Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy hasonló szavakkal közlik az eladományozott földekbe való iktatást 1209-i és 1212-i oklevelek.

132 Emellett a határleírás tartalmazza egy olyan falupár nevét: Pócsernik, amely a század második felére eltűnt, sőt a határrész neve is megváltozott, s ezért az egyik bővebb szövegű átiratban az 1227-től ismert Pazándok névvel helyettesítették be. A határleírásnak ezek szerint mindenképpen tatárjárás előttinek kell lennie. Óbuda eladományozását emellett a jogi következményekből is megállapíthatjuk. A prépostság Mint tudjuk, az óbudai prépostság királyi magánegyház volt, mely egyházi vonatkozásban jogi helyzete nem a terület szerint illetékes veszprémi püspöktől függött, hanem az esztergomi érsektől. Amikor Óbudát a prépostság megkapta, azt a kivételezettségét, amelyet az egyházakörüli területre élvezett, igyekezett kiterjeszteni Óbuda egész területére. Ebből pedig következett, hogy a veszprémi püspököt Óbudán sérelem érte egyrészt a telepesek lelki élete felett gyakorolt jogaiban, másrészt a tizedek kérdésében. Hogy ez csakugyan bekövetkezett, bizonyítja a veszprémi püspök és a budai prépost érdekeit képviselő esztergomi érsek között kirobbant per, amely spirituális kérdésekben 1216-ban ért véget, amikor két római bíboros úgy döntött egyebek mellett a budai káptalan ügyében, hogy a prépost és a kanonokok közvetlenül az esztergomi érseknek vannak alárendelve, viszont a Buda helységben lakók a szentségeket a veszprémi püspöktől kapják. Ami a dézsmaborokat illeti, erre nézve a bíborosok nem határoztak, mert az ebben való döntés a király kegyúri jogai közé tartozott. E tekintetben nem ismeretes a végzés, csupán egy 1269 után a veszprémi püspökség által hamisított oklevélből tudjuk meg, kissé egyoldalú előadásban, hogy a tatárjárást megelőzően a püspök és a prépost egvezkedett az óbudai tizedek egv része felett.

133 Óbudát 1223-ban tűzvész pusztította el. A tűzvészt követő évekre, az egyházi uralom éveire tehetjük a préposti város, „Budavár" falainak elbontását, ami alkalmas volt annak jelképezésére, hogy a város és a határ immár egy birtokos kezén van. A káptalan, amely a szabályos kanonoki testület (prépost, olvasókanonok vagy skolasztikus, azaz iskolavezető; őrkanonok vagy kincstárnok; éneklőkanonok és dékánkanonok) mellett számos karpappal rendelkezett, már a XIII. század első felében az egész országra kiterjedő hiteleshelyi működést folytatott, és e nagy forgalmú közjegyzői tevékenységgel jelentékeny jövedelemre tett szert. Egy 1232-i oklevélben a kanonokok után egy ispánt is említenek, 1244-ben pedig a budai egyház ispánjának özvegyéről van szó. Az ispán amolyan jószágkormányzói tisztet töltött be, akit a káptalan a gazdaság vezetése mellett jobbágyai bírájául és falunagyául rendelt. Egyházi városokban az ilyen comes terrestris a polgárság fölé rendelt vezető volt.

134 Óbuda Amíg Óbuda eladományozása a prépostság részére oklevelesen megállapítható, addig nem igazgatási m

aradt egykorú említés arról, hogy a város egy része mikor került újból királyi kézre, és mikor központ kezdték el építeni az óbudai királyi palotát. A visszavétel módozatairól két forrás szól. Az Óbuda 1356-i megosztását tárgyaló oklevél említi, hogy a királyi kastélyt a káptalan területén építették, és ezért a királyi várnagy évente egy márka aranyat tartozott fizetni a káptalannak. Az említett hamis 1269-i oklevélből kiderül, hogy a tatárjárás előtt Óbuda egy része más egyházjogi helyzetbe került, mint annakelőtte volt; ezek a veszprémi püspök és a budai prépost között vitatott tizedterületek a következők: a „bányai Boldogasszony-egyház", mely nem más, mint a fejéregyházi királyi kápolna, valamint filiája, a Szent Margit-kápolna (utóbb Óbuda plébániatemploma); e két egyház dézsmakörzete, nevezetesen a Bányához tartozó szőlőhegyek (Papmái vagy Püspökmái, Előmál, Kereked és Bányaföld), végül a Szent Margit-egyházhoz tartozó Kovács utca, a királyi kovácsok lakhelye (valószínűleg a mai Lajos utca).

135 Ezek a részek végső fokon a királyi kápolna tartozékai; nyilván hozzátartoztak a királyi palotához, s így benn foglaltattak az egy márka arany bérösszegben. A fenti szőlőhegyek borcsöbrei ezek szerint a királyi udvar ellátását szolgálták. Nagyobb kérdés, hogy mikor került sor a bérbevételre és az új építkezés elindítására. A legelső jel, ami Óbudának újból udvarhelyként való szereplésére mutat, hogy 1229 elején két egyházfő a nagyböjt idején a pápai káplán ítéletének vetette magát alá akár Fehérvárt, akár „Budán", akár Esztergomban tartózkodnék. Minthogy a pápai káplán a király környezetében kereshető, megvolt a lehetőség rá, hogy II. Endre ekkor Óbudán ítélkezett. Nem ilyen egyértelmű az az adat, amely szerint Jakab pápai legátus 1232-ben a prépostság épületében zsinatot tartott; adott pillanatban ugyanis a király a zsinaton részt vevő esztergomi érsek kiközösítő ítélete alatt állt, és így felette kérdéses, hogy a zsinaton jelen volt-e.

136 Az óbudai udvar újbóli használatba vétele és központtá való kiépítése minden bizonnyal kapcsolatba hozható azzal a fordulattal, ami II. Endre birtokpolitikájában 1226-ban bekövetkezett. Ez év derekán IV. Béla herceg átadta a sziavon hercegséget öccsének, és maga megbízást kapott a feleslegesen szétadományozott királyi javak visszavételére, 1227-ben pedig Óbudán intézkedett, Bár Óbudán nem történt teljes jogú visszavétel, a királyi udvar tartozékainak bérbevétele és a palotaépítés megszüntette a prépost egyeduralmát az 1212-i határokon belül.