. Ez majdnem annyi iparágat jelent, mint amennyire az oklevelekben találtunk adatokat. De éppen a céhszabályzatok alapján a pesti kézművesség szakmák szerinti megosztottságát magasabbra kell értékelnünk, mint ahogy azt az oklevelek alapján megállapítottuk. Ugyanis maradtak adatok olyan céhben szervezett szakmákra, amelyből egy mester nevét sem találtuk meg az oklevelekben. Ezek a következők: gyöngyfűző, aranyfüstverő, íj-, nyíl-, tegez-, nyereg-, kerékgyártó, pintér-, kalácssütő, kőtörő és üveges, azaz tizenegy szakma. Az oklevélben előforduló harminckét szakmával együtt negyvenhárom. A céhlevelek keletkezési kora is érdekes támpontot ad. Két nagy csoportot különböztethetünk meg: a negyvenes évek közepét és a hatvanas évek közepét. A pesti kézműipar tehát a negyvenes években kezdett kiemelkedni az Anjou- és Zsigmond-kori elmaradottságból, majd a hatvanas években újabb lökést kapott. Az első korszak az állatkereskedelem okozta fellendülés következménye, a második pedig — úgy látszik — szintén összefüggött a kereskedelemmel, a borkereskedelmi központtá válással. A hatvanas évek ipari fellendülése megelőzte, és egyik kiváltó oka lehetett a város belső szervezetében beállott változásnak, a szabad királyi városi rang elérésének.

25 Mindkét városban a céhszabályzatokat a tanács, nem pedig a király adta ki. Előfordult persze, A céhszabályhogy a város céhlevelét utóbb az uralkodóval is megerősíttette a céh (például a budai német zatok: mészárosok). A céhek közvetlen főhatósága a patríciusokból álló városi tanács maradt, amely f^? városi befolyását mind a céhszabályzat szövegezésére, mind a céh munkájára biztosította. A Buda által Kolozsvárral közölt 1439-es tanácsválasztási statútumból megtudjuk, hogy a céheknek a tisztújítás után kellett megválasztaniuk elöljáróikat, és ez utóbbiak a városházán esküt tettek a tanácsnak. A városi tanács ezt a városjogi cikkelyt a céhlevelek többségében még külön ki is emelte. A céh elöljárójává, céhmesterré vagy dékánná általában két személyt választottak. A céhszabályzatok többsége megkövetelte, hogy az új mesternek, mielőtt elnyeri a mesterjogot, polgárjogot kellett szereznie (budai német tímárok, magyar szabók, pesti festők, csiszárok, vargák, magyar tímárok, ácsok, íjgyártók, szűcsök, ötvösök). A pesti céheknél az új mesterjelöltet a céhmesterek mutatták be a tanácsnak, és csak azután írták be a polgárkönyvbe. Tehát mintegy a felvételt előre jóvá kellett hagyatni. A budai magyar szabók céhszabályzatából megtudjuk, hogy ment ez végbe: a mesterjelölt először „hűséget és szilárd engedelmességet" fogadott esküvel a tanácsnak, és csak ezután lehetett a „város tagja" (polgára), és szerezhette meg a mester jogot. A céhek által előállított, forgalomba hozott áruk minőségének az ellenőrzését a tanács ugyan a céhmesterekre bízta, de az élelmiszeriparnál, ahol az élelmezés biztosításának gondja jobban érintette a tanácsot, beavatkozott a céh életébe. Gondoskodott arról, hogy mindig legyen elegendő élelmiszer (mészárosok céhszabályzata), hogy az áru, főleg az élelmiszer ne legyen nagyon drága. A budai 1522. évi árszabályzat hajlandó volt felfüggeszteni a céhbeli iparosok legalapvetőbb jogait is: ha a mészárosok nem tartják meg a szabályzatot, vagy mészárszéküket üresen hagyják, akkor bármely idegen mészáros az év bármely napján hozhat be a városba húst és halat, és szabadon eladhatja a maximált áron.

26 Az áru rossz minősége esetén is volt beleszólása a város vezetőségének. A rossz árut készítő pesti szabót a céhmesterek feljelentették a tanácsnak és utána kizárhatták a céhből. Arra is gondolt a tanács, hogy a rokon szakmák vagy egymástól függő szakmák művelői között ne legyen viszály, és mindenik iparág meg tudjon élni. így megengedték ugyan a budai német mészárosoknak, hogy állatbőröket akár idegeneknek is eladhatnak, de csak úgy, hogy a helyi tímárok igazságos áron elegendő bőrhöz jussanak. Gondoskodtak a tímárok és irhások munkájának különválasztásáról, de megengedték például a budai német tímárok céhlevelében, hogy a vargák, de csak a maguk számára, bőrt cserezzenek. Pesten azon8* 115