Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A Zók (Makó) csoport A Harangedény műveltség kori műveltség alapjait. A kettő közötti sávban, Észak-Dunántúlon és az Alföld nagyobb részén viszont ugyancsak erőteljes anatóliai — keletbalkáni és gyengébb sztyeppéi, valamint mindezek mellett még északnyugati irányból is kapott ösztönzésekre a zóki-műveltségnek a Baden (Kostolac) helyét elfoglaló makói csoportja formálódott ki.

37 Ennek az utóbb említett és az újabb kutatásoktól körülhatárolt kora bronzkori jellegű csoportnak eddig ismert lelőhelyei három területen sűrűsödnek: 1. a Tisza—Maros—Körös szöglet, 2. a Balatontól délkeletre, a Kapós Koppány völgyében, 3. az előbbieknél kisebb mértékben Budapest és tágabb körzetében. Budapest és határában a budaőrsi repülőtér déli szomszédságából, a Tabánból és a III. kerületi Aranyhegyi útról tartunk nyilván telepanyagot, a Várhegyről pedig szórványdarabot. Nagyon valószínű, hogy a Zók (Makó) lelethorizontjára, szintjére tehető az a három tűzdelt barázdás díszű, de nem Retz — Gajár-típusú tabáni edény, amelyek közeli megfelelőit Domonyból és Pécsváradról idézhetjük. A Zók (Makó) budapesti hagyatékából egyetlen sírleletet ismerünk, a XIV. kerületi Szentmihályi úti zsugorított csontvázas magányos sírt (10. kép). Melléklete kettős csonkakúpos, tölcséres nyakú, füles edény. Jó megfelelőjét az ugyancsak csontvázas sírból származó tarnazsadányi edényben ismerték fel.

38 A mai, még szerény leletanyaga ellenére is Zók (Makó) tekinthető az esetleg továbbélő Kostolac-elemek mellett Budapest területén a korai bronzkori műveltség alaprétegének. A Duna-kanyar vidékén és Budapest területén a bronzkori műveltség kialakulásához a döntő ösztönzést azonban a Harangedény-műveltség adta meg. Díszes, harang alakú agyagedényei (11. kép) után így nevezzük azt a műveltséget, amelynek meghonosítói, az íjjal meg nyíllal, háromszög alakú (triangularis) fém tőrrel (2.1 kép) és a sarkainál átfúrt érvédő kőlemezzel felfegyverzett harcos-kereskedő csoportok, a III. évezred második felében Kisázsia északkeleti részét behálózó mezopotámiai akkád, majd asszír kereskedő telepeseihez hasonlóan, a spanyol félsziget déli részeiről kirajzva Európa távoli területeire is eljutottak. Megtalálták az utat a brit szigeteknek az új fémanyag szempontjából fontos, gazdag ónlelőhelyeihez. Más csoportok ugyanakkor észak vagy dél felől megkerülve az Alpokat, AlsóAusztrián és Morvaországon keresztül egészen a borostyánkőparthoz vezető Visztuláig felhatoltak. Kétségtelen, hogy Budapest és körzetébe is e területnek az észak— déli, valamint kelet nyugati irányú cserekereskedelem szempontjából a Duna völgyében elfoglalt egészen kivételesen kedvező fekvése csalogatta e harcos-kereskedő telepeseket. Valószínűleg a morva meg a a Duna vonala mentén künkre.

39 Békásmegyertől kezdve egészen a Csepelszigetig kisebb csoportokban, de a lelőhelyek számát tekintve aránylag sűrűn szállták meg a budai meg a pesti oldal, valamint a dunai szigetek közlekedési-kereskedelmi szempontból fontosabb helyeit (a térképen 33, 36, 41, 42, 43, 51, 52, 53,54, 59, 64, 73, 98 sz.). Nem nyomultak be viszont mélyebben sem az Alföld, sem a Dunántúl területére, ami nem jelenti azt, hogy befolyásuk nem érvényesült Budapest tágabb körzetében. A Dunántúl és az Alföld területének nagy részével szemben azonban a Duna-kanyar vidékén és Budapest földjén a Harangedény-műveltség jelenti azt a minőségében is új, formáló elemet, amely tőlünk keletre és nyugatra egyaránt hiányzott, vagy csak áttételesen, gyengén jelentkezett. A Duna-kanyar vidékének sajátos földrajzi helyzetéből adódott, hogy a korabronzkori műveltség kiformálásában közvetlenül sem a sztyeppéi, sem pedig a déli, anatóliai balkáni hatások nem játszottak említést érdemlő szerepet. A hagyományos nevén Nagyrévi-nek jelölt, korai bronzkori műveltség vidékünkön nem közvetlen sztyepbécsi medencékből jutottak el vidé-