Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Az állat bőrök is jelentős kiviteli cikkei voltak a fővárosi kereskedőknek. Különösen Olaszországba vittek ki nagy mennyiségben állatbőröket. Egy Budán élő firenzei olasz megvette a budai mészáros céh egész állatbőranyagát. Beatrix királynő olasz udvarhölgye, Leonita, aki Pólyán László pesti kereskedőtől 1223 ökörbőrt vett hitelben, bizonyára szintén kivitelre vásárolt. Nem csupán az ökör-, hanem a juh- és báránybőr is nagy mennyiségben volt kapható Magyarországon. Ahogy egy budai 1522-es árszabályzat mondta: „igazságtalan dolog drágán eladni a báránybőrt, mert egyetlen egy ország sem bővelkedik ennyire ezekben a dolgokban, mint a legnemesebb magyar királyság". A bőrkereskedelemnek úgy látszik, Pest volt a központja.

4 A XV. század második felétől, de különösen a Jagelló-korból jóval gazdagabb adatok maradtak ránk a kereskedőkről és áruikról, és így pontosabban meg tudjuk határozni a kereskedelmi központként oly jelentős magyar főváros vezető rétegének jellegzetességét. A kereskedők által eladott áruk mennyisége nem lehet mértéke a vezető kereskedőréteg meghatározásának: minden kereskedő törekedett kiskereskedelmi jogot szerezni, a nagykereskedelmet viszont senkinek sem tiltották el. Önmagában a távolsági kereskedelem ugyancsak nem tekinthető meghatározó jellegnek: sokszor egészen kis mennyiségű árut hoznak be külföldről, amint erre a Kováts által feldolgozott harmincadkönyvből is értesülünk. Valószínűleg igaza van Tremelnek, aki azt mondja: „nem a nagy- és kiskereskedelem közt feküdt a határvonal, hanem az a képessége emelte a kereskedőt a kalmár elé, hogy a távolban nagyban vásárolhatott be amellett, hogy otthon kicsiben ad el, vagy más szavakkal: a kereskedőnek meghatározott, időben és helyben is különböző nagyságú tőkével kellett rendelkeznie, míg a kalmárnak ilyen tőkére nem volt szüksége". Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy azért is szüksége volt a tőkére, mert a vásárolt árut, akár nagy tételben kiskereskedőknek, akár kicsiben fogyasztóknak adta el, ezt gyakran hitel ellenében tette, ahogy erről a XVI. század elején a bécsújhelyi Funck-cég üzleti könyvei tudósítanak bennünket. Üzleti haszon tekintetében a kiskereskedelem többet hozott, mint a nagykereskedelem, és ez érthetővé teszi, hogy miért ragaszkodtak ehhez a nagykereskedők. A Funck-cég szappannál nagykereskedelemben 5 — 22 százalékos, de kiskereskedelemben 100 százalékos haszonkulccsal dolgozott.

5 A Tremel-féle meghatározás felveti a budai kereskedők tőkeerejének kérdését. Milyen kereskedelmi tőkével rendelkeztek a budaiak? Kiindulópontként az 1525. év első feléből fennmaradt királyi számadáskönyvet vehetjük. Ekkor a kincstár — a budai kereskedőktől hitelben szállított áruk fejében összesen 24 133 forint 32 dénárt fizetett ki, hét személy — közte két olasz - ezer forintnál többet kapott. A két olaszt nem számítva, a többi öt budai kereskedő összesen 14 122 forint 75,5 dénár értékű árut tudott hitelben szállítani a kincstárnak. Közülük Kretschmer és Prunner biztosan posztómetők voltak. Előbbi Szatmári prímás unokaöccse volt, és ugyanebben az évben ugyancsak hitelben ezer forint értékű posztót adott el Batthyány horvát bánnak. Az utóbbi pedig bizonyára a tizenötezer forintos vagyonnal rendelkező és Olaszországtól Lipcséig kereskedő nürnbergi Jörg Prunner rokonságához tartozott. A harmadik, Kaltenhauser is Nürnbergből származott, családja vagyonát 1500 körül szintén tizenötezer forintra becsülték. Kaltenhauser a Fuggerek magyarországi rézvállalkozását kísérelte megszerezni a maga számára, mint a szintén nürnbergi Wolf Seidner társa. Ezzel szemben a negyedik hitelező, Ruprecht éppen Fugger-kapcsolatokkal rendelkezett. Kochaim Tamás az ötödik, annak a pozsonyi Kochaim Jánosnak az unokája lehetett, aki a XV. század közepén a budai Farkas László szolgálatában állott. Apja, Joachim költözött Pozsonyból Budára, ahol a század végén kereskedő, majd tanácstag, a Krisztus teste-céh elöljárója lett. A Kochaim fivérek az 1520-as években Buda legjelentősebb kereskedői közé tartoztak, 1525-ben ugyan Péternek a kincstár csak 187 forintot fizetett ki hitelben szállított áruk fejében készpénzben ugyanakkor, amikor bátyjának 3150 forintot. Viszont ezzel egy időben Péter ezer forint értékű posztó és kétezer forint értékű selyem fejében utalványokat kapott a kincstártól. A két Kochaim tehát egy fél év alatt összesen 6337 forint értékű árut tudott egyszerre hitelbe szállítani a kincstárnak. Mivel pedig a kincstár nem számított biztos adósnak, ha nem akartak tönkremenni, ugyanakkor másokkal is kellett üzletet kötniük, akár Kretschmernek. Az ezer forintnál kevesebbet kapó kereskedők között is találunk több olyan személyt, akik más adatok szerint vagyonilag azonos szinten állottak a fenti öt kereskedővel. Ide tartoztak a Gailsamok, a Gailsam vő Debreceni, azután Langenperger és Freiberger posztómetők, Polyák Pál, vagy pedig Farkas Tamás, Fekete János és Hassi János pesti kereskedők társasága. A felsorolt személyek városi tanácstagok, sőt bírák, a Krisztus testecéh elöljárói voltak. Hogy ne csupán az udvari szállítókra vonatkozó adatokat idézzük: 1491-ben Forster György volt budai bíró halála után kassai kereskedelmi megbízottja az özvegynek több mint ezerszáz forinttal tartozott. A budai Arnolth János adósai között találjuk a Losonci családot 1502-ben háromezer forinttal, míg két évvel később Bakócz érseket ezer forinttal. Budai magyar, és xigy látszik, hogy állatkereskedelemmel is foglalkozó üzletember volt Facsar Mihály, akinek halála Bőrkereskedelem Kis- és nagykereskedelem A fővárosi kereskedők tőkeereje. A kincstár hitelezői 1525-ben Más adatok a kereskedelmi tőkérc