Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
A 378. évi szarmata betörés Gratianus ellenintézkedései Gót—alán— hun népcsoport betelepítése Pannoniába A római uralom utolsó évei azonban a hadrianapolisi csatavesztés (378 augusztusa) híre elterjedt a Duna-vidéki barbárok között, nemcsak a bánáti szarmaták csaptak át Moesia prima területére, hanem a Duna-Tisza közén élő rokonaik is megmozdultak, és Valériát meg Pannónia secundát támadták meg. A támadás egyik fő iránya a jelek szerint a tolna—baranyai limes-szakaszt érte, ahol a limes mögötti terület pénzforgalmában 378-tól komoly törés mutatkozik. Ambrosius szerint azonban ekkor nemcsak a határsáv, hanem Valeria belső részei is sokat szenvedtek. A szarmatákkal csaknem egyidőben a keleti kvádok Valeria északi részeit pusztították. A kisárpási éremlelet elrejtését a kvádok megmozdulásával hoznánk kapcsolatba. Az á~kkori harcok Aquincum körzetét sem kímélték, a budakalászi őrtorony bizonyára nem az egyetlen kiserőd volt, amit ekkor felégettek. A bal parti népek szertekalandozó csoportjai nem találkoztak komolyabb ellenállással. A nagyobb táborok, a megerősített telepek helyőrségei, akárcsak 374 —375-ben, most is a falak mögül nézték az ellenséges portyák fosztogatásait. 157 A Sirmiumba visszahúzódott Gratianus a szarmaták elleni hadmüveletek irányításával a Duna vidéken már korábban érdemeket szerzett El. Theodosiust bízta meg, aki Valeria katonai és polgári kormányzójával, Maioranusszal együttműködve, most is sikereket ért el KeletPannoniában. Délkelet felől azonban újabb veszély fenyegette Pannoniát, amikor a hunok, majd nyomukban az alánok és a keleti gótok 378 késő őszén elárasztották Kelet-lllyricu mot. Gratianus a tehetetlen Maurus cornes helyett Theodosiust nevezte ki Illyricum katonai parancsnokává, és amikor Theodosius e poszton is helytállt, 379 január 19-én maga mellé vette társuralkodónak, Valens egykori birodalomrészét meg Kelet-Illyricumot bízva gondjaira. 158 Ezt követően a két uralkodó együttes erőfeszítései eredményeként 379 tavaszára Pannoniában megszilárdult a helyzet. De az uralkodóknak arra már nem volt sem erejük, sem pedig idejük, hogy további büntető hadjáratot vezessenek a barbárok földjére. Gratianust az alemannok betörése sürgősen a Rajna vidékére hívta, míg I. Theodosiust a bellum Gothicum feladatai várták a Balkánon. A valeriai limes megerősítése, az erődláncolat kiesett tagjainak pótlása elmaradt. Szerencsére olyan mértékben, ahogy Theodosiusnak 379 végétől kezdve sikerült a Balkánon rendbe hoznia a viszonyokat, csökkent átmenetileg a pannon határsávra nehezedő külső nyomás is. Része volt ebben annak is, hogy 380 nyarán keleti gótokból, alánokból és hunokból álló népcsoportot telepítettek szövetségesként Valeria déli és Pannónia secunda északi részeibe és e foederatus népek a szarmata portyáknak is útját állták. Egyedül 384 —5-ben hallunk szarmata betörésről, de ez is valószínűleg Pannónia secunda Dráva —Száva közötti részeit érte. Egészen I. Theodosius haláláig (395) aránylag még rendezett viszonyokkal számolhatunk a Drávától északra fekvő kelet-pannoniai határsávban. Erre mutat Val. Dalmatius Ida-majori felirata, valamint Amantius tevékenysége, aki a hetvenes évek szarmata betöréseitől sújtott Délkelet-Pannoniában a romanizált lakosság és a betelepült keleti gót alán—hun népesség békés egymás mellett élésén munkálkodott egészen a századfordulóig. 159 A Duna menti viszonyok megszilárdításához nagy mértékben hozzájárult I. Theodosius, új típusú foederatus-politikája, amelynek eredményessége Themistius és Pacatus dicsőítő beszédein túlmenően a történeti tényekből is leolvasható. 160 I. Theodosius haláláig a rómaiak Aquincum körzetében is megszállva tartották a fontosabb jobb és bal parti erődöket, ahová ekkor — a IX. kerületi Csillag és Lónyai utcák találkozásánál előkerült éremlelet tanúsága szerint még eljutott a katonáknak járó zsoldpénz. És ha a következő években — részben talán a sirmiumi pénzverde bezárása miatt — akadozott is a zsoldfizetés, a szarmata front, ahova Valeria is számított, erődjeiben Claudianus udvari költő szavai szerint még 399-ben is ott állomásoztak a határvédő lovas osztagok (cunei). Néhány évvel később, 404-ben is számon tartották még a ravennai udvarban a szarmata határvidéket. 161 Budapest területén azonban ekkor már csupán néhány kisebb települési központtal számolhatunk az óbudai tábor és katonaváros területén. Az I. Valentinianus korában kiépült kiserődrendszer viszont ez idő tájt már romokban hevert, és az aquincumi polgárvárosban sincs biztos nyoma a romanizált lakosság jelenlétének. 162 400 körül a Tisza völgyéből felkerekedett asding vandálok, alánok és szarmaták nyugatra vándorlása zúdult végig a Duna könyöke vidékén. Az itteni félbarbár földműves telepesek, határőrkatonák nagyobb számban csatlakoztak a népmozgalomhoz. A hunok elől menekülő gótok és más népek törtek maguknak utat 405-ben Kelet-Pannonián keresztül Itáliába. E nagy erejű népmozgalmat követően, amely a kelet-pannoniai határvédelem maradványait is elsöpörte, Keiet-Pannonia és ezen belül Aquincum körzete de facto az Uldin-féle hunok érdekkörébe került, ha e terület szerződéssel való átadásáról ekkor még nem is lehet szó. 163
