Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

kilométeres arcvonalon szembenéztek most már Kelet-Pannoniával és Moesia su periorral. A megváltozott helyzet azt kívánta, hogy a szarmatákkal szomszédos határsávot ne aprózzák fel több katonai parancsnokság között, hanem egységes irányítás alá helyezzék. Az említett és talán még egyéb más szempontok érlelték meg Traianus ama döntését, hogy az addig osztatlan Pannoniát egy nyugati és keleti, a hivatalos szóhasználat szerint Felső és Alsó (superior és inferior) tartományrészre ossza, és az utóbbihoz visszacsatolja a 86-ban Moesiához osztott Dráva Száva közti területrészt, amely most már a szarmatákkal volt határos. Pannónia kettéosztásának előkészítése még a 106. év második felében történhetett, minthogy a kettéosztás 107 elején a gyakorlatban már megvalósult.

7

'' Alsó-Pannonia igazgatását, minthogy e tartomány területén akkor még csak egy légió, az óbudai állomásozott, praetori rangú kormányzóra (legátus Augusti pro praetore) bízták. A tartományi helytartó székhelyét pedig a légió állomáshelyén, Aquincumban jelölték ki, amely ettől kezdve két évszázadon keresztül Alsó-Pannonia katonai és közigazgatási központjának számított. P. Aelius Hadrianus-t, a későbbi császárt nevezték ki az új tartomány első helytartójának.

74 Az újjárendezés ugyancsak évszázadokra megszabta a Budapest területén állomásozó csapatok táborhelyeit és hadrendjét. Egymásba kapcsolódó intézkedési sor eredőjeként került most a legio II adiutrix az óbudai táborba. A pannóniai légiók átcsoportosítását a legio X V Apollinaris áthelyezése indította el. Az említett légiót a háború befejezése után ugyanis nem küldték vissza Carnuntumba, hanem Keletre irányították. Ez az intézkedés váltotta ki azután a pannóniai légiós táborok helyőrségeinek újabb elosztását. Carnuntumba az addigi vindobonai helyőrséget, a legio XIIII Geminát osztották be. Helyére az első dák háború végén Óbudára helyezett legio X Geminát irányították Vindobonába. Óbudára viszont visszatért a korábban már itt járt legio II adiutrix, amely ettől kezdve, kisebb megszakításokkal, egészen a római uralom végéig az óbudai légiós tábor állandó helyőrsége maradt. A szervesen egymáshoz kapcsolódó és kétségtelenül közel egy időben történt fentebbi intézkedések magukon viselik a dák háborúk befejezése után szükségessé vált katonai átrendezés bélyegét. Megvalósításukat éppen ezért még 106 végére, 107 elejére tehetjük.

75 A jelzett átrendezés keretében a budai oldalon nem változtattak az auxiliaris táborok addigi elhelyezésén. Helyőrség-cserére került azonban sor Albertfalván, ahol a korábbi ismeretlen nevű lovas csapatot legkésőbb 110-ben az ala I Flavia Britannica milliaria váltotta fel. Egészen a Marcus-féle háborúkig ez a britanniai ala tartotta megszállva az albertfalvai tábort.

711 Nem történt viszont helyőrségváltás a vízivárosi táborban. Az ala I Frontoniana nem követte a legio X Gemina-t Felső-Pannoniába, hanem állomáshelyén maradt, ahol egészen a tízes évek végéig számolhatunk jelenlétével.

77 Duna-balparti erődökről, amelyek Carnuntummal (?) és Brigetióval szemben Traianus idejében épültek, Aquincum körzetében egyelőre nincsen tudomásunk.

78 A Domitianus-kori háborúk után Budapest földjén kialakult hadrenden tehát lényegében Traianus idejében sem változtattak. Továbbra is egy légió és két lovascsapat, vagy 7500 katona tartott itt őrszolgálatot. Ez több mint a fele az újonnan szervezett tartomány mintegy 14 000 főnyi haderejének. A katonai súlypont az új tartományon belül is változatlanul Aquincum szűkebb körzetében maradt. Az északi határtartományok ügyeinek rendezése lehetővé tette Traianus számára, hogy 113ban az Armenia feletti szuzerenitás ürügyén a birodalom keleti vetélytársai, a parthusok ellen forduljon. E háborúba Alsó-Pannonia seregéből is vontak el csapatokat. Az aquincumi legio II adiutrix expedíciós különítménnyel (vexillalio) vett részt a háborúban. A tartomány auxiliaris seregéből az ezres létszámú ala 1 Flavia Aug. Britannica nevű csapatot, amely a dák háborúk után Albertfalva táborát őrizte, küldték többek között keletre. Az arcvonalra vezényelt csapatok helyét azonban többnyire máshonnan, így Dalmatiából, Moesiából ide irányított alakulatokkal pótolták.

79 Óvakodtak tehát attól, hogy nagyobb mértékben meggyengítsék a szarmatákkal szembenéző arcvonalat. Nem jártak el azonban ilyen körültekintően a két Moesia és Dacia esetében. Alsó-Moesiából, valamint Daciából teljes látszámú légiókat (legio I Italica, illetőleg legio I adiutrix), légiós különítményeket és segédcsapatokat irányítottak keletre. A védősereg meggyöngítése ebben a körzetben megbosszulta magát, amikor Traianus halála hírére az alföldi szarmaták, az Alduna mentén élt roxolánokkal szövetségben, rátámadtak a dunai tartományokra. Elsősorban Dacia forgott ekkor veszélyben, amelynek az Olt és a Temes közötti része a két szövetséges nép közé ékelődött. De a háború későbbi szakaszában, amelyet L. Caesennius Sospes felirata expeditio Suebica et Sarmatica néven említ, a Dacia és Moesia felől visszaszorított szarmaták, továbbá az ugyancsak fegyvert ragadó kvádok Pannónia határvidékére is betörtek elég nagy erővel.

80 Az óbudai légiós tábor területén, a mai Laktanya utca 26 előtt ekkor rejtette el valamelyik katona összegyűjtött kis pénzét, huszonkilenc ezüst szeszterciuszt, melyet később már nem volt Aquincum helytartói székhely A Traianuskori hadrend A par thus háború A svébek — szarmaták elleni hadműveletek