Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

mét kelenföldi anyaegyházáéval együtt a kiváltságos bélakúti cisztercita apátság élvezte, és emiatt a veszprémi püspök folytonos támadásának volt kitéve. A püspöknek csak 1291-ben sikerült 50%-os megegyezésre kényszerítenie a bélakúti apátot a sasadi dézsmát illetően, majd újabb tíz évig tartó pereskedés után úgy állapodtak meg, hogy a veszprémi káptalan megkapja a dézsma negyedét és a ,,quarta magistralis" felét, de ebből is évente öt hordó bort tartozik adni a sasadi papnak. Az ezt követő viharos korszakban a sasadi pap ismét az esztergomi érsek védelme alá helyezte magát, nem törődve a veszprémi püspök ismételt kiközösítésével.

121 Nevegy Sasad után nyugati irányban Nevegy, Kemecse és Budaörs sorakozott. Nevegy a tatárjárás után kisiklott a pécsváradi apát kezéből, és az 1298-tól szereplő Nevegyi nemesek kezébe került. Az apát megpróbálta 1325-ben visszaperelni, de mivel a szűkszavú alapítólevélen kívül egyéb bizonyítékot nem tudott felmutatni, Károly király a Ne vegyieknek ítélte. Ekkor határát meg is járták, amiből kiderül, hogy nagyjából a mai Farkasvölgytől őrmezőig terjedt. A határjárás legbiztosabban megfogható pontja a Szék, nevű ,,tó vagy mocsár", melytől észak felé egy száraz völgyben, majd egy árok mentén szőlők között lehetett a Budaörsi útra feljutni. Ilyen földrajzi alakulatot pedig csak a mai Dobogó útnál találunk. Az úton túl észak felé menve a határ a Budakeszire vezető úthoz ért, és ez az út (az Irhás-árokba vezető Nagyszeben út) választotta el Nevegyet Kemecsétől a Kemecse-hegy (a mai Kakukk-hegy) lábáig. Innen kelet felé a „Közmezőn" át a Kalacsne völgyéig (a Farkas völgy ig) haladt, majd felemelkedett a Méh-hegyre, melyben a Farkasrét déli peremét láthatjuk. A hegyről ereszkedett le, — keresztezve egy Sasad felé menő és egy másik, Budára vezető (Budaörsi) utat — és a mai Kelenföldi pályaudvar déli széléhez érkezett, ahol Áronföldével lett határos.

122 Kána Nevegy a Szék mocsárnál a kánai egyház földjével érintkezett. Alighanem a Kánai erdő nevét fordították a beköltöző svábok a XVIII. században Kanaer waldra, ezt értelmesítették népetimológiával Kammerwaldra, és ennek magyarra való visszafordítása révén keletkezhetett a Kamaraerdő elnevezés. A Kamaraerdő keleti szélén, a fennsík 203 m magas peremén állott kánai apátság a tatárjárás után sorvadásnak indult, 1258-ban kegyuraságának fele a Kaplony-nembeli Sztárayakra szállott. Egyháza földjét még 1325-ben említik, de többé nem hallunk róla.

123 Maradék köveit századunk elején vasárnaponként a környékbeli sváb legények nagy kurjongatások közepette gurították le a meredek hegy lej tőn. A fennsík Albertfalva és Csepel felé néző lejtőjét, le a Dunáig nevezték Kocsolának. Ez a föld valaha királyi adományból a Garam melletti lekéri Szerafin-monostor'birtokába jutott, IV. Béla azonban visszavette tőle, és 1264-ben a szomszédságban létesített csőti monostornak adta.

124 Cftőt Csőt neve hibásan „Csút" alakban ment a köztudatba. A helynév alakjai azonban kétségtelenné teszik, hogy a név magas hangú volt, és ilyen esetben az u betű ü-nek olvasandó. A leggyakoribb Chuth (Csüt) névalak mellett 1279-ben és 1396-ban találunk Cheth (Cset), 1386-ban pedig Chyth (Csit) alakot, s így lehet, hogy a név eredetileg a kákafélét jelentő cset szóból származik, ami a Cset-sziget növényzetével hozható kapcsolatba. Az újkor elejére a név megnyúlt, amiről aCheht (Csejt) és Chewht (Csőt) feljegyzések tanúskodnak. Valóban, az 1697-i tanúvallatások alkalmával szigetszentmiklósi tanúk puszta helyét Csőtnek mondták.

125 Az 1222 óta szereplő Csőt falu házait és kicsiny templomát a negyvenes években folytatott faluásatás hozta felszínre. A mellette levő Csőt-sziget (ma Háros-sziget) dunai oldalán alapította 1264-ben IV. Béla a túróci prépostság fdiájaként a csőti premontrei prépostságot Szent Leusták (Eusztach), a vadászok egyik védőszentje tiszteletére, és igen gazdag adományokkal látta el. Mindenekelőtt nekik adta Csőt falut, és telepeseinek Aos^es-szabadságot biztosított, továbbá a Csepel-szigeten, Esztergom városban, Fejér és Pest megyében tíznél több falut adományozott, végül átadta nekik a garázda kunoktól elvett nyárhídi uradalmat Nyitra megyében. IV. Béla kedvelhette ezt a helyet, mert élete alkonyán többször megfordult Csőtön. Utódairól ugyanezt elmondhatjuk; V. István 1272-ben megújította az atyja által tett gazdag alapítványt, Kun Lászlóról pedig tudjuk, hogy a nevezetes tétényi országgyűlés alatt a Csőt-szigeten szállt meg, és adott ki oklevelet. IV. László halála után a monostor vagyona nem hagyta nyugodni az érdekelt egyházfőket. Meggyőzték a csőti prépostot, hogy jobban jár, ha egy hármas cserével megválik a premontreiek legnagyobb birtokától. Ennek értelmében a csőti prépost lemondott az esztergomi érsek javára a hatalmas, jobbágyok híján kellően ki nem használt nyárhídi uradalomról (amelyen utóbb az érsek Érsekújvárt építette fel), az érsek átadta Tolna és Somogy megyei részbirtokait tizenegy faluban a veszprémi püspöknek, a veszprémi püspök pedig átadta a prépostságnak a csőti és hárosi dézsmákat, amelyek, mint kiváltságos Csepel-szigeti egyházak dézsmái, mindig is vitatottak voltak a püspök és az érdekelt egyházak között.

126 Csőt falu délen Téténnyel volt határos.