Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

meg. Ha ez a néhány emlék nem is bizonyít, de a feltételezéshez szilárd következtetési alapot szolgáltat. Különösen, ha ugyanarra az eredményre vezet, mint az ok levéladatok értékelése. Nem kell megismételnünk a pesti szászok magdeburgi kereskedelmi kapcsolatait, de eszerint is úgy látszik, nemcsak a bronzöntés remekeit, de magát a technikát is innét vettük át, mint erre egy oklevélből következtethetünk.

69 Ebben ugyanis Henrik pesti német harangöntő mesterről és a kispesti szász polgárokról történik említés. Nem kétséges, hogy a XIII. század elején Pesten a bronzöntés jelentékeny iparág már. Henrik pedig mint a kánai és telki kolostorok szőlőinek egyik bérlője jelenik meg az iratban. Bronzáruk behozatala azonban nem szűnik meg. A Csut (Csőt) falu

70 maradványai közt lelt ereklyetartó mellkereszt hasonmása kijevi gyártmány 1230-ból, amely típus azonban Oroszországban csak a városokban volt elterjedve,

71 és főleg száz százötven km-nyire Kijev körül fordulnak elő (197. kép). Magyarországon több hasonló vagy közelálló példányuk ismeretes, bizonyítva azt, hogy ebben a korban a bizánci iparművészet peremterületéhez, talán éppen Kijevhez fűződő kereskedelmi kapcsolat igen élénk és gyümölcsöző (pl. a kolozsvári, egri, székesfehérvári, rákospalotai, pécsi, stb. kereszt).

72 A kereskedelmi utak között ennek az északkeleti útnak a jelentősége növekedett meg leginkább az államalapítás első évtizedeiben. Kereskedelmi jelentősége mellett fontos, de kevéssé kidolgozott kulturális kapcsolatokra engedkövet-keztetni. Számos más öntvény préselt, vésett és zománcos dísz-fémtárgy; boglárok, csüngők, gyűrűk és könyvveretek, sarkok származását — legalább két-három példán keresztül — igazolni egyelőre nem vagyunk képesek (198. kép). Kivéve természetesen a limoges-i származásra utaló zománcos csüngő-, feszület- és verettöredékeket. A vár feltöltésének majd egész területén az eredeti felszín felett megtalálható a XIII. század második felére jellemző hazai fehér, úgynevezett vászonáru. Lassúbb kézi korongon készültek ezek a fazekak, és többszáz éves középkelet-európai formát fejlesztenek tovább. A hason és az edénytesten futó majdnem párhuzamos rovátkákból álló spirális bekarcolás már ugyancsak több száz évvel azelőtt divatban volt a Kárpátmedencétől északra. Gyakran előfordulnak a tálszerűen kiszélesedő magasabb, alacsonyabb csészeformák (199. kép) a fezekak, bögrék, palackok, és kancsók mellett. Ez utóbbiak már valószínűleg balkáni és mediterrán hatástól nem függetlenek. A paleckformát nem tartják idegennek és talán helyi gyökerekre vezethető viszsza. Az időpont különben nemcsak az iparművészettörténet, de általában a technika történet szempontjából sorsdöntő, legalábbis 197. Ereklyetartó mollkereszt a Tétény határában feltárt Csut (Csőt) falu területéről, 1230 körül Ê ^ I Fazekasmesterség 198. Könyv-sarokveret Nyékről