Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A legkésőbbi, Traianus-kori temetőrész sírkőanyagát azonban a jelek szerint a III. század végi bal parti erődépítkezésekhez használták fel. A Duna középső Vidékén a század végéig; fennállott feszült katonai helyzetre való tekintettel sem tartjuk valószínűnek, hogy a tábort mindjárt 92 3 után felhagyták. Erre csak Traianus uralkodása éveiben, legkorábban a dák háborúk után kerülhetett sor. Uj tábor létesült a 92 -3-ban elpusztult albertfalvai palánktábor helyén. A betöltött korábbi kettős sáncárok elválasztó agyaggerincére épült az új tábor fala, amelyet ugyancsak kettős sáncárokkal erősítettek meg. A tábor megszálló csapattestét nem ismerjük. Az ala I Tungrorum Frontoniana, amely mielőtt Traianus idejében Camponába került, feliratos emlékei tanúsága szerint a budai oldalon állomásozott, a kilencvenes években fennállott két afa-tábor egyikéhez, éspedig valószínűleg a vízivárosi táborhoz osztható.

60 Az átszervezéssel kapcsolatban a budai oldalon tehát nem emelték a csapatok számát, egy légió és két lovasosztag, nyolc kilencezer főnyi katonaság őrizte ezt a partszakaszt. Részben kicserélődtek azonban a megszálló csapatok, és a légiós tábor Óbudára helyezésével megváltozott a csapatok hadrendje. A következő század elejéig egyik vonatkozásban sem történt változás. Eelső-Moesiában és Dalmatiában 94-ben elbocsátották a kiszolgált katonákat, ami a Duna vidékén a katonai helyzet bizonyos megszilárdulását mutatja. A század végéig már csak egy ízben hallunk a határvidéken harcokról. A markomannok és kvádok újból betörtek Pannoniába 97 nyarán (bellum Suebicum).

61 A támadás a Duna-kanyartól nyugatra eső határszakaszt érte. L. Aconius Statura tifernumi felirata azonban arra utal, hogy ez alkalommal a szarmaták is megmozdultak, és a harcokban az aquincumi helyőrség, a legio IUI Flavia is részt vett. A moesiai seregből ugyancsak Pannoniába irányítottak erősebb legiovexillatiót.

62 Ennek azonban már nem akadt dolga. A pannóniai csapatok az év októberére visszaverték a támadókat. E harcok nem érintették olyan súlyosan a budai oldalt, mint a megelőző 92 — 3. évi háború. Ujabb sikertelen betörésük után — úgy látszik — Róma-barát elemek kerekedtek felül a markomannoknál és kvádoknál. Az immár közel tíz év óta fennálló háborús állapot e népeket, különösen a vezető réteget, gazdasági helyzetében is erősen sújthatta. Nem véletlen, hogy a svébek földjére irányuló római használati tárgyak kivitelében a század végén nagyobb törés mutatkozik. A Domitianus-kori háborúk egy időre szétszakították a markomannoknak és kvádoknak a római birodalommal fennállott gazdasági kapcsolatait. A portyákból szerzett zsákmány ezt a kiesést nem pótolhatta. A birodalom kormányzásában beállott változás, amikor Traianus személyében ízig-vérig katonaember került hatalomra 98 elején, ugyancsak hozzájárulhatott a szomszédos germán — szarmata népek eddigi magatartásának megváltoztatásához. A dákokkal való leszámolás előtt ugyanakkor Rómának is érdekében állott a többi dunai néppel való megbékélés. De akármilyen meggondolások játszottak is közre, tény, hogy 98tól kezdve a markomannok és a kvádok újból kliens viszonyba kerültek a birodalommal. Tacitus, aki ebben az évben írta és tette közzé Germania címen ismert munkáját, megjegyzi a két népről, hogy most ,,már idegen fejedelmeket is eltűrnek, akik erejüket és hatalmukat azonban a rómaiaknak köszönhetik".

6

'

5 Hogy itt miről van szó, azt a valamivel több mint negyven évvel későbbi ,,Rex Quadis datus" körirattal vert érmek hátlapi ábrázolása, valamint a Marcuséletrajz egyik hitelt érdemlő megjegyzése világosan elárulja.

64 A kvád (és a markomann) fejedelmek nemcsak Róma vazallusai lettek újból, hanem a császár elismerésétől, majd további támogatásától függött népeik feletti uralmuk szilárdsága. A szarmatákról nem szólnak forrásaink. Amikor Traianus 98 9 telén a Duna-vidéken járt, a túlparti népek — Plinius szerint — még csak kényszerből álltak el megszokott téli portyáiktól.

65 Az adott időpontban ez elsősorban a szarmatákra vonatkozhat. E népet, úgy látszik, a két dák háború között sikerült Rómának újból szövetségbe vonni, amikor Decebalus elfoglalta a szarmaták területének egy részét. Amint aTraianus-oszlop (lásd 42. kép.) domborművei mutatják, a második dák háborúban a szarmaták már a rómaiak oldalán harcoltak. Ezt megelőzően kötöttek tehát velük szerződést, valószínűleg elvesztett területeik visszaadásának ígérete fejében.

66 A császár említett 98 — 9. évi látogatása a dákok elleni háború előkészítéséül szolgált. A két Moesia és Pannónia hadrendjét ennek a célnak alárendelve átszervezték, megerősítették. Alsó-Moesiában 99-ben, a következő évben Felső-Moesiában szabadságolták a kiszolgált katonákat, hogy a kereteket friss emberanyaggal töltsék fel.

67 Az idézett bronz elbocsátó okmányokból látjuk, hogy ezekben az években mily nagyszámú haderőt vontak össze a dákokkal szembenéző arcvonulaton. Kilenc lovas és harmincnégy gyalogos osztag, legalább huszonkét huszonötezer főnyi auxiliaris sereg, hozzávéve a légiókat, több mint félszázezer katona állomásozott ekkor ebben a határsávban. A pannóniai seregből ugyancsak hoztak ide csapatokat. A csapatösszevonást megelőzően és részben azzal párhuzamosan megindult a felvonulási útvonalak kiépítése. A 101 tavaszán megindított dák háború csak közvetve érintette Pannoniát és Aquincum vidékét. A háborúval együttjáró csapatmozdulatok azonban változásokat hoztak a budai oldal A 97. évi svéb háború A túlparti népekkel való viszony politikai rendezése Katonai felkészülés a dák háborúra A dák háborúk