Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

A mohamedán földrajzírók szerint a IX. századvégi szlávok főhelyükön havonta tartottak háromnapos vásárt. A római birodalom fejlettebb gazdasági viszonyai között a kilencnapos ,,hét" és a kilencnaponként ismétlődő vásár (nundinae) terjedt el; neve a hétnapos hét IV. századi bevezetése után a hetivásárra, majd az ünnepi vásárra ment át. A középkor hajnalától ugyanis a keresztény ünnepek váltak a feudális Európa vásározásának alkalmaivá. A vasárnap imával és pihenéssel való megünneplését ugyan a keresztény hit is megkövetelte, de tilama nem volt olyan szigorú, mint a zsidó szabhat, 'szombat' ünnepnapé, s ennek következménye volt, hogy helyenként a kereszténység elterjesztése végett erre a napra tették a sokadalmat előidéző vásár napját. A kora középkorban az örmények, az évezredfordulón a magyarok s alkalmasint a csehek vásároztak vasárnap. A középkorban általában a keresztény ünnepet megelőző szombat vált fő vásárnappá, míg második vásárnap a hét közepe, szerda lett. így alakult ki már igen korán Velencében a Szent Márk téren a szombati és a Campo San Pólón a szerdai heti vásár. A szombati vásározás azonban a zsidóság számára lehetetlenné tette a kereskedést, azért az egész középkoron át küzdöttek ellene, s ahol a gazdasági életben jelentőségre tettek szert, kivívták szombat helyett a pénteki vásárnapot. így alakult ki Európa-szerte: Spanyolországtól Lengyelországig és Flandriától Bizáncig a heti piacoknak főként szerdához és péntekhez vagy szombathoz kötődése (elsőként Saint Omer 874-ben, Dijon 925-ben, Tóul 927-ben). Ha a heti piac napja így el is távolodott a vasárnaptól, annál inkább összekapcsolódtak az egyházi ünnepek a távolsági kereskedők számára évente tartott országos vásárokkal, s így nyert a latin feriae 'ünnepnapok' szó a franciában foire, az olaszban fiera, s a latin missa 'mise' szó a németben Messe 'országos vásár' jelentést. E vásárokat egy-egy jelentős egyház védőszentje ünnepétől kezdve több napig vagy hétig a templom melletti téren tartották, s vámját az egyház kapta. Elsőként ismert a Saint Denis apátság vásárja, melynek tartását a szent ünnepét követő négy héten át Dagobert frank király 629-ben rendelte el azzal, hogy ez időben Párizs körül másutt vásárt tartani nem szabad. A XII. századtól 1350-ig Nyugat-Európában a champagne-i grófok által ciklikusan kialakított négy champagne-i foire (Troy es, Provins, Bar-le-Duc és Langres városban egy-egy templom névünnepe után) volt a legnagyobb forgalmú, melyet az utazó kereskedőknek nyújtott védelem (salvus conductus), a vásárhely megerősítése, valamint a vásári őrség és rendtartás tett keresetté, s melyet elrendelőjéről „Tibold gróf vásárja" néven is emlegettek. Mintájára létesült 1200 után a flandriai grófok által ciklikusan kijelölt öt flandriai vásár. A bizánci birodalomban a Szent Demeter ereklyéit őrző Szaloniki város Dömötör-nappal kezdődő hatnapos vásárai bonyolították le a legnagyobb forgalmat. A tengerparti városokban egyébként az országos vásároknak nem volt jelentőségük, mert a forgalom a gályák érkezéséhez igazodott. Ezért alakult ki a legnagyobb hajóforgalmat lebonyolító Velencében a Rialtón állandó vásár. Állandó vásárt eredményezett az árumegállító jog is, amelynek birtokában egyes városok kényszeríthették a kereskedőket, hogy árujukat, bármikor érkeznek, vásárra bocsássák. A nagyvárosok kézműves és kereskedő lakosságának mezőgazdasági termékekkel való ellátását biztosította a n a p i pia c, amely már az árutermelés talaján jött létre. A Nyugathoz hasonló körülmények alakították ki a m o h a m e d á n v á s á r n a p o k a t, melyek Kelet-Európában is éreztették hatásukat. Az iszlám bölcsőjénél, Medinában jelentős számú zsidóság élt, amely a szombati ünnepre pénteken vásárolt be, s erre a napra gyűltek be a környező vidék nomád arabjai vásározni. Mohamed tudatosan tette a pénteki sokadalom napját ünnepnappá, s a vásár déli befejezését a jiénteki istentisztelet kezdetévé. Jellemző a Korán egy idevonatkozó parancsa (LXII. 9): „Ha a pénteki imára szólítanak, siess Allah dicsőítésére, és hagyd a vásárt !" A pénteki vásározás terjedt el az egész mohamedán világban, sőt a kazár birodalomban is. Ugyancsak péntek volt a heti vásár napja a XII. századi Novgorodban, és ez honosodott meg a régi Oroszországban. Itt a pénteki vásárhelyek mellett épültek fel azok a pénteki istentiszteletet tartó templomok, amelyeket a bizánci keresztény Paraszkeva 'Nagypéntek' ünnepből megszemélyesített női védszentről neveztek. Bizánci ünnepekhez kapcsolódó évi vásárok egyébként Oroszországban is voltak. A mohamedán szent helyeken zarándoklat idején mauszim-nak. nevezett évi vásárokat tartottak; a legnagyobb sokadalmak Bagdadban, Bokharában és utóbb Jeruzsálemben jöttek össze. E nagy forgalmú helyeken állandó bazár is működött. Mint sajátosságot nem hagyhatjuk említés nélkül az állandó vásár mozgásban levő, folytonosan költöző, nomád válfaját. Ilyen kísérte Batu kán hatalmas táborvárosát, amint a Volga bal partján ingámozgásszerűen vándorolt fel s alá. Ez a példa szemlélteti, hogy a vásárhely kötetlenebb volt minden egyéb városfejlesztő tényezőnél. Minthogy a vásár nem volt épülethez kötve, és nem igényelt egyebet út menti száraz helynél és az állatok itatásához szükséges víznél, a fejedelmi vagy földesúri önkény tetszés