Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

ben élő szlávságra a X. századig jellemzők voltak a perzsa Gardizi ekkor írja, hogy a magyarok elől ilyenekbe menekülnek , mindamellett az ásatások nyomán kiderült, hogy voltak terjedelmes, településül szolgáló földváraik is, melyeket előszeretettel helyeztek el mocsári szigeteken. Hogy a mocsárvár az ősszlávság közös települési sajátja lehet, mutatja, hogy a szét vándorlás után különböző vidékeken ilyen szláv központok alakultak: az Odera torkolatvidékén Wolin, a Morva folyó szigetén Stare Miesto, a Kis-Balaton mocsaraiban Zalavár, sőt hasonló jellegű az Adria elmocsarasodott partján antik romokon létrehozott óhorvát központ, Nona (Nin) is. A völgyekkel tagolt Oroszországban, Dél-Lengyelországban, Csehországban ezek a településre befogott nagy mentsvárak többnyire folyót érászokon, dombokon találhatók. Földsánccal, palánkkal való kerítettségükről kapták a *gord (górod, grod, grad, hrad stb.) nevet, ez ugyanis az indoeurópai rokonszavakból, így a német Garten 'kert' szóból kivehetően kerítettséget jelentett. A nemzetségi szervezet bomlásával a vár egy részét a főnök számára kerítik el; s a jobbára mezőgazdasági lakosság mellett katonai és kézműves elem is megjelenik. További fejlődési fokozatot képvisel a két-három önálló települési egységből álló szláv gord, mely legtisztább formájában a váralja településekben figyelhető meg. A váralja település magja a vár, az igazgatási és katonai központ; alatta létesült a kézműveseket magában foglaló, palánkkal körülvett váralja, s gyakran mint harmadik elem járul hozzá a vásártér, mely utóbb iparos-kereskedő-mezőgazdasági jellegű külvárossá alakul. Ezeknek a váralja településeknek a kialakulása mind orosz, mind lengyel, mind cseh területen a X. század derekán indul meg, néhány évtizeddel előzve meg a magyar fejlődést. Még feltűnőbb párhuzamot mutat a magyar viszonyokkal, hogy a cseh és lengyel kutatók ezeket a váraljákat törzsi várak függvényeinek tartják, s megállapításuk szerint a Psemiszlidák és Piasztok egységesítési törekvései nyomán ezekből az igazgatási és katonai központokból alakult ki a cseh és lengyel castrum-szervezet. Mutatja ez, hogy itt nem egymástól eltanult intézményekről van szó, hanem párhuzamos társadalmi fejlődésről, amely a X. század utolsó harmadában e térségben elvezetett az államszervezéshez. Csehország Bár a keleti és nyugati szláv fejlődés e korai kezdeti szakaszban nagy vonalakban egy úton haladt, jelentékeny helyi eltérések figyelhetők meg. Nem számítva néhány idő előtt kiugró morva fejedelmi központot (Stare Miasto, Mikulcice), amely folytatás nélkül maradt, Csehországra leginkább jellemzőnek a nagy kiterjedésű, többnyire magaslati fekvésű várak mondhatók. Ezek a kezdetben menedékként szolgáló földvárak állandó megszállásuk után kézműves elemek lakhelyévé lettek, sőt több helyen elég nagyok voltak ahhoz, hogy befogadják a XIII. században telepített német lokácié)s várost (Melnik, Hradec Kralove Kőniggratz). Mindamellett megtalálható itt a váralja típus is, sőt ilyen a X. században élre tört Prága is, melyet Ibrahim ibn Jakub 965 táján a legnagyobb kereskedővárosnak mond. A XIII. század közepe előtt indul meg Csehországban az a fejlődés, amely elvezet a nyugati város két jellegzetességének meghonosodására: városfalak épülnek, és a polgárság városjogot kap. Brünn az első, amely 1243-ban megszerzi Bécs jogát, Ezzel egyidőben indul meg a tisztán ipari tevékenységre épült nemesfémbányavárosok alapítása, elsőként Iglau (Jihlava). A század második fele a német telepítés és a magdeburgi városjog szerinti alapítás fénykora, ami nem csekély mértékben II. Ottokár városfejlesztő politikájának volt eredménye. engyeiország Lengyelország városi előzményeire a X. század derekától a váraljai települések rendszere nyomja rá bélyegét. Ezek a XI. századi latin forrásokban civitas-nak, urbs-nak mondott grod-ok a feudális vár mellett a váralján, foglalkozás szerint elkülönült negyedeket, és a templom vagy székesegyház mellett a papok lakásául szolgáló vicus ecclesiasticus-t foglalják magukba. A XI. század végétől a sűrűn beépült és kerített váraljákhoz járul a vásárhely negyede, ami nem jelenti azt, hogy a váralján ezt megelőzően a környék szükségletét kielégítő vásár ne működött volna. Viszont ezeknek a vásárhelyeknek a szabad vásározást (forum liberum) biztosító joga vezetett el az ún. lengyel város joghoz. A fejedelmi és püspöki központok forgalma már korán bekapcsolódott a távolsági kereskedelembe; elég itt Krakkóra hivatkozni, amely a XI. században vezető szerephez jutott. Emellett bekapcsolódtak a nyugati forgalomba Szilézia és a pommerán tengerpart városai is, ami itt már a XII. század elején egy kereskedő patríciusréteg kialakulására vezetett, így Boroszlóban és Stettinben. A német telepítés itt kezdetben mezőgazdasági népesség telepítésében jelentkezett, ami a szláv-német etnikum határának keletre tolódását eredményezte. A lengyel váralja-vásárhely településekhez képest minőségben újat hoztak a XIII. század közepétől a német jogú telepített városok. Ami a lakosság foglalkozás szerinti megoszlását illeti, jelentékeny eltolódás következik be a mezőgazdasági elem rovására és a hivatásszerűen űzött ipar és kereskedelem javára. A városkép teljesen megváltozik. Az utcahálózatot és a telkeket mértani elrendezés szerint jelölik ki; középpontban a négyszögletes vagy elnyúlt piactér (Ring ^> Rynek), rajta a plébániatemplom, a városháza (Rathaus > Ratusz) és a kereskedő-