Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
41 -42. Traianus nagy bronzérme Albertfalváról. (Elő- és hátoldal) Rapax pótlására a hadvezetés Germaniából a mainzi legio XIIII Gemina-t irányította Pannoniába. A tartományban állomásozó auxiliaris csapatokat, a szarmaták mozgékony lovastaktikájának ellensúlyozására, kisebb seregtestekbe vonták össze. Az egyik ilyen három pannóniai cohorsból álló sereget vezette Attius Priscus, a legio 1 aduit rix későbbi tribunusa. A szomszédos Noricumból is hoztak ekkor csapaterősítéseket. Az ala Auriana I, valamint a 89 90 előtt még Carnuntumban állomásozó ala I Titngrorum Frontoniana e háború eseményeive] kapcsolatban került hozzánk. 54 A hadszíntérre irányított komoly katonai erők bevetésével az év végére sikerült a szarmatákat a markomann és kvád szövetségeseikkel együtt kiszorítani Pannoniából. A harcok utolsó szakasza a keleti határvidéken játszódott le, ahol a császár is megfordulhatott. A Budáról ismert Domitianus-kori építési felirat azonban független ettől a feltételezhető császárlátogatástól. 55 A felirat vagy közvetlenül a háború előtt, vagy azt követően, 94 5-ben készült. A rómaiak nagyobb győzelmet ebben a háborúban sem arattak. Ezt abból is láthatjuk, hogy Domitianus visszatérve Rómába a fényes diadalmenet helyett megelégedett a szerényebb „üdvözlés" (ovatio) elfogadásával. 56 r A támadók kiszorítása után békekötésre nem került sor. A következő években változatlanul háborús állapot állott fenn a birodalom és a szomszédos svébek meg szarmaták között, ami szükségessé tette a pannóniai határvidék további megerősítését. A limes kiépülésének második szakaszaként tarthatjuk ezt számon. A határ- A nyolcvanas évek végén Germaniából Pannoniába áthelyezett ezres látszámú ala Flavia védelem Domitiana Britannica, amelynek katonái a Duna menti harcokban tanúsított vitézségük T—3'után jutalmául római polgárjogot kaptak, Vindobonába (Bécs) került. 57 A 101 előtt kifejtett nagyarányú építőtevékenységét tekintve lehetséges, hogy a legio XIII Geminát már ekkor felhozták Poetovióból a Duna mellé. Valószínűbb azonban, hogy az áthelyezés csak 98-ban történt meg. 58 A svébek betörése megmutatta Brigetio körzetében a határvidék sebezhetőségét. A moesiai seregből a legio I adiutrix idehelyezésével erősítették meg a kvádokkal szembeni frontszakasznak ezt a stratégiai szempontból fontos pontját. 59 Ettől kezdve négy teljes légió állomásozott Pannoniában. A század végén pedig már mind a négy légió felzárkózott a Duna vonalához. Sor került a háborútól erősen sújtott budai oldal hadrendjének felülvizsgálására és átszervezésére. A harcokban nagyobb emberveszteséget szenvedett legio II adiutrix-et kivonták az aquincumi határsávból, és visszairányították Felső-Moesiába, ahol 94 5-től kezdve mutatható ki jelenléte. Pótlására a legio IIII Flavia-t helyezték ide, amely részben az elpusztult óbudai ala-túhor helyén, a mai Árpád-híd vonalától északra és az óbudai új lakótelep XII. számú épületétől keletre húzódó területen új castra legionis építését kezdte meg. A légiós tábor építésével kapcsolatosan kezdte meg működését a mai Kiscelli utca nyugati végén és a Bécsi úton katonai téglavető és kerámiaműhely. A vízivárosi ala-tabor helyőrsége ugyancsak megsínylette a svéb szarmata háborúkat. A tábor déli temetőjéből előkerült sírkövek nem vezetnek túl Domitianus uralkodása idején.