Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Ákos mester krónikája nem maradt ránk; művének két folytatója, Kézai Simon mester és a névtelen budavári ferences az V. István királyig terjedő krónikát úgy dolgozta át, illetőleg fejlesztette tovább, hogy a szerző nevét sem jegyezte fel, ez egyébként jellemző a kor irodalmára. A krónika mindamellett olyan sajátos megjegyzéseket tartalmaz, olyan sajátos ismeretanyagról tanúskodik, ami csak Ákos mester személyével és pályájával kapcsolható össze. Mindenekelőtt feltűnik a szerző méltatlankodása azon, hogy a régi krónikák szerint csak a hét honfoglaló kapitány jött be az őshazából, és ők népesítették be Pannóniát, az Ákos-nemzetségről pedig nem írnak semmit: „Honnan ered hát akkor Ákos, Bor és Aba nemzetsége, meg más nemes magyaroké, holott ezek nem telepesek, hanem Szittyaföldről származnak? !"

232 E megjegyzéssel Ákos mester nem csupán saját családját emeli ki, hanem főnemesi osztálya szemléletének ad hangot. Alább hangsúlyozza a magyar főnemesség „kommunitását", amelyben Árpád a többi honfoglaló nemzetségfővel egyenrangúnak tűnik, és a továbbiakban teret szentel annak, hogy számba vegye a nyugatról bevándorolt főúri nemzetségeket, és megírja származásukat. István király történetében, a székesfehérvári bazilika alapításának elbeszélése után olyan krónikába nem illő részletességgel sorolja fél a kincstár Szent Istvánnak tulajdonított darabjait, ahogy csak kincstárnok ismerhette. Egyebek mellett két misemondó ruháról megmondja, hogy hány márka súlyú arany volt beleszőve, és milyen egyházjogi kiváltság fűződött hozzá.

233 Még jellemzőbb az, amit a budai káptalanról páratlan célzatossággal elmond. A budai A káptalant, mint fentebb kifejtettük, Orseolo Péter alapította, akinek rossz emlékű uralmát káptalan a ran

k maradt váradi és zágrábi királylajstrom el sem ismerte, uralkodását „interregnumnak" "töruhiete tekintette, és regnavit (uralkodott) helyett megvetően a regnum prefuit (az ország élén állt) kifejezéssel illette, a régi geszta meg még becsmérlőbben emlékezett meg róla.

234 Ilyen uralkodóhoz pedig nem lehetett kapcsolni a budai prépostság alapítását, aminek megírását szerzőnk több okból is szükségesnek látta. Minthogy Szent László tényleg közreműködött az egyház fejlesztésében, kézenfekvő volt a gondolat, hogy a prépostságot korszerű kifejezéssel a „szent királyok" alkotásának tüntesse fel. Az alapítás történetének megrajzolásához nem kellett messze mennie. Az előtte fekvő régi geszta a székesfehérvári prépostság alapításáról elmondta, hogy István az általa legyőzött Keán bolgár-szláv fejedelem kincseit adta az általa alapított bazilikának. Szerzőnk nem erőltette meg szellemét, mikor közvetlenül ezután így rajzolta meg a budai egyházalapítást: (67.) „Azután Szent István király fiával, Szent Imrével és a királynéval abba a városba ment, melyet Óbudának hívnak. S minthogy ott semmi kegyes munkát a Krisztusban nem találtak, melyben a világ teremtőjét dicsérhették volna, a szentséges király az említett Keánnak, a bolgárok és szlávok fejedelmének kincseiből, kit megölt, a város közepében azonnal nagy monostort kezdett építeni Péter és Pál apostolok tiszteletére, azt sok jószággal gazdagította, és a római egyházéhoz hasonló szabadsággal ruházta föl a római udvar emlékezetére és tiszteletére, melyet személyesen meglátogatott. Midőn tehát ezt építették, a kőfaragó mestereket Görögországból hozták, és a szentséges király áhítatosság okáért a királynéval együtt ott tartózkodott, s a királyné gondoskodott a keresztekről, táblákról és ékességekről. S minthogy ez a megkezdett nagy munka sok esztendeig tartott, ezért a kolostort Szent István király életében nem lehetett befejezni, hanem sok idő múltával Szent István király unokája, a szentséges László király fejezte be a művet, hogy tudniillik szépapja fogadását teljesíthesse, amint alább bővebben elő lesz adva. Szent István királynak pedig fő szokása volt, hogy minden egyházat, amelyet alapított, minden évben háromszor meglátogatott. És amikor az egyházakhoz érkezett, legelőször is mindegyik oltár elé járult, és mindegyik előtt egy imádságot mondott. Végül kimenvén az egész egyházat körüljárta, a falak és tetők romlásait vagy repedéseit éles szemekkel és aggodalmasan megvizsgálta, és rögtön intézkedett a kijavításáról. Nem is távozott addig a városból, amíg nem látta, hogy helyreállították."

235 (168.kép) Az, amit itt olvasunk, nem történelem, hanem jámbor óhaj írásba foglalása. A következő kívánságok tükröződnek benne: 1. Sok birtok. 2. A római egyház szabadsága. 3. Péter-Pál napi búcsú. 4. Értékes kegyszerekkel való ellátás. 5. A templom újjáépítése. Ákos mester, mint a margitszigeti apácák gondnoka, látta, hogy az apácák mennyi birtokot kapnak a királytól, és milyen kiváltságokban részesülnek. E kiváltságok közül legkívánatosabb a „római egyház szabadsága" volt, ami azt jelentette, hogy az egyház nem függött sem püspöktől, sem érsektől, hanem közvetlenül a messze levő római pápának volt alávetve. Birtokolta ezt a jogot a székesfehérvári ispotály és a somogyvári apátság a XII. század óta, és kieszközölte IV. Béla 1257-ben a margitszigeti apácák számára is.

236 Csak a király elhatározásától függött, hogy nem halmozta el a budai prépostságot is birtokokkal, és nem járt közben Rómánál az óhajtott „szabadság" ügyében. Királyi közbenjárással meg lehetett volna szerezni a prépostságnak egy Péter-Pál napjával kezdődő kéthetes búcsút, ami lehetővé tette volna a legforgalmasabb nyáridőben, Péter-Pál