Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

pontos adatokkal. Aránylag nagyobb telepre utal a békásmegyeri, amely elfoglalta a jelenlegi Vízművek terüjjetét, észak felé pedig a szomszédos Tanácsi üdülő telkére is átterjedt. A zuglói dombok sávjában viszont inkább több, egymás mellett élt kisebb település rajzolódik ki. Egyes lelőhelyek (mint Lágymányos) egész rövid ideig használt, átmeneti település benyomását keltik. Talán a lakosság pásztor-állattartó rétegének ideiglenes lakóhelyei ezek, az állattartást is a mezőgazdasági munka szolgálatába állító és súlyponttal földműves-iparos lakosság állandó jellegű telepeivel szemben. Az utóbbi Vál-telepek lakottsága általában a korszak végéig (H B

2

: i.e. 750 — 700) követhető nyomon. Néhány helyen azonban, mint Békásmegyer, III. kerületi Bécsi út, Tabán, Zugló, az urnasíros telepek használatára a 700 körüli évek utáni időből is rendelkezünk adatokkal. A telepek lakóházainak elrendezésében, felépítésében nem találunk komolyabb előrehaladást a korábbi századokhoz képest. A felszínre épült, sövény falas, négyszögű házak vagy a szabálytalan tojásdad alakú és négyszögű teknőkbői összekapcsolt lemélyített lakóhelyek alig különböznek a megelőző bronzkori telepmaradványoktól. A lakóházak, illetőleg gödörlakások belsejében központi helyet foglalt el a lesározott tűzhely vagy tűzhelygödör. Az egyik 20. Tokos bronzbalta a bronzkor végéről (budai békásmegyeri lakóházban a szövőszék nyomait oldal) is megtalálták (19. kép). A lakóházak szomszédságában kaptak helyet az élelemtároló vermek (Zugló, Bazsarózsa út). Edény- A tabáni és békásmegyeri teleprészeken edényégető kemencéket is találtak. A kétosztatú, muveaaég áttört, rostéllyal és tüzelő előtérrel ellátott agyagkemencék formája és berendezése a neolitikum óta alig változott. A sokszor megtárgyalt agyagművességet

71 csak összefoglalóan említjük. A telepek és urnasíros temetők gyakoribb edényformái a hengeres nyakú, öblös hasú amforaszerű urnák, melyeknél a vállhajlatban többnyire két kis fül található. Említhetők a füles csészék, a későbbi változatoknál perem fölé emelkedő füllel, a behúzott szájperemú tálak korábbi síkozott és későbbi turbántekercses változatai, valamint a szalag és bütyök díszű, durvább fazekak és a telepekről ismert, nagyméretű gabonatartó hombárok. Az emlékanyagban külön színt jelent a pünkösdfürdői temető kerámiája, amelyből a csizma, illetőleg madár alakú edényeket emelhetjük ki. Fém- A Vál-műveltség idején megnőtt a bronzművesség szerepe, ami a bronztárgyak széles körű muvesseg elterjedésével járt. A békásmegyeri telep öntőmintái utalnak arra, hogy a legtöbb munkaeszköz (balta, sarló, kés), illetőleg ékszer a helyi bronzöntő műhelyekben készült (20. kép). E helyi műhelyek nyersanyagellátásának kérdései még tisztázatlanok. A korszak raktárleleteinek összetételét tekintve igen gyakori lehetett a sérült, törött bronztárgyak beolvasztása és újraöntése. Az ipari és mezőgazdasági munka eszközkészletének legfontosabb darabjai a tokos, füles bronzbalták, melyek duzzadt karimájú, bordadíszes példányai Budapest területén is elég gyakoriak. Ritkábbak a bordákkal merevített, lapos nyelű bronzsarlók. Mindkét eszköztípus a halomsíros műveltség megfelelő eszközeit fejlesztette tovább. A korszak egyik jellemző eszköztípusa az ívelt hátú, nyeles vagy tüskés markolatú, úgynevezett „urnamezős" bronzkés. A Dunából kihalászott antennás végű bronzkés a Lipovka-típusú antennás kardok

72 fémművességi köréhez kapcsolódik. A csókái példánytól eltekintve a kések a Dunától nyugatra, a délkelet-alpi vidéken fordulnak elő a leggyakrabban. Készítési helyük is valószínűleg ebben a körben, talán a Rusecsoport területén kereshető. Fegyverek A korszak fegyvereit Budapest területén majd kivétel nélkül szórványleletekből ismerjük (18. kép). A Vál-műveltség korai szakaszához (H A

2

) sorolhatók a gyűrűs markolatrészükben kissé ívelt és az úgynevezett Illertissen-típushoz közel álló gyűrűs markolatú bronz kardok. A gyűrűs markolatú kardokból alakulhatott ki a X- IX. század (H B

x

) jellemző kardformája, a csészés mar-