Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

164. Budai hiteleshelyek pecsétjei a XIII. század második feléből. 1. Óbudai káptalan (pecsétkép: Szent Péter). 2. Felhévízi keresztes konvent, ill. a Szent István ispotály (pecsétkép: magyar keresztes). 3. Margitszigeti apácakolostor (pecsétkóp: felül a Boldogasszony, alul IV. Béla és felesége felajánlja Margitot). A felvételek a Kumorovitz L. Bernát egyetemi tanár által készített és közlésre átengedett peesétmásolatok nyomán, természetes nagyságban készültek. Buda város 1292-től ismert pecsétje, melyet a tatárjárás előtti várospecsét rajzának felhasználásával Kun László idején faragtak, előlapján a hétszer vágott királyi címert és a tulajdonos köriratát: SIGILLUM NOVI CASTRI PESTIENSIS (A PESTI ŰJ VÁR PECSÉTJE) tüntette fel, míg hátlapján háromtornyos várat és leoninus versköriratot ad: S. HAC SUB CONCLAVI PEST CASTRI VERBA SERATI (EZEN PECSÉTHÁTLAP ALATT A BEZÁRT PEST VÁR SZAVAI)

207 (165—166. kép). Ismerjük emellett a XIII. századból az óbudai káptalan, Bíróságok Ákos óbudai prépost, a felhévízi keresztes konvent és a margitszigeti apácák pecsétjét, míg a premontreiek mandula alakú viaszpecsét jenek körirata ma már nem olvasható.

208 Városunk jogi írásbeliségének kifejlődésére döntő módon hatott, hogy a XIII. században itt választotta állandó székhelyét két országos bírói fórum. IV. Béla trónraléptéig királyaink — attól eltekintve, hogy a húsvét előtti nagyböjt (quadragesima) idején és Szent István napján Székesfehérvárott törvénynapokat tartottak — állandóan úton voltak kíséretükkel együtt. Kényszerítette őket erre az, hogy a hatalmas kíséret ellátását csak úgy tudták biztosítani, ha királyi kúriáról kúriára haladva élték fel az oda gyűjtött élelmet. Az országot bejáró király és a királyi udvar bírája, az országbíró ennek megfelelően a vidéki tartózkodási helyeken ítélkezett a felmerült jogi ügyekben. A királyi egyházak világi pőréiben maga a király döntött, míg a király elé utalt nemesi birtokperekben, hatalmaskodási ügyekben stb. az országbíró mondott ítéletet. Többnyire önállóan utazott a nádor, aki tartózkodási helyein és a nádori gyűléseken köznemesek és királyi népek felett ítélkezett. A XIII. század harmincas éveitől a gazdasági, társadalmi és művelődési fejlődés a jogszolgáltatás korszerűsítését tette szükségessé. A káptalani székhelyeken lefolytatott „istenítéletek"-ben megrendült a hit; egyre több hospes-telep nyerte el az önálló bíráskodás kiváltságát; a vándorló udvari és nádori bíróságok pedig nem tudták ellátni az uralkodó osztály jogszolgáltatását. A megyei nemesség 1232-től kezdve saját bírói szervezetet létesített az ispán és udvarbíró mellé rendelt négy szolgabíróval, akik a nemesek helyi pereiben is ítéletet hirdettek. Ugyanakkor megérett a helyzet arra, hogy az úton levő udvari és nádori bíróságok állandó székhelyet létesítsenek. Ez pedig az országbíró és a nádor helyettesének: az alországbírónak és az alnádornak a helyhez kötésével következett be. Egy 1239-i oklevélből észleljük először, hogy az alországbíró a király székhelyén, Budán (Óbudán) ítélkezik. A tatárjárást követő évtizedek — Buda és Pest kettészakítva a két király, IV. Béla és V. István között — nem kedveztek annak, hogy a két alországbíró bármelyike itt székeljen, viszont Kun László idejében éppen a király szüntelen távolléte tette szükségessé a királyi udvar, a „kúria" bíróságának helyhez rögzítését. Az alországbíró 1281-től kezdve kizáró-